Megőrültél?! [Befejezett]

Szökési terv bukása

1 hét. 1 hete vagyok egy nyomorult cellában, valahol a semmi közepén. Hiányoznak a többiek, de leginkább Deidara. Vajon felkelt már a kómából, vagy még mindig a kórházban fekszik? Gondolkodásomból az ostor csattanása térített vissza, ami a hátamat találta el. A falhoz kötött kezeimet, ökölbe szorítottam, miközben egyre többet ütött rám. Hol a hátamat, a karomat vagy éppen a lábamat találta jó célpontnak.
-Miért csinálod te féreg?- emeltem fel a fejem, mikor újra csapni készült, de kérdésemre leállt.
-Nem emlékszel még a gyerekkorunkra?- guggolt le hozzám és erősen rászorított az államra- cserben hagytál. Ott hagytál, majdnem megöltek miattad. Te elmenekültél akkor, de én megfogadtam, hogy többszörösen kapod vissza amit én is kaptam- vágott rá az arcomra, amitől egy seb keletkezett a szemem alatt. Még párat csinált, majd kiment a szobából, ezzel is magamra hagyva. Hogy értette ezt? Sosem volt ilyen, hogy elmenekültem. Majdnem megölték? Én, miért nem emlékszem ezekre?

-Na, még mindig bírod?- sétált elém egy fekete hajú lány és megragadta az állam
-Mit akarsz már te is?- rántottam el a fejem és dühösen néztem rá.
-Nyugodj meg, én segíteni jöttem
-Mi? De hisz miért tennéd? Velük vagy
-Elegem van, az itteni kínzásokból. Ahogy titeket rabokat is, minket is bánt az a rohadék- szorult ökölbe a keze és leguggolt ahhoz a falhoz, ahol a rést találtam. Lassan kiszedte onnan az éles tárgyat és a pulcsim zsebébe rejtette el. A kezeimen lévő láncokkal kezdett babrálni, majd egy kicsit lazított a szorításon
-Amint csinálna valamit, így könnyen el tudsz majd menni
-És veled mi lesz?
-Megoldom. Én megszerzem azokat, amiket elvettek tőled és majd utánad megyek. Figyelj, most egy erdőben vagyunk. Megjelöltem egy fának a törzsét, amire majd mássz fel és várd meg, míg oda érek. Onnantól én mutatom az utat hazáig- magyarázta el, mire bólintottam egyet. Kiegyenesedett, majd elhagyta a szobát, így újból egyedül maradtam. Vajon bízhattok benne? Nem fog elárulni?

-Most egy nagyon jót fogunk játszani, édes- jött be egy szál köntösben, így bennem megfagyott a vér. Leguggolt elém és a köntösét kezdte kikötni, mire kaptam az alkalmon és kihúztam a láncból a kezem és a zsebemben lévő tárgyat, a hasába szúrtam. Gyorsan felálltam onnan és kirohantam a szobából, miközben hallottam kiabálását. Sziréna kezdett visítani mindenhol, mire gyorsabbra vettem a tempót és a kijárat felé kezdtem futni. Ahogy nyitottam ki az ajtót, az egyik a vállamba lőtt, így azt szorítva futottam tovább. Egyre csak a fák törzseit néztem, míg végül megláttam egy kis felíratott az egyiken és mászni kezdtem rajta felfele.
-Fussatok tovább! Nem hagyhatjuk meglógni!- hallatszott alattam, majd kis idő múlva tovább futottak. Kifújtam a bent tartott levegőt és a kezemet elvettem a sebről. Letéptem a ruhám aljáról egy kicsi darabot és azt a sebre kötöttem.
-Psszt, Mei- hallatszott hirtelen alattam, mire lenéztem és az a lány volt ott. Lassan lemásztam a fáról és elvettem a felém nyújtott tárgyakat. Bekapcsoltam a telefonom, amin rengeteg üzenet és hívás volt a többiektől.
-Menjünk hamarosan vissza fognak jönni- indult el előttem, mire bólintottam és követni kezdtem.
-Mond, el tudnád mondani részletesebb melyik erdőben vagyunk?
-Csak annyi, hogy közel Konohához- sóhajtottam egyet, majd megnyomtam a hívás gombot
-Mei? Hol vagy? Mi történt?- vette fel Sasori egyből a telefont.
-Majd mindent elmondok. Egy Konohához közeli erdőben vagyok és. Várj megmondanád a neved?- néztem fel a lányra, aki egyre jobban gyorsítani kezdett
-Yuko, de most siess. Észrevettek
-Yuko segít nekem megszökni innen- lövöldözés volt hallható mögülünk, így bontottam a hívást, de pont akkor lőttek a lábamba. A földre borultam, miközben egyre közelebb jöttek. Yuko felém fordult, de oda dobtam neki a telefonom
-Fuss innen. Mondj el mindent a többieknek, ők majd segítenek- kaptak hirtelen a hajamba és megszorítva azt, felültettek a földről- fuss!- ordítottam rá, mire bólintott, majd olyan gyorsan futott el, hogy a többi nem érte utól.
-Azt hitted megszökhetsz? Nagyon tévedtél, kicsi Mei- suttogta a fülembe, majd már csak egy erős ütést éreztem a fejemen