Megőrültél?! [Befejezett]

Újra együtt, de talán meddig?

Sasori szemszög

-Biztos ez amit mondot?
-Igen. Azt mondta, hogy a Konohához közeli erdő. Ez van pedig itt- hirtelen egy lány kezdett felénk futni, majd tisztes távolságban megállt előttünk
-Ti vagytok az akatsuki?
-Igen. Te ki vagy?- lépett előre Nagato és Pain, mire mind kíváncsian néztünk a lányra.
-Yuko vagyok. Én segítettem kiszabadítani Meit, de a lábába lőttek és vissza vitték
-És te hagytad elvinni?- akadt ki Loly, így Hidan lefogta
-Rám ordított, hogy fussak és keresselek meg titeket. Mivel hívtunk titeket, így nagyobb az esélye, hogy most már jobban figyelik az erdőt- dobta oda nekem a telefont, majd hátat fordított és elindult vissza, ahova mi is követtük.
-Már lassan egy hónapja, hogy Deidara kómában, Meit pedig egy hete elrabolták. Komolyan mondom, ők teljesen egymáshoz illenek. Ha ők nem lennének, ki kéne találni őket- sóhajtott fel mellettem Loly, mire csak bólogattam.
-Ez a ház lenne- állt meg hirtelen a lány, mire értetlenül néztünk végig a rozoga házon.
-De hisz ez
-Nem az aminek látszik. Ez a ház alatt van a bunker.
-Rendben. Akkor mindenki tudja a tervet. Hajtsuk végre

Mei szemszög:

Túl nagy a csend. Talán történt valami, míg vissza hoztak? Áh nem hinném, akkor nem tudnám megmozdítani a karom. Várjunk, most megmozgattam a karom, anélkül, hogy zörögne a lánc? Lassan kinyitottam a szemem, de az egész szobában feketés honolt, csak az ablakon beszűrődő fényben láttam meg a tükröt. Lassan kimásztam a takaró alól és el akartam mászni odáig, mikor a lábamba irtózatos fájdalom keletkezett. A falnak dőlve bicegtem el a tükörhöz, ami elé oda álltam. A mellkasomat egy kötés borította, így a tükör melletti székről elvettem a köntöst és sikeresen magamra szenvedtem. Kintről csoszogást hallottam, így oda cammogtam az ajtóhoz és rámarkoltam a kilincsre. Ki néztem a kis résen, de nem láttam senkit, így lassan kiléptem a folyosóra. Újra hallottam az a csoszogós hangot, így elindultam abba az irányba a falnak támaszkodva. Hirtelen az oldalamon iszonyatosan szúrni kezdett a seb, így megálltam és oda szorítottam a kezem. Ahogy araszoltam hátrébb, sikeresen lelöktem a mögöttem lévő asztalról a tollat, ami kis hanggal esett a földre. Vettem egy mély levegőt, majd újra elindultam előre, miközben a sebről le nem vettem a kezem. Egyre közelebbről hallottam azt a hangot, így megálltam a fordulónál, miközben hallgatózni kezdtem. A hang alább hagyott, így léptem egyet, viszont nekimentem egy mellkasnak. De hisz egy ugyan olyan, mint... Lassan felnéztem rá, mire hirtelen hátrébb léptünk egyszerre. A szám elnyílt egymástól és könnyek szöktek a szemembe, ahogy láthattam újra azt a kék szemeket. Felém tett egy lépést, így én is ezt tettem, majd hirtelen egymás ajkaira tapadtunk. Úgy hiányzott már ez. Gondoltam, miközben a szememből lefolyt egy könny, ami a földre esett. Lassan elváltunk egymástól, miközben egymás szemébe néztünk. Keze arcomra tévedt, míg nekem mellkasán pihentek tenyereim.
-Úgy sajnálom, miattam ütött el az az autó. Ha figyeltem volna, nem történt volna ez- temettem fejemet a mellkasába, miközben vállaim megremegtek. Óvatosan az állam alá nyúlt és maga felé fordította a fejem
-Érted még az életemet is feláldoznám, hm- hajolt egyre közelebb, mikor tapsolást halottunk, így abba az irányba kaptuk a fejünk
-Végre mind a ketten jól vannak- sóhajtott fel Loly és mosolyogva nézett végig rajtunk