Egy lány,aki most költözik Angliába és egy fiú,aki elvesztette önmagát.Van valami furcsa vonzódás köztük.Vajon kitartanak az érzéseik egymás iránt még akkor is,ha szét akarják őket választani?
Részlet:
-Kérlek akkor is szeress,ha nehézzé válik-mondt...
Miután Brian elment üresnek éreztem magam mellett az ágyat.Olyan megnyugtató volt vele aludni,hogy elfelejthettem minden gondom.Lehetséges az,hogy ennyire szeretsz valakit?Közben azon gondolkodok,amit Brian mondott,hogy attól fél,hogy mikor jövök rá,hogy jobbat érdemlek.És,ha nekem ő sokkal jobb,mint bárki más?Erre nem gondol?Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.
🌞Másnap reggel🌞
Mire elkészültem 7:20 volt.Leültem az ágyamra és gondolkodtam.Vajon barátnőjeként fog rám tekinteni ezek után? Vagy most mégjobban le fog szarni?Féltem.Féltem,hogy újra eltaszít magától.Leértem és mentem volna ki az ajtón,mire nekiütközötem valaminek,pontosabban valakinek.Brian volt az nagy mosollyal az arcán.
-Szia szépségem-mondta,mire én megint elpirultam.Ez annyira ciki.
-Szia szépfiú-mondtam neki,mire lehajolt és egy gyengéd csókot nyomott a számra.
Legszívesebben berángattam volna és egész nap csak vele lettem volna.Suliba menet megfogta a kezem.Csendben mentünk egymás mellett,ez nem az a fajta kínos csend volt,hanem csak boldogak voltunk,hogy egymás mellett lehetünk.Ránéztem összekulcsolt ujjainkra és csak mosolyogtam.Hogy a francba lehet nekem ekkora szerencsém,hogy egy ilyen fiú szeretett belém.Mert szeret.Ő mondta és én hiszek neki. Beérve a suliba azonban felfordult a gyomrom. Megláttam Austint.
Rámnézett és szeme tele volt megbánással.Odalépett hozzánk,Brian izmai megfeszültek,mire én megszorítottam kezét,hogy nincs baj.Austin amint meglátta összekulcsolt kezünket elfintorodott.
-Lisa,beszélnünk kell-mondta halkan,bocsánatkérően.Szeme alatt hatalmas zúzódások voltak,amik jelen pillanatban nem nagyon érdekeltek.
-Lisa,kérlek-mondta szeme már könnyezett
-Takarodj az utamból Austin-mondtam neki,de nekem már patakokban csorgott a könnyem.
Újra felidézte bennem.Ahogy a falnak szorít.Ahogy megcsókol.Undort éreztem.Briant magam után húzva indultam a terembe.Láttam rajta,hogy visszafogta magát.Kezét annyira ökölbe szorította,hogy ujjai szinte falfehérek voltak.
-Minden redben?-kérdezte aggodalmasan,mire én csak megöleltem.Belefúrtam arcom a pólójába.Beszívtam a megszokott kellemes mentolos illatát.Megölelt,ami nem tudom miért,de megnyugtatott.Örökké így maradtam volna,ha nem lenne az az átkozott csengő.
A nap további része gyorsan eltelt.Rachael mióta látta,hogy Briannal kéz a kézbe járunk,méregette Briant.Az én fiúmat.Mindig őt nézte és nyalogatta az ajkát.Hülye ribanc.Kimentem a mosdóba,mire pár perccel kivágódott az ajtó.
-Hol vagy Lisácska?-hallottam egy hangot,amit száz másik közül is könnyen megismerek.Rachael.
Kijöttem a wc fülkéből és elkezdtem kezet mosni nem is figyelve rá.Mire nekilökött a falnak és közelebb jött.
-Mi van már?-csattantam rá.
-Hogy mi van?Ezt komolyan kérded?Tudod te mióta oda vagyok Brianért? Még a testvérével is kamatyoltam csak azért,hogy észrevegyen.Persze azt hittem,hogy majd ahogy meglátja,hogy Austinnal vagyok,majd könyörög,hogy jöjjünk össze.De nem.Magasról szart rá.És erre jösz és elveszed mindkettőjüket.Briant már megszerezted,te ribanc,de Austin még mindig odavan érted.Szóval ő is dobott és ez mind miattad-mire végzett csak pár centi volt köztünk.
Nagyon dühít ez a csaj.
-Ide figyelj Rachael.Kurvára nem érdekel,hogy kivel baszatod magad,de Brianről szakadj le.Gondolom nem véletlenül szart le ennyi ideje.Kinek kéne egy olyan csaj aki mindenkivel megdugatja magát csak azért,hogy felfigyeljenek rá?Szánalmas vagy-mondtam dühöngve.
Nem szoktam ennyire trágár szavakat használni,de már ideje volt megmondanom ennek a fruskának,aki már az első nap belém kötött.Rachael fortyogott a dühében:
-HOGY MERÉSZELSZ ÍGY BESZÉLNI VELEM TE RIBANC??-üvöltötte,majd egy hatalmas pofont csattant az arcomon.
Na azt már nem.Nem engedem,hogy ez a kiéhezett ribanc verjen meg.Visszakézből olyan pofont adtam neki,hogy még én is megdícsértem magam.Rachael megingott,de nem esett el.És ekkor jött az,hogy egymás torkának estünk.Téptük,ütöttük egymást ahol értük.Pár perccel később valaki szétválasztott minket.Az igazgató ott állt az ajtóban és két biztonsági őr fogott le minket.Nagyszerű.Sosem voltam még az igazgatói irodába.Egészen eddig.Az igazgató csalódottan nézett hol rám,hol Rachaelre.
-Nos lányok,meg sem kérdezem,hogy mi történt.Eleget láttam.Mindkettőtök 1 hétig órák után itt marad az udvarban szemetet szedni.Egyikőtök sem megy el egészen addig míg nem ragyog az udvar,értve vagyok?-kérdezte komolyan.
-Na de igazgató Úr!-kezdte el Rachael,mire az igazgató félbeszakította.
-Rachael,tisztában vagyok azzal,hogy édesapád többször adományoz nekünk nagyobb összeget és ezért mi hálásak is vagyunk,de a szabályok rád is ugyan úgy tartoznak és örülj,hogy megusztátok ennyivel.És most kifelé,mindketten.-intett az ajtó felé.
Rachael sarkon fordult és kirohant a teremből és becsapta az ajtót.Én még mindig szótlanul ültem.
-Elnézést Igazgató Úr, többször nem lesz ilyen.-mondtam és kimentem a teremből.Brian az osztályterem előtt állt.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
