Mad Girl / SZÜNETEL:( /

30.fejezet

-Akkor befejeztétek? - kérdeztem Biát szünetben, mire csak bólintott. -Tuti?
-Nyugi! - nevetett fel. -Tisztában vagyok ezzel az egésszel - bíztosított nem túl meggyőzően.
-Hétvégén szeretnélek meghívni a nagyimhoz, mert Évinek most lesz a szülinapja - mondtam hirtelen.  Évi Balázsnak az édesanyja és szeretnénk, hogy jól érezze magát. Végre kicsit felszabaduljon.
-Balázs is ott lesz, ugye? - értette meg, hogy miért akarom elhívni.
-Ott - bólintottam. -Ti mindig jól kijötettek, és hátha segíthetsz benne, hogy térjen vissza normálba.
-Nem lesz könnyű, de majd lenyűgözöm a spanyol tudásommal - nevetett fel.
-Nem hiszem, hogy érteni fogja, de hajrá! - mosolyogtam.
-Bianka! - szólt mögölünk egy hang, mire mindketten meglepetten fordultunk Kornélhoz. -Betudnál jönni az irodámba? Édesanyád száma nincs beírva a naplóba.
-Hogyne... - válaszolta Bia megsemmisülten, mire megszorítottam a kezét.

A kémia óra első felében nem volt bent Bia, ami senkit sem izgatott, csak engem. Mert én tudtam, hogy Kornéllal ment el és egyre jobban izgultam, hogy vajon mi történik az irodában.
-Mi az? - fogta meg az asztal alatt a kezem Máté.
-Csak fura, hogy nincs itt Bia - suttogtam.
-Biztos csak ellógja az órát - felelte hanyagul. Igen, ő nem tudta amit én. Ő nem ismerte eléggé Biát, hogy észrevegye a gyűrődést a ruháján, a kiengedett haját, ami csak most lett kiengedve. Ő nem vette észre ezeket az apróságokat, amik arra utaltak, hogy az irodában történt valami.
Amikor észrevette Bia, hogy nézem, csak bíztatóan rám mosolygott, amit egy műmosollyal viszonoztam is. És én meg újra bíztam benne...

Ahogy haza értünk Mátévál, meglepetten vettük tudomásul, hogy anyu nagyon ki van borulva.
-Hát sziasztok! - jött ki hozzánk az előszobába. Mit is mondjak... A hamvas barna haja csapzottan állt szerte. A minimális szemspirálja a sírástól az arcára folyt...
Rettenestesen sajnáltam ebben a pillanatban.
-Akkor én inkább megyek - húzta fél mosolyra a száját Máté és felém fordult. Tudtam, hogy megakar csókolni, csak anya még nagyban minket nézett.
-Jaj! - kapott a fejéhez. -Kikell dobnom egy pár kacatot - ment vissza a nappaliba.
-Szia! - néztem fel Mátéra, mire csak gyorsan homlokon puszilt.
-Jobbulást anyukádnak - köszönt el és kiment.
-Anya! - mentem a nappaliba, ahol anya éppen az esküvői fotókat nézegette.
-Csak azért nem dobom ki ezeket, mivel nagyon cuki vagy a koszorúslány ruhádban - bizonygatott leginkább magának.
Hát... Nagyjából voltam 4 éves. Egy ilyen barack színű fodros ruhában voltam. Marhára "cuki" lehettem.
-Anyu - guggoltam le mellé. -Tudom, hogy nehéz, de... - tűnödtem el. Most mit mondjak? Agyjak tanácsot egy 13 évig házasságban lévő édesanyának, aki a válás, illetve a megcsalástól totál ki van borulva?
Helyette inkább tettem egy eléggé fura lépést, ami elterelheti a figyelmét.
-Együtt vagyunk Mátéval - mondtam ki gyorsan.
-Tudom - húzta mosolyra a száját. Ez az! Egy mosoly! Várj... Mi?
-Mi az, hogy tudod? - kérdezte furán.
-Az anyád vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy ami Mátéval köztetek van, az már az elejétől több, mint barátság, de múltkor, amikor estig SMS-eztél "Biával" úgy, hogy összevoltatok veszve, az elég gyanús volt - mosolyodott el. -Már csak azt nem tudom, hogy mióta tart.
-Hát... Emlékszel arra, amikor kibékültünk Mátéval és elmentünk a Rainbowba? Na. A haza fele úton összejöttünk - mondtam és éreztem, hogy lángol a fejem. Anya legelsőnek mosolygott, aztán leesett neki egy, s más.
-Várj! A kórház... A hétvége! Ti együtt voltatok a hétvégén! - rikácsolta, és tudtam, hogy elfelejtette, hogy apával válnak.
-Igen... - sütöttem le a szemem. -De semmi nem volt.
-Azt ajánlom is! - vette "keményre". -És én még Ervintől féltettelek... Várj! Mi van Ervinnel? - esett le neki.
-Hát... Megbeszéltük a dolgokat meg hát, közösen szakítottunk.
Nem akartam hosszabban kifejteni a dolgokat, de nem is tudtam volna, mert a csengő megszólalt.
Anya feltápászkodott, de még szólt nekem.
-Azt mondom, hogy ne titkolózzatok sokáig, mert lehetnek majd félreértések. Főleg, hogy ezzel tönkre teszitek az életeteket... A sok hazudozás egyikőtöknek sem tesz majd jót - simított végig a homlokon. Olyan volt, mintha egy emléket idézne fel, de nem tartott sokáig, mert kiment és ajtót nyitott.
Már kérdeztem volna, hogy honnan tudja a titkolózást, de rájöttem, hogy nem kell hozzá nagy ész, hogy valaki összerakja.
-Kármen! Hogy nézel ki? - hallottam meg Adri sípoló hangján. -Hallottam Mátétól, hogy mi történt...
-Hát... - motyogta anya. -Ez van.
-Gyere ide - mondta Adri és tuti, hogy ölelkeztek.
Hallottam, hogy susognak valamiről, de nem tudtam kivenni a szavukból, ezért feltápászkodtam és kimentem az előszobába.
-Lin! - sipákolta Adri. -Kármennel elmegyünk egyet kiruccani - mosolygott anyára, aki heves tiltakozásban tört ki.
-Én egyet értek Adrival. Kell a kikapcsolódás - szólaltam meg.
-De nem hagylak egyedül - próválkozott anyu.
-Majd áthívja az egyik barátnőjét - legyintett Adri. -Hívd át a kis barátnődet és legyetek el. Kármen! Szedd össze magad - adta ki az utasításokat.
Elővettem a telómat, hogy felhívjam Mátét, de ki vol kapcsolva. Na, ez meglepett.
-Ha bármi baj lenne, akkor Márk itthon van - nézett rám Adri.
-És... Máté?
-Itt volt Barbi és elmentek együtt megsétáltatni Brownie-t. Gondolom megbeszélik a dolgaikat - vont vállat, mire úgy éreztem elsüllyedek.
-Nagyon figyelmes vagy, de ez most nem a legjobb alkalom - kezdte magyarázni Adrinak anya, aki hallani sem akart róla.
Máté Barbival van. Megbeszélik a dolgokat... Ki van kapcsolva a telója... Miért kell kikapcsolni egy szaros beszélgetésért? Meg eleve minek megbeszélni, ha már szakítottak?! Ezt nem hiszem el! Az a kis kígyó sosem áll le? Máté meg még el is megy vele... Hihetetlen!
-Lin? - legyezgette anya a kezét előttem. -Minden oké?
-Persze! - erőltettem mosolyt az arcomra. -Nyugodtan érezzétek jól magatokat! Én majd áthívom Biát. Úgy is van mit megbeszélnünk... - motyogtam.