Szeretlek is meg nem is! [ YoonMinHope ]

24.

Nem mentem suliba másnap, és tudtommal Hobi se. Ezért elmentem hozzá. Beszélni akartam vele úgy ahogy anyu mondta. Szeretem Hobit és mindent meg akarok tenni, hogy újra együtt legyünk. Azt akarom, hogy a kezemet fogja... Hogy magához öleljen. Meleg érintése mindig megnyugtatott. Ahogy gyönyörű mosolya is. Kérlek Hobi bocsáss meg nekem... Kelessz nekem! Hamarosan oda értem a házhoz, és remegő kézzel kopogtam be. Hallottam, ahogy lassú léptek közelednek az ajtó felé, majd azt, ahogy kattan a zár, és az ajtó kinyílik. Hobi anyukája amilyen nagy mosollyal nyitotta ki az ajtót annyira gyorsan hervadt is le, mikor meglátott.

-Jimin... -szólított, meg és már tudtam, hogy Hobi elmondta neki.

-Hosoekhoz jöttem. -feleltem óvatosan.

-Ő nincs itthon... -válaszolta, és már csukta is volna be az ajtót, de kezemet az ajtónak nyomtam, hogy ne tudja becsukni az ajtót.

-Kérem... tudom, hogy itthon van... Beszélnem kell vele. -mondtam kétségbe esetten.

-Jimin... Megcsaltad a fiamat... -felette ridegen, amitől össze ugrott a gyomrom.

-Igen... Én tudom... -hajtottam le fejemet, és sáros cipőmet néztem, amit a tegnapi és mai víz és kosz tönkre tett. -De ezért jöttem! Bocsánatot akar- -kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem.

-Olyan van mint Yoongi... Kihasználtad a fiam szeretetét... Nem akarlak a közelében látni! -nézet rám megvetéssel, és dühvel.

-Kérem beszélnem kell vele... -mondtam kétségbe esetten.

-Nem, felejtsd el! Felejtsd el a fiatal is! -mondtam és a dühét könnyek vették át. -Én bíztam benned Jimin... Bíztam. -csuklott el utolsó szónál a hangja, majd becsukja az ajtót. Döbbenten néztem szembe a fa ajtóval. Nem bírtam vagy is inkább nem akartam megmozdulni. Agyamban még a képek sorozata játszódott. Anyám jutott eszembe... Ő is ennyire félt, és most Hoseok anyukája is hasonlóan érezhet, mint édesanyám... Nem akartam... Egyszerűen nem akartam, hogy fajon nekik. Se a két anyukának se Hobinak. Mindenkinek fájdalmat okoztam tettemmel... Pusztán azért, mert megszegtem egy szabályt és ittam... Túl sokat... Utána pedig lefeküdtem valakivel, akit nem kedvel a párom... Vagyis csak a párom volt... Szomorúan leültem az ajtó mellett. Hátamat a ház oldalának támasztva, és áztam az esőben. Nem akartam haza menni addig, amíg nem beszéltem Hobival. Tudnia kell mennyire sajnálom... Azt is mennyire szeretem... Mindkettőről tudnia kell, mert megérdemli... Hiába áztak a ruháim. Hiába gyűlt alattam víz, amitől még jobban át áztam. Ott maradtam és viseltem a sorsomat. Az idő csak telt, és még mindig nem akar elállni. Az ajtó sem nyílt ki, hogy adjon a ház melegéből... Egyszerűen nem is tudtam mire számítsak... Csodára vártam, mikor is lassan kinyílt az ajtó, majd Hobi anyukája lépet ki egy zacskó szeméttel. Ki akarta tenni oldalra, de akkor meglátott, és döbbenten nézet, míg én összébb húztam magamat.

-Hát te? -nézd döbbenten rám.

-Bocsánat... -motyogom és arrébb húzódok, hogy le tudja tenni a szemetet mellém. Azonban a szeméttel mit sem törődve kapott utánam.

-Azonnal gyere be! -mondta és behúzót a szemetet meg az ajtó előtt hagyva csukta be az ajtót.

-Gyere! -mondta és azonnal elvitt a fürdőszobába. -Nem igaz, hogy mindig vizes vagy... -mondja dühösen és megállít a fürdőszoba közepén. -Mindjárt jövök vetkőzz le, zuhanyoz, addig hozok ruhát neked! -mondta és kiment. Most bele gondolva... Kétszer már megcsináltam ezt... Egyszer mikor Hobi elől rohantam... Egyszer mikor anyám a sárban talált, és most... Nevetséges vagyok... Olyan vagyok, mint aki ismétli magát... Minden estre levettem átázott ruháimat, és lezuhantam. Mikor kiléptem a fülkéből tiszta ruhákat találtam a WC-n ezért felvettem azokat, és kiléptem a fürdőből, majd a konyha felé vettem az irányt, ahol Hobi anyukája mosogatott.