Mad Girl / SZÜNETEL:( /

18.fejezet

-Szóval van barátod - tért a tárgyra Adri.
Épp itt ülünk a Rainbowba, a boxoknál a gyorskajás részen. Elkezdtünk beszélgetni és valahogy a faggatásig jutottunk.
-Igen - hebegtem zavartan.
-Mesélj! - nézett rám Máté anyja eléggé érdekesen...
-Hát... Minden rendben köztünk. Szeretjük egymást meg minden...
-A "meg minden" mit takar? - kérdezősködött tovább. -Hol tartotok?
-Mármint mivel? - nyeltem egy nagyot.
-Anya! - szólt idegesen Máté.
-Most mivan? Fontos az egészséges együttlét. Hisz te is így vagy Barbarával - zsörtölödött Adri, mire az a nyomvadt fű, amit ettem, megált a torkom és a gyomrom között.
-Anya! - szisszent fel Máté és vele egy időben Márk is.
-Persze, megértem. Itt vannak a szüleid is - nézett anyára meg apára.
-Nincs köztünk semmiféle olyan kapcsolat. Én nem érzem úgy, hogy egyből, ahogy összejövünk, akkor az együttlét is vele járjon - ittam bele a TopJoy-omba, hogy lemenjen a saláta.
-És a barátod is így van vele? Mit is mondtál? Huszon... Hány éves? - vakargatta Adri az állát.
-Húsz éves. És ő sem az egyészakás kalandok híve - mondtam ki egyszerűen.
-Hűha... Egyre jobban tetszik nekem ez az Ervin gyerek... - kalandozott el Adri.
-Anya! Nem is tudtam, hogy te is a team Seggfej-hez tartozol - szólt oda Máté az anyjának.
-A team mihez? - szólt bele anya is.
-A team Ervinhez - segítettem ki.
-Miért? Talán van egy másik team is? - vigyorodott el Adri és anya, mire mi csak Mátéval óvatosan összenéztünk.
"-Van. De ezt nekik nem kell tudniuk." - gondoltam.
-Ugorjunk - ivott bele apa az üdítőjébe.
-Támogatom - szólalt meg Márk is. -Milyen a zeneszakkör? - váltott témát Márk.
-Hát... - néztünk össze sejtelmesen Mátéval.
-Egyre jobb, egyre jobb - fúrta a tekintetét az enyémbe Máté, aztán egyszerre pattantunk fel a boxból és riadtan összenéztünk.
-Mondd, hogy kész - néztem rá könyörgően, mire csak megrázta a fejét.
-Miről van szó? - kérdezte anya.
-A zeneszakkörön volt egy projekt munka, amit párosával kell megcsinálni. És mivel össze voltunk veszve, ezért úgy volt, hogy külön csináljuk, csak nekem nem ment annyira... - húzta el a száját Máté.
-Mi a feladat? - kérdezte Márk.
-Kell választani egy retro számot és a szerző helyébe kell képzelnünk magunkat. Lekell írnunk, hogy miközben írta a számot, szerintünk mit érezhetett. Képekkel, szövegekkel kell illusztrálni - szólaltam meg.
-Akkor nyugodtan menjetek haza - nézett ránk Adri.
-Igen, mi még itt leszünk egy darabig, de ti nyugodtan menjetek. Mikorra kell? - kérdezte apa.
-Holnapra - makogtam, mire inkább felvettük a dzsekinket és elhúztunk Mátéval.
-Nem igaz, hogy nem jutott eszünkbe... - zsörtölödtem.
-Hát... Mostmár mindegy. Melyik legyen a retro szám? - fogta meg a kezem Máté, hogy kivezessen a tömegből.
Ahogy megérintette a kezem, mintha valami féle szikra hasított volna belém. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, de nem semmi volt, az biztos.
-Mi számit retronak? - kérdeztem.
-Avril Levigne, Ramones, ACDC, Green Day, Elton John... - sorolta én meg abban a pillanatban megtorpantam.
-Green Day! - néztem rá. -Boulevard Of Broken Dreams.
-Összetört álmok sugárútja... - gondolkodott. -Ez jó lesz!
Megragadta a kezem és kimentünk a plázából. Némán gyalogoltunk egy buszmegálló felé, amikor hirtelen megállt.
-Tényleg elég jó neked Ervin? - kérdezte és tudtam, hogy ezt komolyan kérdezi, mert a rendes nevén hívta a barátomat.
-Persze - feleltem. "-Hogy segítsen elfelejteni téged, abban néha tényleg jó" - tettem hozzá gondolatban.
-Tuti? - kérdezte.
-Máté - tettem a kezem a mellkasára. -Most békültünk ki. Ne veszekedjünk. Fogadjuk el, hogy mindketten tovább léptünk - néztem a szemébe, és én már épp mentem volna tovább, amikor a karomnál fogva visszarántott.
-És mi van, ha én nem? - tért a tárgyra.
-És mi van, ha én sem? - kaptam fel a vizet. -Ennek így kell lennie. Nem kell mindig a szívünkre hallgatnunk. Egyszer csak túlleszünk egymáson és kész - csaptam össze a tenyeremet idegbajosan.
Kifújtam a levegőmet amit eddig bent tartottam és Mátéra néztem.
Csak állt a járdán, kicsit bizonytalanul, de elmosolyodott. Volt köztünk vagy egy méter távolság. De ez gyorsan lecsökkent annyira, hogy már előttem állt.
-Mit csinálsz? - kérdeztem suttogva.
-Mit szeretnél? Mit csináljak? - kérdezte, de elég volt csak rám néznie, hogy tudja. Ugyanis a szájját bámultam.
-De... - kezdtem bele, mire csak az ujját a számra helyezte.
-Nekem barátnőm van. Tudom, tudom... De neked meg barátod - kacsintott.
-Nem szeretném megcsalni Ervint - nyögtem ki.
-Én meg Barbit - felelte.
-Akkor?
-Akkor szakítok vele - "oldotta" meg a dolgot.
-Nem teheted...
-Miért? Azt megtehetem veled, hogy hagylak szenvedni? - rágott be.
-Igen - feleltem egyszerűen.
-Szeretlek - mondta ki csak úgy, mire elmosolyodtam.
-Pedig nem szerethetsz - emlékeztettem.
-Pedig szeretlek. Azt megtilthatják, hogy járjunk, de azt, hogy szeressük egymást, azt nem!
-Honnan tudod, hogy szeretlek? - vontam fel kihívóan a szemöldököm.
-Hm... Lássuk csak - "gondolkodott" el. -Már az első nap megcsókoltál. Csak azért vagy Ervinnel, hogy engem elfelejts. Lássuk csak... Ez nem megcsalás? - vonta fel ő is a szemöldökét.
-És az nem megcsalás, hogy engem szeretsz, miközben Barbival jársz?
-Ezt én is kérdezhetném tőled.
-Én nem is szeretlek - tiltakoztam.
-Pedig de - felelte. -Hiszen megcsókoltál.
-Mi van? - döbbentem le. -Az nem is volt ig... - kezdtem volna, de hirtelen lecsapott Máté a számra.
Nem is tudom, hogy történt... Csak... Kihasználta a megdöbbenésemet, a haragomat... A szerelememet iránta...
Ahogy az ajkaink összeértek, szenvedélyesen találtak egymásra. Ez most nem gyenge volt. Ez nem csak egy sima szájra puszi. Ez jóval több volt. Volt benne vágyakozás, féltékenység, harag, szenvedély, döbbenet, hihetetlen mértékű boldogság, felszabadultság. És ami a legfontosabb. Szerelem.
Ott álltunk a járda közepén az őszi hűvöskés szélben, de mégsem éreztem semmiféle hidegséget. Inkább csak melegséget. Elöntött az adrenalin, a boldogság. Máté úgy csókolt, mintha az élete múlna rajta, mondjuk engem sem kellett félteni. Szorosan magához vont. Egyre-egyre közelebb akart húzni magához, de már így is annyira összevoltunk paszírozva, hogy nem nagyon lehetett. A karommal átfogtam a nyakát, közben a hajába markoltam és úgy próbáltam közelebb vonni magamhoz. Mivel már nem tudtunk közelebb kerülni egymáshoz, így megelégedtünk a helyzettel és tovább csókoltuk egymást.
Simán merem állítani, hogy ez életem legjobb csókja. Hiszen attól kapom, annak adom, akibe szerelmes vagyok.