Megőrültél?! [Befejezett]

Megkönnyebülés

-És mégis hogy fogod ezt eltitkolni? Főleg Deidara előtt? Ráfog kérdezni, hogy miért nem voltál és mégis miért van befáslizva a kezed?
-Hétfőig nem találkozok vele. Vagyis csak megpróbálok, addig azt mondom neki, hogy haza utaztam
-Ez nem így megy Mei. Még te mondtad neki, hogy mindig mondja el, ha baj van. Itt hol van a kölcsönös bizalom?
-Igazad van- sóhajtottam fel és fáradtan ültem le a kanapéra, ügyelve a kezemre
-Most tudsz is vele beszélni- nyújtotta felém a telefonom, amin Deidara neve villogott. Nyeltem egy nagyot és remegő kézzel elvettem a készüléket és megnyomva a gombot, emeltem a fülemhez
-Mei, végre, hm- hallottam egy megkönnyebült sóhajt a vonal tulsó oldalán- miért nem voltál suliba? Miért nyomtad ki mikor hívtalak? Várj, ezt nem így kéne megbeszélni, megyek át, hm- időm sem volt végig gondolni, mit mondott, már kinyomta a hívást.
-Na?
-Át jön- raktam le a telefonomat az asztalra és felállva a kanapéról, mentem be a szobámba. Kiszedtem a kezem a fásliból és oda lépve a szekrényhez, vettem ki egy kötött pulcsit, amit gyorsan magamra kaptam. A hossza miatt, teljesen nagy volt rám, így nem látszódott ki a kezem.
-Mei. Itt van Deidara- dugta be Loly a fejét, mire bólintottam és követtem őt ki a nappaliba. Amint Dei megláttot, szaladt oda hozzám és egy csókot kezdeményezve, ölelt magához. Felszisszentem ahogy a kezem összenyomodott, mire ijedten vált el tőlem és nézett a szemembe
-Szerintem ülj le a kanapéra, hozzok valamit inni- motyogtam oldalra nézve. Fáradtan sóhajtott fel, majd egy puszit nyomva a homlokomra, ült le. A konyha felé közeledtem és amint kivettem a két poharat, megpróbáltam megemelni a fájós kezemmel, ami igen nehéz feladatnak bizonyult. Sóhajtottam egyet, majd elsőnek kivettem az innivalót és indultam volna vissza a két pohárért, mikor megfogta a szabad csuklóm. Ezzel is megállítva.
-Mei. Ne halogasd el, hm- rántott bele az ölébe és a derekam körbe ölelve, húzott jobban magához. Félve néztem magam elé, majd erőt véve magamon, húztam fel a pulcsi úját, ezzel is szabaddá téve a kissé feldagadt csuklómat. Kikerekedett szemekkel nézte a csuklóm, majd fejét újra felém fordította
-Mi történt, hm?- váltott át a hangja aggodalmasba.
-Tesi órán. Mikor röplabdáztunk rosszul ütöttem el a ladbát. Ezért is nem tudtam utána rendesen játszani- idéztem fel az aznap történéseit- este még nem volt semmi baja. Reggelre mire felkeltem, jobban be volt dagadva  és alig bírtam megmozdítani. Ezért is nem voltam ma suliba, mivel elmentem az orvoshoz. Azt mondta, hogy csak egy kisebb ficcam, de mindenképp ügyelnem kell rá, így egy szoros kötést rakott rá, amit inkább leszedtem
-És nekem erről miért nem szóltál?? Tudod te mennyire aggódtam, hm?? És ha eltört volna?? Akkor mi lenne, hm??
-Sajnálom. Féltem, hogy ennyire ki fogsz akadni. Ezért is akartam elhallgatni- mondtam a szemébe nézve, mire hirtelen közelebb rántott magához és lecsapott az ajkaimra. Szenvedélyesen kezdett csókólni, amit egyből viszonozni kezdtem- nem haragszol?- kérdeztem miután elváltunk, mire homlokát az enyémhez támasztotta
-Kéne? Nem tettél semmi rosszat, hm- mosolyodott el, mire egy hatalmas kő esett le a szívemről. Viszonozva a mosolyt, bújtam jobban hozzá és a fejemet a vállára hajtva, szívtam be mélyen az illatát