Mad Girl / SZÜNETEL:( /

25.fejezet

-Biztos jó ötlet? - tántorodott vissza újra anya.
-Igen! Érezzétek már végre jól magatokat! És ez, hogy párosan mentek, az még jobb! - bíztattam. Tulajdonképpen csak szerettem volna, hogy kikapcsolódjanak, de szerettem volna már kettesben maradni Mátéval.
Most amúgy arról van szó, hogy apa vett két páros welness bérletet. Kicsit béna apa a technikában, mert csak akkor vette észre, hogy kettő páros jegy jött, amikor megkapta a borítéket a jegyekkel. Vissza akarta küldeni, de Márk megtudta és megvette apától, hogy menjenek együtt. Ezzel az a probléma, hogy 2 éjszakáról van szó. Ma mennek és vasárnap délután jönnek haza.
Anya eddig 6-szor gondolta meg magát, mert nem akarja, hogy egyedül legyek, és itt jött Márk ötlete, hogy akkor menjek át hozzájuk. Ez amúgy tényleg így lett volna, de így legalább nem titokban.
-Tudom, hogy barátok vagytok, de mit fogtok csinálni? Jól ellesztek? - kérdezősködött anya.
-Majd filmezünk. De nyugi apa - néztem a már készen létben álló apámra. -Nem fogunk tanulni - mosolyogtam.
-Miért baj, ha tanultok? - kérdezte furán anya apát. Nos, igen... Ő nem tudja, hogy a tanulás mást jelent... Bár azt sem tudom, hogy apa honnan gondolhatja, mert eddig csak Áron jött rá, de ő többet lát minket Mátéval, tehát ő akár ilyen összenézésekből is rájöhet, de apa honna tudja...
-Nem lenne jobb, ha inkább átjönne Ervin? - kérdezte apa idegesen.
-Ervin? - lepődött meg anya.
-Igen, hisz ő a barátja... - motyogta.
-Támogatom! - villantottam egy perverz vigyort.
-Szó sem lehet róla! - háborodott fel anya. -Máté egy nagyon jó barátja. Inkább vele legyen, mint a fiújával és kitudja mi lesz - gondolkozott el, és már láttam az agyában lefolyó gondolatokat, hogy vajon mit csinálnánk mi Ervinnel. Hát, anya! Ervinnel tuti nem csinálnánk semmit, bár Mátéval sem csinálnánk semmi komolyat, hisz csak két és fél hete vagyunk együtt, tehát még friss a dolog.
-Akkor mehetünk? - kérdezte fáradtan apa.
-Rendben. Menjünk fel Adriékhoz és indulhatunk - bólintott anya és felmentünk.
-Mehetünk? - mosolyodott el Adri, amikor kinyitotta nekünk az ajtót.
-Persze, viszont Máté! - nézett anya a szomszéd srácra, aki egyben az osztálytársam és a nem hivatalos barátom. -Akkor tényleg maradhat éjszakára Lin? - kérdezte, de ezzel csak az időt húzta, mert alap, hogy átjönnék.
-Persze! - mosolyodott el Máté zavartan. Apa meg úgy döntött, hogy köhögő rohamot kap.
-És hol fog aludni? - nézett apa Mátéra gúnyosan.
-Az ágyamban - felelte természetesen, aztán leesett neki, hogy a szülők is itt vannak. -Én pedig a földön - tette hozzá gyorsan, bár ezt se én, se ő nem gondoltuk komolyan, legalábbis én tuti nem. Meg mi az, hogy a földöl? Akkor már inkább a kanapén.
-Annyira jó barátja vagy Linnek! Köszönöm! - simította meg anya Máté karját.
-Hisz ez természetes! - felelte Máté.
-Akkor vigyázz a lányomra! - nyújtotta apa a kezét, mire Máté megrázta. Apa most keménykedni akart, mert ahogy megfeszült az álkapcsa, tudtam, hogy "erősen" szorítja Máté kezét. Csak ez nem jött be, mert Máté jóval erősebb nála, tehát megsem érezte. Ezt apa is észrevette, hogy hiába való a próbálkozása, így megfogta a bőröndöt, vetett Mátéra és rám egy szúrós pillantást, majd lement a kocsihoz.
-Akkor sziasztok! - köszönt nekünk Adri. -Vigyázz Linre! - nézett Mátéra, majd adott egy puszit a fiának, aki csak elhúzta a száját és megveregette az anyja hátát. Majd intett a kimenő apjának, aki vissza intett nekünk.
-Sziasztok! - köszönt el végleg anya és szorosan megölelte Mátét, majd engem is.
-Puszi - intettem utánna és végre kiment én pedig becsuktam utánna az ajtót. -Végre! - dőltem az ajtónak, majd Mátéra néztem, aki kifújta a benttartott levegőt és megsimizte Brownie fülét.
-Mit csináljunk? - törrem meg a kínos csendet. Most ez a csend tök fura volt. Ugye már a szünet egy hete tart és eddig tök jól megvoltunk, egy csomót filemztünk meg hülyültünk, de most valahogy beállt ez a kínos csend...
-Te mit akarsz? - kérdezte rekedten.
-Lássuk csak... - tűnödtem el. -Péntek délután van. Kedden kezdődik a suli... Van szinte 2 teljes napunk együtt. Tehát bármit, csak ne sulis dolgot - néztem rá mosolyogva, de ő nem mosolygott vissza rám. -Baj van? - léptem mellé, de nem válaszolt. -Máté! Most mi van? - kérdeztem félve.
-Csak... Fura ez az egész - tárta szét a karját. -Csak ketten egy hétvégére, az nem is tudom... Lehet, hogy már majdnem 3 hete együtt vagyunk, de ez nem korai? - nézett rám.
-Mármint? - lepődtem meg és a sírás határán álltam. Tudom, hogy ez gyerekes megoldás, de akkor is rossz érzés volt, hogy ilyen mogorva lett.
-Lehet, hogy már az eleje óta megvan köztünk ez a plusz, de... - akadt meg, de nem azért, mert kifogyott a mondandójából, hanem azért, mert én szépen leviharoztam a harmadik emeletre és betrappoltam a bejárati ajtónkon, amit jó erősen bevágtam magam mögött.
Most komolyan? Ezt érzi korainak, hogy 2 napra úgymond kivagyunk szolgáltatva egymásnak. Két és fél hét után nem akar velem egy ágyban aludni, ami még oké, de nem teljesen, na de, hogy még egy szobában sem lenne velem, miközben már két nap után aludtunk együtt a kórházban. Semmi olyan nem lenne köztünk. Ha most ez miatt szakít velem, akkor én nem tudom, hogy mire leszek képes ebben a két napban... Ha szakít velem. Ez az egy szó annyira bekúszott az agyamba, hogy egy hatalmas zokogásban törtem ki.
Sajna, amikor bevágtam magam mögött a bejárati ajtót, akkor annyi eszem nem volt, hogy be is zárjam, mert így simán besétált Máté, és aggódva nézett rám. Nem szólt semmit, csak leült mellém a falhoz és az ölébe ejtett kezét nézte.
Nem tudtam, hogy most kinek kéne megszólalnia, hamár szakítani akar velem. Gondolom most pont azt fogalmazza meg magában.
„-Tudom, kissé klissés, de ez az igazság. Lin! Nem a te hibád. Én nem vagyok elég jó neked. Nekem ez túl sok. Tartsunk szünetet, ami lehet, örökre szünet marad... "
Ja... Ezt fogalmazza meg, bár nekem 2 másodperc alatt sikerült.
-Na? Mire vársz? - néztem rá, mire meglepetten pillantott rám. -Mikor jössz azzal, hogy Nem a te hibád. De ez most nem müködhet. Sajnálom, Lin! De lehetünk barátok - néztem rá szomorúan.
-Most miről beszélsz? - nézett rám döbbenten.
-Dobni akarsz... Vagy nem? - bizonytalanodtam el.
-Jesszus, Lin! Soha nem dobnálak! - nézett rám dühösen. -Most ez, hogy jön ide?  Te az hitted... Te jó ég! - szörnyülködött idegesen.
-Ne... Ne haragudj! - néztem rá megbánóan. Persze, én és a fantáziám...
-Csak szerettem volna ezt valahogy megbeszélni - nézett rám az idegességtől még mindig komor arccal. -Csak azt akartam mondani, hogy nekem ez az együtt alvás most nem menne - nézett rám, mire csak kábán néztem rá.
-Ja... Oké. Persze, megértem - motyogtam.
-Dehogy érted meg! - mosolyodott el idegesen. -Most biztos azon gondolkodsz azzal a butus agyaddal, hogy akkor a kórházban miért?! Jól gondolom? - pillantott rám, mire csak óvatosan bólintottam. -Tudod... Attól félek, hogy bántanálak... Mármint nem arról van szó, hogy álmomban kapálózok és rugdosodók - mosolyodott el. -A kórházban még csak úgymond ízlelgettük egymást. Nem volt ennyire elmélyülve a kapcsoltunk - fonta össze az ujjainkat. -Félek, hogy elvesztem a kontrollt és akár megtenném úgy, hogy te még nem vagy rá készen... - nézett mélyen a szemembe. Már pont szólaltam volna, meg amikor közbe vágott. -És ne merd azt mondani, hogy készen állsz rá, mert még nem! Nem azt mondom, hogy tapasztalatlan lennél vagy ilyesmi, de... Nem akarom elsietni. Azt szeretném, ha ez a kapcsolat működne és minden tökéletes lenne - szórított egyet a kezemen.
-De minden tökéletes - mosolyogtam rá. Aztán beugrott valami. -A múlt hét szombat miatt vagy ilyen?
-Azért is... - húzta el a száját. -Ott... Elvesztettem a kontrollt és... Tudtam, hogy te is akarod, és már tényleg nem tudtam leállni, amikor hívott apukád. Tényleg nem tudom, hogy mi lett volna, de... Akkor ott, nem tudtam irányítani magam. „A hormonok túltengtek rajtam" - mosolyodott el. Most komoly? Erre a mondatra ennyira emlékszik?
-De tényleg akartam! - mondtam suttogva. -Akartalak téged. Csak... Hogy a legközelebb tudhassalak magamhoz. Én csak szeretlek és... - kezdtem, de aztán megértettem, hogy mit mond. -Tudod mit? Igazad van. Nem kell elsietettni. Majd egyszer eljön a tökéletes alkalom és akkor. Addig meg - hajoltam közelebb. -Beérem ennyivel is - csókoltam meg lágyan és a nyaka köré fontam a karom. Egyből visszacsókolt, sőt méglágyabban.
Ez a lágyság körülbelül 15 másodpercig tarthatott, mert aztán egyszerre kezdtük el ágymast szenvedélyesebben csókolni. Mondtam már, hogy van köztünk ném szexuális feszültség? Némi...
Ez a csók egyszerre volt ígéret, amit kitudja melyikünk szeg meg előbb és volt egy titok. A mi közös kis titkunk. Határozatlan ideig.

Miután levegő hiányában szétváltunk, közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy nem alszunk egy ágyban. Az a biztos, még akkor sem, ha úgy éreztem, hogy akarom, de tudtam belül, hogy ez nem én vagyok.
-Akkor mehetünk? - kérdezte Máté az ajtó előtt.
-Azt hiszem minden megvan - nézegettem a kis táskámat.
-Ugye tudod, hogy csak egy emelett megyünk feljebb? - nevetett fel, mire csak legyintettem. A telefonom rezgett, tehát üzenetem jött.

Anya üzenete: Megérkeztünk. Remélem, akkor ellesztek. Apád üzeni, hogy vigyázzon rád Máté, mert, ha nem akkor, azt inkább nem írom le😂. Jók legyetek❤️

Csak mosolyogva eltettem a telefonom és felmentünk Mátéékhoz. Vagyis Brownie-hoz.
-Akkor én megágyazok magamnak a nappaliban, a kanapén, ha nem baj, akkor kihagyom a földön alvást - mosolyodott el.
-Oké. Amúgy hány óra?
-Hat óra lesz. Miért? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
-Még mindig nem tudom elhinni, hogy a szüleink leléptek - ültem le a fotelre.
-Hát ja... - motyogta.
-Amúgy olvastad Az ABC-gyilkosságok-at? - kérdeztem, miközben leterítette a plédet.
-Még nem. Nem sok helyen lehet kapni, de ha kiolvastam újra a Tíz kicsi négert, akkor ráállok a keresésére - nézett rám a válla felett.
-Hogy tudsz egy krimit kétszer elolvasni, ha már tudod ki a gyilkos? - kétdeztem furán.
-Attól még ugyanúgy lehet izgalmas - húzta fel a párnát és megigazította.
-Én sose tudnék gyilkososat olvasni - merengtem el.
-Gyilkososat nem olvasol, de Teen Wolfot és Riverdale-t nézel - mosolyodott el. -Sőt még AHS-t is.
-AHS-t nem nézek Már az első 5 percben is halálra rémültem, de a sorozat és a könyv más. Egy sorozat gyengébb tud lenni, mint a fantáziám - húztam el a szám, mire Máté felnevetett.
-Filmezzünk? - vett elő egy DVD-t.
-Ne! - tiltakoztam egyből. -Mindig azt csináljuk.
-Akkor? - villantotta meg a mosolyát.
-Sétáltassuk meg Brownie-t.
-Oké - nevetett fel újra.

Este mégis a kanapén kötöttem ki, de nem volt semmi. Semmi féle feszültség, csak bizalom, ami jó érzéssel töltött el egész este. Ugyanis bíztam benne, hogy se ő, se én nem teszünk semmit és ez így is lett. Csak összebújva aludtunk, mint két tini, akik szerelmesek.

Reggel arra ébredtem, hogy nincs mellettem Máté. Most ez tényleg akkora kérés, hogy egyszer legyen mellettem, amikor felkelek?
Mivel a konyhából hallottam valami csörömpölést, így kimentem.
Máté éppen nagyban mosogatott.
-Jó reggelt! - köszönt mosolyogva. Mégis, hogy nézhet ki így reggel? Jó eddig sose láttam ébredés után, de na! A haját nem állította be, csak hagyta szétmeredezni. Egy szürke kinyúlt poló volt rajta egy melegítő gatyával. Ő már reggel simán mehetne egy címlap fotózásra, főleg azzal a gyönyörű mosolyával. Ellenben velem, akinek a haja összevissza áll, mert tegnap délelőtt mostam meg. Még mindig pizsama van rajtam, ami annyiból áll, hogy egy love felíratú fehér felső, aminek az ujjai kivannak engedve csuklórésznél, és így fodrozva szétterül a kezemen. A gyatyám pedig egy erősebb színű (lila, rózsaszín), mintákkal díszített gatya.
-Most miért nézel így? - kérdezte zavartan.
-Mi lenne, ha holnap nem kelnél ennyire korán és akkor én is látnálak ébredéskor? - néztem rá, mire csak furán összehúzta a szemöldökét.
-Tulajdonképpen én 7-kor keltem. Te vagy aki fél 11-kor kel - mosolygott. Mi van? Már ennyi az idő?? Most ezzel legalább 2 órát elvesztettem a közösen töltött időből...
-Készítettem reggelit. Mármint akartam, csak odaégettem a rántottát, így lementem péksütiért - intett az asztal felé. -Bár mondjuk lassan már ebédelni szoktak az emberek - nevetett fel, mire hátulról átöleltem és a hátába fúrtam a fejem. Brownie ekkor jött ki nagyokat nyújtózva. Egyből elengedtem Mátét és odamentem Brownie-hoz.
-Na, szép! - nézett ránk Máté. -Jó, hogy nem mondtam, hogy mindig az ágyamon alszik. Akkor még ott is passzoltál volna - duzzogott.
-Igen? Ott aludtál? - kérdeztem mosolyogva a kutyust. -Akkor majd ma veled alszok - simiztem tovább a fülét, majd felnéztem Mátéra, aki visszatartott röhögéssel figyelt.
-Egy kutyáért cserélsz le? - kezdett el drámázni.
-A kutya az ember legjobb barátja - nyomtam le ezt a sablon dumát.
-De, ha még fiú lenne... De Brownie lány - nevetett fel.
-Girl power! - nevettem én is, majd feláltam, hogy áttudjon karolni és megkapjam a reggeli csókomat.