Szeretlek is meg nem is! [ YoonMinHope ]

17.

Azóta az eset óta eltelt két hét. Hoseok meggyógyult, és most már nyugodtan tud jönni iskolába. Amint felöltöztem már rohantam is ki, mivel Hoseok elém jött a suliba. Amin meglátott nagy mosolyra húzta a száját, én pedig elé léptem. Egy másodpercet sem várva ölelt át engem, amit viszonoztam, majd óvatosan ringatni kezdet. Nem vagyunk együtt... Nem is beszéltünk erről soha. Még is olyan mintha egy pár lennénk.

-Jó reggelt Chimie! -szólalt meg, majd orrával elkezdte cirógatni arcomat.

-Neked is jó reggelt! -mondtam, majd még így maradtunk egy ideig, végül Hobi megfogta a kezemet, és elindultunk az iskola felé. Kezén fogva sétáltunk, néha egymásra pillantottunk. Az emberek furcsán néztek ránk, de minket ez nem igazán érdekelt. Hobi keze meleg volt a hideg idő ellenére. És ez nagyon jól eset. Amint az iskolához értünk egyből maga felé fordított, és meg simította az arcomat.

-Szeretném, ha ma csak velem lennél! -mondta mosolyogva. -Ezért ne menj mellőlem kérlek!

Mondatára elmosolyodtam, és egyből átöleltem. Arcunk össze simult, majd lassan eltávolodtunk egymástól, és bementünk az iskolába, majd az osztálytermünkbe. Nem mondom megnéztek miket rendesen. A lányoktól megkaptam a gyűlölködő nézéseket, de nem zavart, mert Hobi mellettem volt. Beértünk és egyből leültünk a helyünkre, míg a három barátunk teli mosollyal néztek ránk.

-Szóval össze jöttetek! -szólalt meg mellettem Tae, amire mosolyogva hajtottam le a fejemet. -Szóval igaz! -mondta boldogan, amire valaki rácsapott az asztalra. Ez a valaki nem volt más mint Yoongi... Miután ezt megtette ezzel az egész osztályt elhallgattatva kiviharzott a teremből, közben dühös pillantásokat vetett Hobira. Boldognak kellet volna lennem, de helyette szomorú lettem. Nem is értem miért. Egyszerűen csak... fájt... Talán az, hogy nem mindenki fogad el minket, bár a folyosón lévő lányok nem érdekeltek ennyire... Talán azért mert nem is ismertem őket... Miket beszélek?! Hisz Yoongit sem ismerem... Veszélyt jelent rám... Csak játszik velem...

-Chim! -szólal meg mellettem Tae ezzel kizökkenek a gondolat menetemből.

-Igen? -néztem rá érdeklődve.

-Kérdeztem valamit! -szólal meg.

-Bocsi... nem figyeltem... -válaszoltam lehajtva a fejemet.

-Azt kérdeztem, hogy csókolóztatok már? -tette fel a kérdést, amire csak megráztam a fejemet. -Értem... Puszi? -tette fel mosolyogva a kérdést.

-Az volt. -válaszoltam, amire egy teli vigyor jelent meg arcán.

-Az én Chim barátom végre barátot szerzet! -mondta nagy mosollyal átölelve talán túl hangosan, ugyanis mindenki minket nézet.

-Tae... Én nem örülök ennyire... -mondtam kínosan, amire elnevette magát, és elengedett. Lassan megkezdőt a tanítás, de Yoongit sehol nem volt. Nem is értem miért figyelek oda rá ennyire... Hamarosan tesi óra, és mindenki elindult le, míg én a szekrényemet nyitva észre vettem, hogy nincs bent a torna cuccom.

-Jaj ne... -szólalok meg szomorúan.

-Mi a baj Chimie? -jön oda hozzám Hobi, és hátulról átölel.

-Nincsen tesi cuccom... -válaszoltam szomorúan.

-Nem baj! elintézem a tanárral, hogy ne kapj semmit. Így legalább pihenhetsz egy kicsit! -mondta mosolyogva.

-Tényleg megtennéd ezt értem? -kérdeztem döbbenten felé fordulva.

-Persze hisz a párom vagy! -mondta mosolyogva. -Na gyere! -fogta meg a kezemet, és elindultunk le az öltözőbe. Amint beértünk leültem egy padra, Hobi pedig mellém tette a cuccait, majd elkezdett átöltözni. Hátat fordított nekem, hogy csak én lássam sebhelyeit csípőjén, azonban hirtelen egy kar rántotta el előlem, és Yoongi magához húzta Hobit.

-Még mindig meg vannak? -tette fel pimaszul a kérdést, majd végig simított egyik sebhelyén.

-Yoongi! -szól rá Jin egyből.

-Engedd el őt! -mondtam vagyis inkább suttogtam, és aggódva néztem rájuk, míg Hobi próbált szabadulni Yoongi szorításából.

-Jimin... Látod? -mutat a sebhelyre. -Így végzi az aki játszadozik velem! -mondta, majd nagy erővel ellökte magától Hobit, aki a nagy lendülettől hátra eset.

-Hobi! -kiáltottam, és gyorsan oda mentem hozzá, majd segítettem neki felülni.

-Yoongi! Takarodj ki! -kiabál rá Jeongguk.

-Jaj... de megijedtem a nyuszi pofidtól! -mondta gúnyosan majd kisétált.

-Ch... Idióta! -suttogta Hobi maga elé, de engem Yoongi mondata foglalkoztatott. Hamarosan mindenki átöltözött, majd ki is mentek az udvarra, én pedig ott álltam a pálya melletti kő lelátón.

-Park! -szólított meg a tanár, amire rá néztem. -Te és Min menjetek a szertárba még tíz labdáért! -szólalt meg a tanár úr, majd a mögötte lévő Yoongira mutatott. Nagyot nyeltem, de tettem, amit mondott, és elindultam Yoongival a szertárba. Amint beértünk Yoongi egy szó nélkül ment a labdákhoz.

-Yoongi... Hogy értetted azt hogy...

-Nem tartozom magyarázattal! -vágta rá előző fél mondatomra a választ, és elkezdte kivenni a tíz labdát.

-De akkor is ez... -kezdtem neki, de ő dühösen oda jött hozzám, majd falhoz nyomot.

-Nem érdekel! Nem érdekelsz! Szállj le rólam! -kiabálta, míg én megszeppenve néztem rá. -Ne nézz így rám! -kiabálta, míg én jobban összehúztam magam. -Aish! -mondta, majd elengedett és felkapta az összes labdát egy hálóval, és hátára csapta.

-Gyere! -sétált ki a szertárból, én pedig utána mentem.

-Azért vagy dühös rám, mert szeretem Hobit? -kérdezem félénken, amire megtorpan, én pedig már várom, hogy mikor fordul meg, és akar megfojtani.

-Nem... -válaszolta semleges hangnemben. -Azért mert nem engem szeretsz... -mondta, majd tovább sétált, én pedig megdöbbenve néztem utána... Hogy mi van??? Szeret engem? Nem! Ez valami játék! Néztem utána, míg észre nem vettem valamit.

-Yoongi... Te... Vérzel... -szólaltam meg, amire felemelte a kezét, ahonnan szivárgott a vér.

-Csak egy karcolás! -válaszolta, amire csak utána mentem, majd behúztam a WC-be a csaphoz. -Hé! Mit csinálsz?

-Maradj csöndbe kérlek! -mondtam, és kezét a víz alá tettem míg két hüvelykujjammal tenyerét simogattam. Ez is... Megnyugtat a közelsége... Talán ezért nem érzem magam veszélyben mellette annak ellenére ami történt...Nem értem magam... Eszem sikít, hogy meneküljek Hobi nyugtató békés karjai közé... De szívem... Valahogy még is itt tart.... Szeretem Hobit... Nem erről van szó... Csak... Ez megmagyarázhatatlan... Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy kezét kihúzza kezeim közül pille könnyűséggel, majd elkezdi nézni a sebet.

-Kösz... -vágja rá, majd megindul ki, én pedig követem őt, de az ajtóban megáll. Hirtelen fordult meg, és következő pillanatban csak az ajkait éreztem meg arcomon. Szemeim kétszeresére tágultak. Ajkai puhák voltak, ahogy bőrömet simogatták. Lassan eltávolodott, majd kisétált. Akkor értetettem meg igazán, hogy Hobi még is miért szerette annyira Yoongit... És nem a pusziról beszélek... Hanem arról a halvány mosolyról, amivel rám nézet. Röpke három másodperc volt, túl rövid idő... De ez a három másodperc elég volt ahhoz, hogy többször akarjam látni...