Szeretlek is meg nem is! [ YoonMinHope ]

51.

Este volt, és sötét, én még is úgy döntöttem kimerészkedek a szürke szobából. Felkeltem az ágyból, amiben öcsém és én aludtunk. Továbbra is próbálkozik hiába mondtam  meg neki délután, hogy nem akarok tőle semmit, ő még is itt fekszik az ágyamban félig meztelenül egy száll bokszerben. Csak azt nem tudom, hogy miért engedem ezt, de talán azért, mert nincs más választásom.  Vagy mert az öcsém, és úgy gondolom, hogy  ez még természetes. Hisz a testvérem. Anyu is egészen tizenkét éves koromig engedte, hogy vele aludjak. Persze közre játszott az is, hogy nem volt másik ágy, így utána én maradtam fent az ágyon, míg ő az ágy mellett  egy matracon aludt.

Az ajtót halkan nyikorogva nyitom ki, ami elégé zavar, mert félek, hogy öcsém felfog ébredni, így mikor kipréselem magam azon a kis részen az ajtón, és visszacsukom teljesen megkönnyebbülök. Egy halk sóhaj el is hagyja ajkaimat, majd után elindulok lassan a folyosón. Körülbelül éjfél körül járhat az idő, de úgy látszik itt a folyosó mindig meg van világítva. Remélem nincsenek örök, és nyugodtan tudok lenni egyedül.Bár lehet valaki még nem fejezte be a munkáját, sőt biztos, ugyan is az egyik ajtó mögül hangos nyögéseket lehet hallani, így próbálok halkan még is gyorsan eltűnni az ajtó közeléből, hogy véletlenül se  halljak olyat amit nem kéne.  Csöndesen battyogok tovább a folyosón egészen egy kereszteződésik. Ez a hely tiszta labirintus én mondom... Végül elindulok egy tetszőleges irányba, ami balra van. Lassan sétálok a megvilágított folyosón, mikor is léptek zaját hallom hátam mögül. Erre megrémülök, és elkezdek gyorsabban menni, de még így is elég lassú vagyok, ezért csak imádkozni tudok, hogy a kereszteződésben más fele fordulnak, azonban ez is meg bukik, mikor egyre közelebb hallom őket magamhoz, és lassan halk beszélgetés is társul a léptekhez. Rémülten kapkodom a fejemet valami menedék felé, de csak ajtó és a fal van mellettem. Az egyik ajtó előtt megállok, és hátra nézek, de ekkor kinyílik az ajtó, és egy kéz megragadja karomat, majd beránt a szobába. Rémülten kapkodom a fejemet, és próbálok szabadulni, de valaki gyorsan szám elé teszi a kezét, és becsukja az ajtót.

-Nyugalom barát vagyok! -szólal meg egy női hang suttogva, majd hallom, hogy a két férfi elhalad az ajtó előtt. Teljesen leblokkolva lélegzet visszafojtva vártuk, ahogy a két férfi léptei elhalkulnak, majd megszűnnek. Amint ez megtörtént a nő elvette kezét a szám elől, és felkapcsolta a villanyt, így rálátásom nyílt a szobára és magára a segítőmre. Azonban mikor a nő meglátott engem először ledöbbent, majd hatalmas mosolyra húzta a száját.  -Jimin! -szólalt meg hatalmas örömmel, és jó szorosan magához húzott, amire én csak zavartan öleltem vissza. Nem tudom ki ez, és hogy honnan tudja a nevemet.  Hirtelen eltávolodott, de hatalmas mosolya még mindig az arcán virított.  -Minzy legjobb barátnője vagyok! -mondta nagy mosollyal, amire lassan végig mértem. Hiányos öltözetet volt tipikus prosti, mint anyu. 

-Ammm... én... -kezdtem el zavartan, de meg sem várta válaszomat hátra fordult, és elkezdet hangosan beszélni. 

-Ébresztő mindenki! Itt van Jimin! -mondta hangosan, amire lassan mindenki felkelt, így most már körülbelül tizenöt szempár néz engem, míg én egyikről sem tudom kicsoda. 

-Jimin! -kiáltottak egyszerre, és mindenki azonnal oda futott hozzám. Mindannyiuk hiányos pizsamában vagy épp meztelenül van, és úgy takarja testét egy lepedővel. 

-Hát visszajöttél? -kérdezte az egyik, és kezei közé vette arcomat. 

-Hogy van Minzy? Hogy vagytok? -kérdezte egy másik, míg lassan az egyik ágyhoz húznak és leültetnek rá. Mindannyian körém gyűlnek, és leülnek az ágyra vagy éppen a földre, míg várják a válaszaimat. 

-Bocsánat, de... Ti kik vagytok? -kérdeztem zavartan, amire a sok prosti összenézet. 

-Igaz... -szólalt meg szomorúan az egyik, majd sajnálkozva nézet rám. -Te még kicsi voltál mikor még Minzy velünk volt... -szólalt meg halkan.