Szeretlek is meg nem is! [ YoonMinHope ]

7.

Másnap ugyan abban az időpontban keltem mint szoktam gyorsan össze kaptam magamat, és elindultam az iskola felé most egyedül. Amint a sulihoz értem egyből felmentem az osztályterembe, és elfoglaltam a helyemet. Már nagyjából mindenki bent volt, így Tae is, akivel egyből elkezdtünk beszélgetni.

-Hoseok megfogja kérdezi, hogy miért nincs rajtad az a ruha darab... -motyogja Tae nekem.

-Nyugalom épp mosásban van, majd azt mondom, hogy piszkos volt! -mondtam nyugodtan.

-A vér nem igazán jön ki a fehér ruhákból! -válaszolta továbbra is aggódva Tae.

-Te nem ismered az anyukámat! -mondtam mosolyogva, amitől egy kicsit megnyugodott. Hamarosan Hosoek lépet be a terembe, és rám nézet, majd mosolyra húzva ajkait jött oda hozzám.

-Milyen szép vagy ma is! -mondta mosolyogva, amire gyorsan lehajtottam a fejemet, mert éreztem, hogy vörösebb leszek. Amin sikerült rendeznem az arcomat egyből felnéztem rá.

-Köszönöm... -motyogtam, míg ő mosolygott rám továbbra is.

-Nos most kipakolok, de utána, ha van kedved beszélhetünk! -mondtam, amire tőlem egy apró bólintást kapot. Amin Hobi elment oldalra néztem és akkor vettem csak észre a felém szívecskét tartó Taet, amire egyből lecsaptam a kezét.

-Nem vagyok szerelmes! -mondtam, bár legalábbis azt hiszem nem vagyok...

-TaeTae! -szólalt meg Jungkook, mire Tae egyből felpattant.

-Igen Kook? -nézet Jungkookra szinte már azt sem értem Jungkook tényleg ilyen vak vagy segítenek neki? Tae egyértelműen szerelmes Jungkookba. Csak ő becézi így, és csak ő ugrik bármikor mikor szólítja... Kicsit már betegesnek tartom.

-Kijössz velem? -kérdezte Jungkook, mire az említett egyből bólogatott, de mielőtt elindult volna rám nézet.

-Hamarosan vissza jövők! -mondta, azzal már el is tűnt a teremből Jungkookkal. Egyedül ültem a helyemen, és némán magam elé bámultam. Yoongi helyére néztem, de az üres volt. Vajon jól van? Hamarosan nagy zajra lettünk figyelmesek mind az osztályban, ami csak egyet jelentett.

-Jin elég! hagyj végre békén! -fordult meg erélyesen Namjoon Jin felé.

-Nőj már fel végre! -kiabált vissza az idősebbek.

-Inkább neked kéne! Legalább az agyad eljuthatna egy olyan szintig, hogy rá jőj én nem akarok tőled semmit! -ordított vissza másik.

-Tudod mit menj a fenébe! Bár csak ne lennél a testvérem te utca kopó! -mondta dühösen Jin.

-Ohh igen? És te? Aki mindennap apuci talpát nyalja? Véletlenül seggét nem akarod, vagy netán nem fekszel be mellé házi kurvának? -mondta Namjoon, amit már mindenki túlzásnak érzet, bár Jin érezte a legjobban, ugyan is nem várt többet. Elfogyott a türelme, és ez a vörös fején is látszott. Szabadjára engedte dühét, ami a jobb kezében gyúlt össze, és egy nagyon erőset kevert le Namjoonak, aki hátra eset a fölre. Szeme körül fogta az arcát, és döbbenten nézet fel testvérére. A teremben síri csend volt. Jin hamar észhez tért, és döbbenten nézet le a fiatalabbra, aki mérhetetlen nagy dühvel nézet vissza rá.

-Namjoon! -guggolt volna le hozzá, de az ellökte magától, amitől Jin az előttük lévő padnak ütközött, végül Namjoon kisietett a teremből. Én pedig egyből felálltam, majd utána indultam. Nem tudom miért... talán örököltem anyám védelmező szellemét. Követtem Namjoont egészen a mosdóig, ahová bement, majd hallottam, hogy káromkodott egy sort. Amint hallottam, hogy egy kicsit megnyugodott egyből benyitottam, amire ő egyből rám vitte a tekintetét.

-Mit akarsz? -kérdezte dühösen.

-Mutasd! -indultam meg felé, de ő elütötte a segítséget nyújtó kezemet.

-Nem kell nekem senki segítsége! -mondta dühösen.

-Attól, hogy úgy érzed nem kell, attól még a szervezetted kívánja! -mondtam, amire csak rám nézet semleges arccal. -Enged... had segítsek! -mondtam, és mellé léptem. Úgy tűnik lenyugodott, mert kezét elvette bal arca takarásából, így megmutatta a szemöldökénél szétszakad bőrét, illetve arccsontján lévő lila foltot. Fogtam egy zsebkendőt, majd elkezdtem letisztítania sebet. Nem repedt szét nagyon, csak egy kis seb volt, ezért nem igényelt olyan nagy ellátást. Amint végeztem a fertőtlenítéssel elő vettem néhány sebtapaszt, amit az anyukám rakót be nekem.

-Milyet szeretnél? Van Micimackós, és van kis autós! -mondtam mosolyogva, mire rám nézet egy amolyan "Te ezt most komolyan gondolod " nézéssel. -Jól van na... Anyukám csak ilyeneket tett el nekem! -mondtam kuncogva.

-Akkor legyen a kisautós... -motyogta és fejét elfordította zavarában. Elmosolyodtam, majd rá ragasztottam a sebre egy sebtapaszt.

-Ezzel megvolnánk! -mondtam hátra lépve.

-Már értem Yoongi mit látt benned... -motyogja rám nézve, amitől én értetlenül nézek rá.

-Tudod hol van most Yoongi? -kérdezem. Ami engem is meglepett.

-Miért érdekel, hogy hol van? -teszi fel a kérdést.

-Mert szeretném tudni, hogy jól van e! -mondtam aggódva nézve rá.

-A Barlangban... Vagyis otthon biztonságban! -mondta, majd megindult kifelé.

-Vigyél el oda! -mondtam megfordulva utána nézve, amire ő megállt az ajtóban kezét a kilincsen pihentetve.

-Miért akarsz oda elmenni? -nézet vissza rám.

-Mert saját szememmel akarom látni! -mondtam komolyan, bár a mondat végére elbizonytalanodtam Namjoon tekintete miatt.

-Rendben... De nem vállalok érted felelősséget utána! -mondta, azzal ki is ment. Egy ideig ott álltam, és az utolsó mondata utáni kérdéseket szőttem magamban. Miért mondta ezt, Milyen veszély miatt nem vállal értem felelősséget? Yoongi netán bajban van? Amint lenyeltem ezeket a kérdéseket indultam meg ki, és visszamentem a teremben. Akkor már Tae és Jin is jól volt. Ahogy az egész osztály is. Mintha nem történt volna semmi. Leültem a helyemre, és becsatlakoztam a beszélgetésbe.

-Gyerünk Tae! -mondta Jin mosolyogva.

-Nem is tudom... Mi van akkor ha ő nem... ?-tette fel a kérdést Tae, és maga elé bámult.

-Hidd el ő is! -mondta Jin mosolyogva, és kicsit összeborzolta Tae haját.

-Héé! -akadt ki Tae, amire mindenki elnevette magát.

-Miről van szó? -teszem fel a kérdést.

-Arra próbálom buzdítani Taet, hogy elmondja Kooknak, hogy mit érez iránta! -mondta mosolyogva Jin.

-Ezzel egyetértek! -mondtam mosolyogva, mire az illető elpirulva nézte Jungkookot.

-Nem is tudom... -motyogja.

-Itt mindenki szurkol neked! -csatlakozott a beszélgetésbe Hoseok is.

-Igen! Mond el neki! -mondtam, de hirtelen megszólalt a csengő, és mindenkinek a helyére kellet ülnie. Namjoon 10 perccel csöngő után ért be, amire a tanár nagyon ki volt akadva. Végül véget ért a tanítási nap, és Namjoon már kint várt rám, hogy elvigyen Yoongihoz. Amint leértem a cuccommal Namjoon ellökte magát a villanyoszloptól.

-Indulás! -mondta, és zsebre dugta a kezét, majd megindult előre. Én pedig gyorsan mellé futva követtem.