Mad Girl / SZÜNETEL:( /

9.fejezet

Lin üzenete: Máté! Fontos lenne! Tudnánk beszélni??
Lin üzenete: Elmegyek veled! Sajnálom!
Lin üzenete: Máté! Beszéljük meg!
Lin üzenete: Válaszolj! Sajnálom! Hülye voltam, mi lenne, ha megcsinálnánk ezt a tisztázós-randi dolgot?
Lin üzenete: Sajnálom!
Lin üzenete: Kérlek írj már vissza!
Lin üzenete: Máté...
Lin üzenete: Nem akartalak megbántani! Elcsesztem, tudom! Jóvá akarom tenni!
Lin üzenete: Kérlek szépen írj vissza...
Ezeket írtam akkor este. Már akkor sem érkezett rá válasz. Tönkre tettem mindent, és ezzel teljesen tisztában vagyok. A suliban nem beszélt velem. Másnap még próbálkoztam:
-Szia Máté... Beszélhetnénk? - kérdeztem félve, amire nem érkezett válasz.
-Figyelj! Tudom, hogy nagyon elcsesztem. Valamivel jóvá tudnám tenni? - próbálkoztam tovább, mire megszólalt, de nem hozzám...
-Hallod, Jani! A tegnap estét még megismételjük? Állati volt, ahogy Balázs bepörgött a játéktól - röhögött.
Aha'. Tehát Jani volt a "megmentőm"...

Ott estem szét, mikor Máté elmondta Kothencznek szakkörön, hogy csak egyedül fog fellépni... Nélkülem.
-Nem! Együtt vagytok beírva! Már tudtommal kész vagytok a szöveggel. Nem baj, hogy még van majd' 3 hónap! Együtt léptek fel és kész! Most pedig kezdjük el az órát! - mondta Kothencz.
Együtt fogjuk előadni Mátéval, de egyikünk sem fírtatja a dolgot. Majd valamikor egyszer elkezdünk rá próbálni. Ennyi.
A suliban észre sem vesz. Megjegyzem jogosan. És én hülye elkövettem most hétvégén egy nagyon nagy hibát.
-Linda! Vendégek jönnek! - szólt be anya a szobámba.
-Kik? - néztem fel az Oreos zacskóból.
-Rakd már le azt a hízlaló undormányságot! - parancsolt rám.
-Ez finom! - ellenkeztem.
-Szedd össze magad! Mindjárt itt vannak! - sürgetett.
-De kik? - kérdeztem, de nem érkezett rá válasz. Odamentem apához, hogy ő tud-e valamit.
-Hát persze, hogy tudom kik jönnek. Én hívtam meg őket - mondta, de ő is tovább sietett. Nem kaptam rá választ, hogy kik jönnek vendégségbe.
Bementem a szobámba öltözni. Egy farmer színű háromnegyedes egyberuhát vettem fel és hozzá kiengedtem a váll alattig érő barna hajamat. Alig fésültem ki a gubancomat máris csöngettek.
-Itt vannak! - sipákolta anya és még gyorsan megigazította apa nyakkendőjét.
-Sziasztok! - szólt egy nőnek, majd egy férfinak a hangja.
-Jó estét! - szólt egy srác hangja is.
-Hát sziasztok! - üdvözölték anyáék őket.
-Jó estét kívánok - köszöntem illedelmesen, majd anyák közé álltam.
Ahogy megláttam egyből rájöttem, hogy kik ők. Apa főnöke és családja. Apa most nagyon az előléptetésre gyúr és ezért meghívja a főnökét is... Egy olyan negyven plusszos házaspár  és egy körülbelül velem egy idős srác voltak az ajtóban.
-Ernő, Kinga és Ervin. Bemutatom a lányomat, Lindát - mutatott be apa.
-Nagyon örülök, hogy megismerhetem önöket - mondtam illedelmesen.
-Ez kölcsönös - mosolygott rám apa főnökének a felesége.
  Leültünk a vacsorához. Anya igazán finomat főzött. Mézes csirkét sütött bulgurral. Finom volt, de én még is csak csipegettem. Amióta összevesztünk Mátéval alig eszek normális kaját, de annál több Oreot és mogyoróvajat...
-És hogy megy az iskola? - kérdezte apa főnöke.
-Köszönöm, jól - mosolyogtam rá illedelemes, majd a felesége közelebb hajolt hozzám.
-Na és, így bizalmasan... Hogy állsz a fiúkkal? - kérdezte.
Csak ez hiányzott. Éppen nyeltem volna le egy falat csirkét, amikor megkérdezte. Mondhatom... A torkomon akadt. Egyből elkezdtem köhécselni. Anya kiküldött a mosdóba, hogy szedjem össze magam, majd ő válaszol.
-Hát... Ez elég rosszul érinti szegény Lint... - kezdett bele anya.
A többit nem hallottam és nem is voltam rá kíváncsi. Valószínűleg már az egész asztal tudja a nem létező szerelmi életemet...
Mikor kiköhögtem magam elnézést kértem és mondtam, hogy befejeztem a vacsorát, ezért a szobámban leszek.
Egyből elővettem az Oreo készletem és elkezdtem enni belőle. Ez egy elég édes édesség, de fura mód egyre keserűbbnek érzem hétfő óta...
Hirtelen kopogásra lettem figyelmes. Az ajtómon kopogtak.
-Igen? - köszörültem meg a torkom. Nagy meglepetésemre nem anya vagy apa jött be, hanem ez az Ervin gyerek.
-A szüleim küldtek be, hogy ne legyél egyedül - tette fel a kezét védekezően, mert nem túl kedvesen néztem rá. Nem válaszoltam neki, csak tovább majszoltam az Oreot.
-Tudod, nem értem a lányokat! Egész életükben ügyelnek az alakukra és, ha jön egy kis szerelmi csalódás, akkor már a normál kaját egyből elfelejtik és egyből előjön a dugi édesség - mondta.
-Ez nem csak kis szerelmi bánat! - szögeztem le.
-Elnézést! Életed szerelmét vesztetted el! Ugyanmár, Linda... Ennél lehetnél okosabb is.
-De eleve. Te hogy jössz ahhoz, hogy kioktass?? - akadtam fent ezen az "apró" dolgon.
-Hát... A vacsoránál megtudtam rólad egy s mást... - húzta mosolyra a száját.
-Marha jó... Gondolom anyám már mindent elmondott - sütöttem le a szemem.
-Nem teljesen mindent, inkább csak nagyobb részletekben.
-De ettől a kis sztoritól még mindig nem ismersz!
-Az előbb még nagy volt - mosolyodott el.
-Nem! A sztori az kicsi, a szerelmi bánat meg nagy. Sőt! Óriási!
-Mindjárt más - mondta,  pár másodperc után egyszerre röhögtünk fel. Fura volt újra nevetni, de azért boldogsággal töltött el.
-Na! Látod, hogy még ez a ficsúr sem ér annyit, hogy leszonytyolódj miatta.
-Ő nem ficsúr! Ő Máté!
-Ó! Bocsánat! Most vajon megsértettem szegény Mátét?? - tettetett gondolkozást, mire újra felnevettem.
-Ne piszkáld már! - kértem ki magamnak.
-Nem értem, hogy miért véded, ha megbántott...
-Most én bántottam meg...
-Most? - kérdezett vissza.
-Igen. Hétfőn vesztünk össze újra. Igazából még csak akkor békültünk ki, de sikerült elcsesznem - emlékeztem vissza arra a napra. Mennyi minden történt egy hétfő alatt... Szívösszetörés, barátság, szerelem, majd szívösszetörés... Újra...
-Aha' Mióta is ismered ezt a srácot? - tudakolta.
-Úgy 3 hete... Suli másnapján ismertem meg. Már akkor is totál kiidegelt - merengtem.
-És mennyi ideig voltatok jóban?
-Talán azon a héten pénteken vesztünk össze - tanakodtam.
-Min?
-Ő berágott rám, ezért nagyon bunkó dolgokat vágott a fejemhez, de egyből megbánta. Persze, már késő volt.
-Szóval a ti párosotok ilyen veszekedős. Olyan... Se veled, se nélküled dolog...
-Olyasmi.
Furcsa, hogy csak így megnyiltam Ervinnek. De jó volt valakivel kitárgyalni a dolgokat.
-Igazán szerelmes vagy belé? - jött a hirtelen kérdéssel.
Jó kérdés... Három hét után lehet olyan igazi szerelmet érezni? Hát... Már az első nap megcsókoltam...
-Azt hiszem... - tanakodtam.
-Az nem elég. Majd, ha valakibe úgy igazán leszel szerelmes... Na, azt fogod nagyon hiányolni. Abba fogsz majd' belehalni - bölcselkedett.
-Te voltál már nagyon szerelmes? - jött ki a hang a számból, anélkül, hogy megállíthattam volna.
-Nem. Volt egy lány, akit nagyon szerettem, de valahol legbelül éreztem, hogy ez akkor sem az a nagy szerelem...
Mindketten hallgattunk. Csak az Oreo ropogása hallatszott, ahogy ettük.
-Hát ti? - jött be apa.
-Csak ülünk és azthiszem az életünkön tanakszunk... - gondolkodtam.
-Én nem. Én éppen azon, hogy hogyan sülyettem addig, hogy egy kamasz lánynak adok tanácsokat, mikor még magamnak sem tudok - osztotta meg Ervin az elmélkedését, mire hangosan felröhögtem.
-Most miért? - kérdezte ártatlan fejjel Ervin, mire mostmár mindketten röhögő görcsöt kaptunk.
Apa csak mosolyogva nézett és vissza ment a szülőkhőz.
-De most komolyan?? Nekem adsz tanácsot, miközben neked nem válik be? - nevettem fel újra.
-Nem azt mondom, hogy nem válik be, hanem, hogy nem fogadom meg - nevetett fel ő is.
-Te hülye vagy! - böktem oldalba, mire felöltötte a harci arcát és elkezdett csikizni. Nagyon nevettünk, majd egyszer csak bevillant egy emlék... Egy régi emlék, mire egyből abba hagytam a nevetést. Érzékelhette Ervin, hogy valami nem oké, ezért ráhagyta a csikizést.
Elkezdtem sírni. Csak hullottak a könnyeim. Ervin totál lefagyott, hogy most akkor ő okozott-e nekem fájdalmat, vagy én valami gyenge idegállapotú hülye vagyok.
-Nihncs seh-mi bahj... Cshak... - sírtam tovább. - Ahhz ehl-shő nhap Máhtévvval is Ohreot ettünk, vah-gyis csh-ak éhhn éhs prhób-áhhltam behle thuszkolni a szhhájábha, mihre őhhh ehl-kezdhett csik-hizni - sírtam tovább.
-Azt kell, hogy mondjam, te igazán szereted ezt a srácot - mondta Ervin, majd odajött hozzám én meg hozzábújtam és a vállán sírtam tovább.
Elvoltunk. Ervin csak merengett én meg a vállán sírtam. Majd' 2 óra ismeretség után... Hogy kerülök én mindig ehhez hasonló helyzetekbe....
-Nyugi... Lassan összekéne szedned magad - tolt el egy kicsit magától Ervin, mire bólintottam és felálltam. Kerestem egy zsépé-t és kifújtam az orrom. A szememet is megtöröltem egy újabb zsepivel. A tükörképem nagyjából úgy festett, hogy összekócolódott haj és kisírt szem.
-Máris jobban nézel ki! - mondta Ervin.
-Nem kell jópofiznod, tudom, hogy szarul nézek ki - mondtam, és egy kicsit elnevettük magunkat.
Ervin kinyitotta előttem az ajtót, de én megtorpantam. Nagy levegő. Benntart. És kifúj.
-Hát ti nagyon eltüntetek - mondta apa főnökének a felesége.
-Csak beszélgettünk - mondta Ervin.
-Jó volt végre a nevetésedet hallani, kicsim - mondta anya megkönnyebülten, mire csak bólintottam.
Bele se gondoltam, hogy ezt nekik is fájdalommal járt, hisz az egy szem lányuk szenved.
-Na! Szerintem mi indulunk - tápászkodott fel apa főnöke.
-Persze, menjetek csak. Lin! Lekísérnéd őket? - kérdezte, vagy inkább parancsolta apa.
Mikor kiértünk a lépcsőházból, az utcára egyből földbegyökerezett a lábam. Ervin mellettem jött végig, ezért észre vehette, hogy valamit nagyon nézek. Elnézett abba az irányba, amit annyira nagyon bámultam, majd közelhajolt a fülemhez és belesuttogott.
-Ő az? - kérdezte, mire csak bólintottam egy aprót.
-És a környéken lakik, vagy mi?
-Itt lakik - feleltem vékony hangon.
-Itt? Mármint a szomszédod?
-Igen.
Máté is észre vett minket. Brownie-val sétált és épp most mentek fel. Amikor elhaladt mellettünk nem néztünk egymásra, csak Brownie szaladt hozzám. Egyből leguggoltam és megsimiztem. Ervin is megakarta simizni, de rá meg elkezdett ugatni.
-Nyugi, nem mindenkivel barátságos - nyugtattam meg, de ez nem igaz. Brownie az egyik legbarátságosabb kutya akit ismerek. Nem értem, hogy Ervint miért nem kedveli... Máté nagy nehezen elráncigálta tőlünk a kutyust és bementek a házba.
-Akkor szia Linda! - köszöntek el Ervin szülei, mire visszaköszöntem. Ervin még ott maradt velem.
-Hát... - hintázott a sarkán.
-Örülök, hogy megismertük egymást és nagyon sajnálom azt a síros jelenetet - húztam el a számat.
-Ne sajnáld! Csak kijött belőled. Ez előfordul.
-Hát persze... - sütöttem le a szemem.
-Akkor... - kezdte.
-Akkor szia! - köszöntem el.
-Szia - köszönt és elkezdett az autó felé menni, de utánna kiáltottam.
-Mi lett azzal a lánnyal? - kérdeztem, mire megtorpant, majd mosolyogva megfurdult és elkezdett felém lépkedni.
-Szakítottunk. Távkapcsolat volt, mert ő elköltözött Olaszba egyetemre. Én meg... Itt maradtam. Próbálkoztunk, de már nyáron szétmentünk. Ugye, már akkor kiköltözött, hogy betudjon rendezkedni. Kért, hogy menjek vele, de nem akartam. Szóval ennyi - mondta.
-Ha ez boldogít, akkor tudd, hogy az én tízedikes barátom, akivel csak félévig voltunk együtt, megcsalt. És még mindig boldog kapcsolatban él. Ha lehet azzal a perszónával boldog lenni - gondolkoztam.
-Miért kéne, hogy a nyomorod boldogítson? - kérdezte, majd tényleg elköszöntünk egymástól. Ő beszált a kocsiba, én meg felmentek a lakásunkba.
-Jó volt végre boldognak látni. Ervin jó hatással van rád - mondta apa mosolyogva.
-Mátéra is ezt mondtátok - utaltam rá, hogy Dávid óta tényleg boldog voltam egy fiú társaságában.
-Jó, de ez más! Máté 3 hét alatt jobban tönkre tett, mint Dávid fél év alatt - szált be anya is a beszélgetésbe.
-Lehet, de ez azért van, mert Dávidot csak kedveltem, míg Mátéval ez egészen más - mondtam.
-Akkor Dáviddal is más volt - mondta anya, de én nem foglalkoztam vele, csak bementem a szobámba.