Megőrültél?! [Befejezett]

Egy széttört szív

-Hogy tehette ezt? Nem értem, hisz olyan jóban voltatok- mondta Loly, miután lenyelte a falat szendvicset. Sóhajtottam egyet, majd megtöröltem a szemem és inkább a mögötte lévő ablakon néztem Narutoékat, ahogy fociznak
-Én sem tudom mi baja lehet. De ki mondta, már nem tudok mit csinálni. Inkább a tanulásra kéne koncentrálnom, mint hiú szerelmeket követni.
-Oh tényleg is. Be adtad már a beadandót?
-Igen, még első órán. Nem mondott rá semmit a sensei, szóval nem kérdezősködtem- vontam meg a vállam és kivettem a táskámból az órarendet és nézegetni kezdtem
-Milyen órád lesz?
-Egy történelem Madara senseiel. Komolyan az a tanár nem tud úgy órát tartani, hogy valaki ne aludni el rajta. Sajna azon az órán is Deidara mellett kell ülnöm- raktam el az órarendet és lehajtottam a fejem a padra- neked mi lesz?
-Matek, Shikaku senseiel. Nem szerettek annak az órájára menni, de azt be kell valljam, hogy Temari nagyon jól ki tudja készíteni
-El tudom hinni mennyire- nevettem fel halkan. Megszólalt az a borzasztó csengő, így felálltunk az asztaltól és külön váltunk a termek fele vezető úton.
-Áh Mei. De jó, hogy itt vagy. Gyere beszélnünk kell- jött felém Konan és karon ragadott
-De várj Konan, mindjárt kezdődik az óra. Nem ér rá utána?- hirtelen megállt és felém fordult. Értetlenkedve néztem végig a szemébe, míg végül sóhajtott egyet
-Rendben. Ez után egyből beszélni fogunk

-Na miről akarsz beszélni?- ültem le a kis padra ami egy fa árnyékában foglalt helyet
-Hallottam mi történt. Deidarára nem vallana ez, hogy szakítson, főleg ilyen durván. Hisz szünetekben és órákon is folyton téged nézz. Azon gondolkoztunk a többiekkel, hogy lehet valaki megfenyegette ezzel és muszáj volt ezt tennie. Sasorival beszél csakis, tehát ő valamit csak ki tud majd szedni belőle, ezzel is egy kicsit előrébb lennénk.
-Tényleg ezt gondoljátok, hm?- jött egyre közelebb felém, mire felálltam a padról és a szemébe néztem
-Mert ha igaz? Tényleg sose voltál ilyen durva azelőtt, ez mögött tényleg van valami- szorítottam rá a táskám pántjára, amivel megpróbáltam levezetni a dühöm.
-Mert ezt csakis tudhatjátok?! És ha az előző iskolában gyilkoltam?! Na akkor mit fogsz tenni, megállítasz?! Sose szerettelek téged, csakis azért kellettél volna, mint a többi lány! De téged, ahogy megtapasztaltam nem olyan könnyű, hm!- könnyek kezdték belepni az arcom, ezektől a mondatoktól. Tehát csakis ennyire akart volna....
-Deidara, hagyd ezt abba, megértetted?! Te teljesen kifordultál önmagadból! Hogy mondhatod ezeket?!
-Konan, kérlek menjünk- fogtam meg a vállát, mire rám emelte szemeit, majd bólintott egyet. Indulni akartunk, mikor két erős kar fogta meg a vállaimat és átlökött a padon. Mivel nem volt háttámlája, a fának estem, amibe nagyon erősen bevertem a fejem. Hátra nyúltam a tarkómhoz, ami teljesen véres volt, ahogy megnéztem a kezem
-Te atya ég- ugrott oda hozzám Konan és óvatosan felállított- gyorsan elviszlek az iskolaorvoshoz- indult meg velem, de még a vállam felett, vissza néztem rá. Nem csinált semmit, csak ott állt és minket nézett, ahogy eltűnünk az iskolában.
-Rendben ezzel is meglennénk- kötötte be a fejem fáslival, miután össze varrta a sebet. Mázli, hogy kaptam fájdalom csillapítókat, de még így is nagyon fáj. Megköszöntük, majd a parkolóhoz kezdtünk menni, mikor dulakodást kezdtünk egyre jobban hallani, ami felénk közeledik. Arra kaptuk a fejünk, de akkor már itt voltak mellettünk a fiúk. Deidarát, egyre jobban fogták le, aki szabadulni akart, eredménytelenül.
-Minek hoztátok őt ide?
-Tudjuk ki miatt ilyen aki
-Nem érdekel Sasori- vágtam a szavába és kinyitottam a kocsi ajtaját- ez már akkor sem fog számítani. Hallanod kellett volna miket mondott. Ez már soha nem fog jóra fordulni- szálltam be a kocsiba és elhajtottam onnan, egészen hazáig, ahol összeszedtem a cuccom és haza utaztam a szüleimhez