Szeretlek is meg nem is! [ YoonMinHope ]

50.

Másnap reggel az öcsém felöltöztetett, majd lassan elindultunk ki. Végre ki visz a kertbe. Hátára kapva indulunk ki, mert még mindig nagyon fáj a fenekem... De nem bánom nyakát átölelve hagyom, hogy vigyen engem egészen a kijáratig. Kiérve azonnal megcsap a kinti levegő friss illata, amit már jó ideje alig éreztem. Feltekintek öcsém válla felett, és akkor vetem észre a hatalmas nagy virágos kertet, amit még régen fentről a rózsaszín szobából bámultam.

-Megjöttünk! -szólalt meg egy idő után és leültetett az egyik padra.

-Aucs... -nyögtem ki fájdalmasan mert még így is fájt a fenekem. Öcsém leült mellém, és egyből elfektetett, hogy ne kelljen hátsómon ülnöm. Fejemet ölébe hajtotta, így most kicsit érdekesen elforgatva nézem a kertet.

-Nos? Tetszik a kert? -kérdezte boldogan, és egyből hajamba túrt.

-Érdekes... Elforgatva kicsit nehéz... -mondtam fintorogva amire felnevetett. -Jihyun mikor mehetek haza? -kérdeztem meg hirtelen, amire egyből abba hagyta a nevetést.

-Haza akarsz menni Jimin? De hisz itthon vagy! -mondta szomorúan, amire csak sóhajtottam.

-Ez nem az én otthonom... Haza akarok menni anyuhoz, és a barátaimhoz... -mondtam és szomorúan néztem a kavics utat.

-Ugye nem amiatt a fiú miatt? -szólalt meg egy idő után. Bár gondolom Yoongira célzott.

-Miatta is... -szólaltam meg halkan, és hátamra feküdve néztem fel rá, míg egyik kezemmel a padot markoltam nehogy leesek.

-Én nem vagyok elég jó neked? -kérdezte és végig simított meghint fejemen.

-Te az öcsém vagy! Ő pedig az egyik szívem választottja! -mondtam szomorúan. Jihyun dühösen összeszorította kezét, majd felállt, persze vigyázva, hogy ne essek le. Gyorsan elsétált, míg én felülve néztem mit csinál, persze fenekem fájt, ezért próbáltam fél oldalasan vagy más módon ülni, hogy ne fájjon annyira. Az öcsém a virágok közé sétált, de előtte az egyik fűzfa ágát letépte. Virágokat kezdet tépkedni, amit én érdeklődve figyeltem. Hamarosan vissza sétált egyik kezében egy virágos koszorú, míg másikat háta mögé tartva. Elém sétált, míg én érdeklődve néztem őt.

-Tessék! -mondta, majd a fejemre tette a koszorút. Elmosolyodtam, és megigazítottam a fejemen, majd felnéztem rá.

-Köszönöm! -mondtam, de ekkor letérdelt elém a kavicsok közé, és felém nyújtott egy csokor vörös rózsát. -Mi ez? -kérdeztem értetlenül, míg elvettem tőle a sok szép rózsát.

-Neked szedtem! Azért, hogy végre elfelejtsd őket, és csak velem legyél! -mondta egy halvány mosollyal, majd mellém ült, és magához húzott.

-Jihyun... Én nem... -kezdtem volna bele, de elnémított azzal, hogy mutató ujját szám elé tette.

-Ne mondj semmi kérlek! -mondta, és keze állam alá vándorolt, hogy maga felé fordítsa fejemet. Mélyen szemeimbe nézet én pedig zavartan pirultam el. -Nem akarok közömbös lenni számodra... -mondta szomorúan, míg én egy sóhajjal reagáltam rá.

-Jihyun... -mondtam ki nevét, hogy utána folytassam a már megszokott beszéddel, hogy én szerelmes vagyok másokba, de hirtelen ajkait enyéimhez érintette, és lágy puszit nyomot rá, majd el is vállát. Gondolkodni sem volt időm, még is ajkaim elnyíltak tettére.

-Mondtam, hogy ne beszélsz! -suttogta, és újabb csókot adott ajkaimra. Egyik kezemet mellkasára tettem, hogy elhúzódhassak, de karjával erősen tartotta derekamat.

-Jihyun elég lesz! -mondtam, de mondatom végén újabb puszit kaptam ajkamra, amire megrázva hajtottam le fejemet, és számat is összepréseltem. Félek... nem tudok megszólalni, és nem akarok rá nézni.

-Jimin... Néz fel szépen! -mondtam, és megsimogatta arcomat, amire gyorsan megráztam a fejemet. -Ne csináld ezt... Szeretlek! -mondta, amire gyorsan felpattantam, de azonnal össze is estem a pad mellet a hirtelen fájdalomra.

-Jimin jól vagy? -kérdezte rémülten, és azonnal felkapott karjaiba.

-Tegyél le! -mondtam lehunyva szemeimet. Meg voltam rémülve... A saját öcsém vallott nekem szerelmet... Még is hogy kéne ezt le reagálnom?

-Nem! -mondta, és visszaült a padra, míg engem ölében tartott.

-Jihyun! Tegyél le! -mondtam neki dühösen, és hogy jobban hassak rá még rá is néztem, de ő csak elkuncogta magát.

-Aranyos vagy mikor dühösen nézzél! -mondta mosolyogva, és arcomra simított, de elrántottam fejem. -Na... Jimin... -mondta szomorúan, és magához ölelt, míg vállamra fektette fejét.

-Kérlek engedj el! -mondtam és továbbra is szabadulni akartam.

-Miért akarsz ennyire eltávolodni tőlem? -kérdezte szomorúan.

-Azért mert megbasztál! Aztán játszottál velem! Végül most közlöd, hogy amúgy szerelmes vagy belém! -mondtam felemelve hangomat, és felpattanva öléből lassan elindultam befelé fájó fenékkel. Így minden lépésnél botladoztam egyet, de nem érdekel, addig sem vagyok az ölében. Nem akarok még vér fertőzést, hiába vagyunk féltestvérek és fiúk akkor is. Ha egyszer Yoongi és Hobi eljön értem nem láthatják azt, hogy én éppen valaki mással hempergek! Erősnek kell maradnom, amíg ide érnek, mert szívem mélyén bízok abban, hogy ők eljönnek értem. Mert sosem hagytak eddig cserben! Semmikor sem! De még is honnan szereztem most ennyi reményt és lelki erőt? Pontosan nem tudom egyszerűen csak érzem, hogy a közelben vannak, és jönnek! Értem jönnek, és végre visszakapom az életemet.

-Jimin! -hallom meg öcsém hangját majd mellém lépdel, és megfogja a kezemet. -Jimin kérlek... Én... -kezdi el, és szembe fordít magával. -Én nagyon szeretlek! -mondja, és arcomra simít.

-Nem Jihyun.... Én nem szeretlek! -felelem faarccal, és megfogva kezét veszem el arcomról. -Vigyél vissza! -mondtam, és dühösen néztem rá, mind addig míg szomorúan a hátára nem kap és nem indul el velem vissza. 

Sziasztok! Ez az eheti rész! Azért tettem ki most, mert  holnap elutazunk és egy jó két hétig nem tudok új részt kitenni! Remélem, hogy meglesztek a részek nélkül. XD Bár gondolom igen, mert nem olyan nagy cucc ez a könyv. Szóval én most elköszönök tőletek és két hét múlva tali egy új részben! :D