Szeretlek is meg nem is! [ YoonMinHope ]

33. +18

Jinnel közös szobába mentem és rá estem az ágyra, majd fejemet a párnába temettem, majd bele ordítottam a hangtompítómba. Lassan megnyugodtam. Az egész napot a szobába töltöttem kedvetlenül... Elvileg a többiek elmentek, és ma késő este érnek vissza. Azt mondtam a tanárnőnek, hogy rosszul vagyok, így nem kellet velük mennem. Este felé volt, én pedig az ágyban feküdtem fejemet párnába temetve, majd hallottam, hogy nyílik az ajtó és valaki ide sétál hozzám. Kicsit sem érdekelt ki az... Jelen pillanatban dühös voltam, és csak Hobit akartam. Lassan megéreztem egy kezét hátamon ami lágyan simogatott.

-Hm... -morogtam, majd még jobban bele temettem a fejemet a párnába. Érkeztem ahogy keze elindul lefelé, de mielőtt fenekemre siklott volna megállt, mintha a kéz tulajdonosa gondolkodna, hogy megtegye e, végül keze elindult fölfelé. Vállamhoz simította kezét, majd ott kezdet el simogatni. Nem mondtam semmit, mert igazából elég jól esett.

-Hobi akarom Jin... Hiányzik... -mondom a párnába, és lassan megerednek a könnyeim.

-Ne sírj... -szólalt meg Yoongi, de azonnal megfordultam és elcsaptam a kezét.

-Mit akarsz? Nem volt elég az eddigiek?! -kérdeztem frusztráltan.

-Jimin... Én.. -mondta lágy hangon, és keze arcom felé közeledett, de egyből elcsaptam.

-Tűnj ki a szobából! Most! -löktem meg, és felálltam. Ez nem igazán tetszett neki, ahogy láttam mert állkapcsát megfeszítette, és össze vont szemöldökkel indult meg felém. Durván megmarkolta kezemet, és elkezdett tolni, míg neki nem nyomot a falnak. Megrémülve néztem dühös tekintetébe miközben próbáltam eltolni magamtól, de túl erős volt...

-Miért csinálod ezt? -kérdezte dühösen, de nem válaszoltam próbáltam ki szabadulni amennyire csak lehetett.

-Eresz... -suttogtam küszködve.

-Nem! Azt akarom, hogy az enyém lény! Csak az enyém! -mondta fejem mellé csapva kezét, amire annyira megrémültem, hogy abba hagytam az ellenállást. És kitágult szemekkel néztem rá. Fejét lehajtva nézet kettőnk közé.

-Az én nevemet miért nem mondod úgy... Miért nem jelentettem neked soha többet? Még ha régen ki is használtalak... Most már... Úgy érzem csak érted élek... -suttogja, amit döbbenten hallgatok, és egyszerűen nem tudok elhinni, hogy tényleg ezeket a szavakat mondja.

-Akkor a bulin... Nem azért feküdtem le veled, mert ki akartalak használni... Akkor is már... Akkor is már többet jelentettél nekem... De mikor azokat a szavakat hozzám vágtad... Annyira fáj itt bent valami... -kapott szíve helyére, és megmarkolta a pólóját, most már nem tartotta kezemet fogságban még sem mozdultam... Helyette hagytam, hogy összekulcsolja újra kezeinket, és a falnak nyomja azt fejem mellé.

-Miért? Miért az a fasz imádott szereted?! -kérdezte felkapva fejét és hangját, majd könnyes szemeit mutatta meg nekem. Borzalmas látvány volt... Ahogy sírt... Miattam, mert én fájdalmat okoztam neki... Könnyek gyűltek a szemembe a látványtól... de testem teljesen megdermedt.

-Yoon... -kezdem halkan bele, de nem tudtam befejezni, mert ajkaimra kapott. Kétségbe esetten csókolta ajkaimat, míg először sokkaltan álltam előtte, de nem sokáig vártam. Agyam teljesen ki ürült... Nem gondolkodtam csak cselekedtem. Szabad kezemet felemelve simítottam arcára, és vissza csókoltam. Akkor jöttem csak rá, hogy Yoongi miért hiányzott annyit az iskolából. Miért nem akart bejönni, és látni, ahogy Hobival vagyok... Depresszió... Ez kínozta egész végig... és én észre sem vettem ezt... Fájt... Nagyon fáj, belegondolni mennyit szenvedett, és a csókja az ami erre rá erősít. A ajkai kétségbe esetten falták enyéimet. Megállás nélkül, míg lassan hátrálni kezdtünk, majd Yoongi lassan leült engem pedig az ölébe húzott. Átkaroltam nyakát, míg tovább faltuk egymást. Kezét derekamra vezette, majd lejjebb fenekemre, és bele markolt. Felnyögtem, és azonnal rá kaptam kezemet az övére.