Szeretlek is meg nem is! [ YoonMinHope ]

42.

Gyere! -húzott be a fürdőbe az öcsém, és mikor a kád elé értünk, akkor átkarolt, majd felemelve betett a kádba.

-Kérlek... Ne bánts... -kérleltem elfojtott hangon. Fájt a fenekem és sírhatnékom volt. Rossz érzés kerített hatalmába. Féltem hogy bántani fog, így is elég szenvedés volt hogy megerőszakoltak... Az elvileg saját apám... És mostoha testvérem...

-Nem is áll szándékomban! -felelte nyugodtan. Lassan rá emeltem tekintettemet, míg ő lassan leguggoltatott. Arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Üres tekintettel nézet rám. Nem volt semmilyen érzelem szemeiben. Még a megbánásé sem. Alsó ajkamat beharaptam a gondolatra, hogy őt egyáltalán nem érdekelte az, hogy előbb fektetek meg akaratomon kívül. Azonban hirtelen lenyomta hátamat, hogy pucsitsak neki. Leemelte a falról a zuhany rózsát, majd mögém térdelt. Tudtam, hogy mit akar, ezért aggódtam is. Ha rosszul csinálja akkor fájni fog. De ha úgy mint Hoseok... Ő mindig figyelt rám. Vele sosem fájt. Vele akarok lenni. Hoseok érintéseit akarom, az ő mosoly át, kedvességet. Ugyan akkor Yoongira is szükségem van. Kell nekem az ő ölelése. Az ő apró mosolya, és rejtélyes viselkedése, ami után kutatnom kell. Vele való élményeim során egyre többet tudtam meg róla, és ezt szerettem benne igaznak. Minden egyes emlék alatt új énjét ismerhettem meg. De talán... Lehet ez a büntetésem, amiért két fiú szívével játszottam. Igen... Csak is az lehet, ezért megérdemlek minden szenvedést. Most vissza kapok mindent amit nekik okoztam. Még is... Még mindig mind a kettőjüket szeretem. Szeretlek Yoongi! Szeretlek Hoseok! Ti vagytok a mindeneim! Csak ti és senki más! Ha innen ki jutok... Hobi fáradt tekintette mellett akarok felkelni... És Yoongi álmos arca mellett akarom álomra hajtani fejemet. Még akkor is ha bűnös vagyok. Én őket akarom. Mind kettőjüket. És remélem... Hogy Yoongi egy nap megbocsát nekem, mert ő volt az, aki tudott arról, hogy Hoseokot csalom vele, még is tűrte. És nem mondott semmit... Pedig biztos nagyon fájt neki, mikor a suliban Hoseokot csókoltam, öleltem, és abban az órákban szerettem.

-Elkezdem! -szólalt meg mögöttem öcsém és elkezdet kimosni. Szememet összeszorítottam és kezeimet ökölbe zártam. Azonban... Döbbenten néztem hátra, mikor egyáltalán nem fájt, sőt kellemes érzés töltött el. Hátra pillantva Jihyunra, aki minden figyelmét hátsómnak szentelte, hogy egy pillanatra se fájjon nekem. Azonban mintha megérezte volna tekintetemet pillantott fel és abba hagyta tevékenységét. Zavartan kaptam előre fejemet és pirrel az arcomon bámultam magam elé. Egy ideig még magamon éreztem tekintetet, majd lassan folytatta, és eltávolította belőlem apám termékét. Amint végzet a rózsát vissza tette a helyére. Végül kiszállt mögülem és felém nyújtva kezét segített ki a kádból. Végig mért majd sóhajtott egyet.

-Felizgultál... -morogta, majd le néztem ágyékomra és csak akkor vettem eszre, hogy én bizony félig merev vagyok. Zavartan kaptam kezem ágyékom elé de lassan elsöpörte onnan kezem és letérdelt elem.

-Mi... MIT CSINÁLSZ? -kérdezem rémülten, majd egyből be kapta tagom és elkezdte szopni. Zavartan néztem rá, míg leültem a kád szélére, persze ezt is az ő segítségével. Zavartan takargattam arcomat kezemmel míg másikkal támaszkodtak. Lassan felnézett szemeimbe, és egy szó nélkül, egy rezdülés nélkül szopta egyre gyorsabban tagomat, míg belőlem egyre több nyögést csikart ki ezzel.

-Kéhhlekhh nehhh... -mondtam lihegve, de nem állt le, csak melyen letorkozta tagomat amire ég felé kaptam fejemet, ami most plafon, de nem érdekel. Ez jó érzés! Hirtelen kihúzta tagomat szájából egy nagy pukkanás kíséretében.

-Pedig úgy tűnik élvezed! -felelte és mikor rá néztem ugyan az az érzelem mentes arccal nézet rám.

-Dehh... Nekhhem páromhh vanhh... -feleltem lihegve, amire megrendült arca, de válaszra sem méltatva nyalt végig újra tagomon, majd bekapta, és szopta tovább, most már sokkal ütemesebben, sokkal gyorsabban.

-Ahh... Eléhhh... -nyögtem elhalóan, és fejére tettem kezemet, majd próbáltam elnyomni, de sokkal erősebb volt nálam.

-Ahh... Ahhhh.... Áhhh! -nyögtem, majd végén hangosan sikítva mentem el a szájába, rá hajolva görnyedtem össze, majd hallottam ahogy lenyelni ondómat, és kiengedi szájából tagomat. Lassan felnézve szemembe nézet, akik lassan kezdtek kitisztulni az élvezet után.

-Jihyun... -lihegtem, mire megtörölte száját, majd enyémre hajolt. Szemeim kétszeresére nyíltak, míg elkezdte mozgatni párnácskáit enyéimen. Azonban nekem nem volt jó. Gyorsan felemeltem a fejemet, és arrébb lépkedtem.

-Kérlek... Hagyj! -néztem rá, de ő ugyan úgy érzelem mentes arccal nézet rám. Végül egy szó nélkül felállt és kiment. Ott álltam még egy ideig attól tartva, hogy netán vissza jön, de miután ez egy jó idő után nem történt meg ezért lassan kimentem a rózsaszín szobába. Egy ablak volt szobában, ezért lassan oda sétáltam és kinyitottam, de kinézve a harmadikon voltam. A szekrényhez sétálva kinyitottam és körül néztem. Végül gyorsan magamra kaptam egy világos kék lenge pólót és mást nem. Valamiért nincs kedvem bugyit hordani. Végül beültem az ablakba és kifelé kezdtem el nézni. Szökni nem tudok... Ajtó csukva és az egyetlen ablakból kiugorva is lehet hogy lábtörés nélkül nem úsznám meg... Nagyot sóhajtva néztem kifelé. Legalább a kilátás szép volt. Egy nagy kert volt a ház körül ami tele volt virágokkal, illetve egy nagy kovácsolt vas kerítés vette körbe a birtokot... Biztos nem lehet kijutni innen.

A nap már lefelé igyekezet. Így talán még szebb ez a kert... Lefelé pillantva észre vettem, hogy egy lány engem néz. Vagyis inkább nő. Folyamatosan engem bámult, ami már eléggé zavart engem.

-Ki vagy? -kérdeztem hangosan, míg kicsit összébb húztam magam. A nő nem mondott semmit... Lehet nem hallott...

-Ki vagy? -kérdeztem újra hangosabban. A nő már feljebb kapta kicsit a fejét, így tudtam, hogy hallotta amit mondtam, de a helyet, hogy válaszolt volna csak bement az alattam lévő ajtón, és eltűnt. Felsóhajtottam, majd lassan nyílt az ajtó és öcsém lépet be egy tálcával a kezében. Biztos akkor vitte el, mikor ki ment. Amint meglátta, hogy az ablakban ülök megdöbbent tekintettel nézet, míg én érzelem mentes arccal néztem vissza rá.

-Szállj le az ablakból! -keményítette meg hangját.

-Miért? -tettem fel a kérdést, amire letette a talált, és oda sétálva hozzám felvett menyasszonyi pózban, és ki vett az ablakból, majd ágyamra fektetett. Azonnal felültem, mert féltem, hogy megint akar valamit, de csak nézet, majd a tálcát odanyújtotta nekem amin sok finom édesség volt.

-Egyél amennyit szeretnél! -mondta, és elkezdte cirógatni vállam, de elhúzódtam. Egy ideig csak nézet, majd sóhajtva egyet engedte le a kezét, majd lassan kisétált a szobából engem egyedül hagyva. Hallottam a zár katonaságot és abban a pillanatban könnyek gyűltek a szememben, és sírtam. Így sós könnyeim az édes süteményre hullottak.