Árnyékzóna - (Newt)

VI. Kísérlet

... szépen lassan sorban vették le az arcukat elfedő maszkot.

Mind az öten felfedték kilétüket, ki lehajtotta fejét szégyenkezve, ki a két tinédzserre nézett, mintha várnák a reakciójukat. Volt is. A meglepett ábrázat. Mindketten szótlanul mérték végig a lázadókat.
Valakinek hiányzott az egyik szeme, a másiknak vastag ér csúfította kinézetét. Legrosszabbul a Parancsnok nézett ki, üveges kék írisz, hiányzó orr, mócsingos őszes fekete haj, ami szintén hiányos és rengeteg heg tarkította bőrét. Ő volt a legidősebb is, olyan 45 év körüli. A többek talán 25-30 év közöttiek lehettek.

- Mi ezért gyűlöljük őket, mert így nézünk ki, - kezdett bele mondandójába Eddie - a névhez  most már arc is társult - átvertek minket.

- Mégis.. mi történt magukkal? - kíváncsiskodott Prue.

- Hát kislány - kezdte a főnök jellegzetes mormogó hangján- mi egy elcseszett kísérlet eredményei lettünk. Hm...De előbb bemutatkoznánk, az én nevem Igor. Úgy sejtem, már rájöhettetek, ő itt Eddie - üdvözlően bólintott - , Roy, Willie és Mark - kezével mutatta be őket körbefordulva.

- Én Prue vagyok, ő itt Newt.. de milyen kísérlet? - hajtotta a lányt a vágy arra, hogy többet megtudjon.

- Egy doki.. - kezdett bele Roy lesütött szemekkel -.. azt ígérte, kiöli belőlünk a vírust. Kifejlesztett egy szérumot, ami hatásos. Ezt állította. Viszont elfelejtette közölni, hogy valójában mi vagyunk a tesztalanyai! Mint láthatjátok nem sikerült teljesen! Emiatt a város falain kívülre dobtak minket, mint egy rühes kutyát!! - fegyverét erősen markolászta az idegtől Roy, az utolsó mondatát összeszorított fogakkal préselte ki magából.

"Apa? Ez az apámról beszél!"  - Prue lesújtva vette tudomásul, hogy erről bizony nem tudott.

- Kövessetek. Mutatunk még valamit. - Prue megpróbálta felsegíteni a székről Newt-ot, aki hirtelen elvesztette az irányítást önmaga felett, forgott vele a világ, foszlányokat látott csak, elhagyta minden ereje, majd ájultan esett össze..

Newt elméjében újabb képek sorakoztak fel. Villanásszerűen ahogy jöttek, mentek is tova. "Tommy, Minho, Gally. Egy hajó. Menedék. Vince, Jorge, Brenda. Vírus. Ölni akarás"  ezek a nevek és szavak pörögtek végig abban a légüres térben, amely körülölelte. "Emlékszem! "  kiálltotta önmagában. "Vajon eljutottak oda?" ..... Majd újra abban laborban találta magát, amiről már álmodott, viszont  ott folytatódott, ahol abbamaradt korábban:

- "Teljes titoktartást követelek! Észrevétlenül vigyék vissza, semmi baklövés!" - majd a fehérköpenyes mögül egy vörös hajú nő lépett ki - Nem lesz gond... Végre sikerült, szerencsés fiú ...már csak 2 nap, és küldik az útvesztőbe doktor úr, törölni fogják az emlékeit. Ön szerint mi várja ott?" - a vörös hölgy bőszen jegyzetelt, míg válaszra várt. - "A pokol. " - a doki hangjában teljes elkeseredés volt, a gépekre kötött, ébredező fiút vizslatta, majd odahajolt hozzá és a fülébe súgott:

"Ktartást kölyök! Küzdj odabent! Életben kell maradnod! " - itt szétfoszlott minden, a férfi hangját is már  messziről hallotta,úgy távolodott onnan, mintha egy magas szikláról zuhanna le a mélybe....

Riadtan tért magához, verejtékezve. Az első amit megérzett, az a hasába nyílalló fájdalom volt. Azután az állkapcsához nyúlt, úgy érezte, mintha széttörték volna. Fel sem fogta abban a pillanatban hol van és mi is történt. Félig még az elméjében előtörő víziót látta maga előtt.  "A barátaim...most mit csináljak?  Megkeressem őket?"  Ezután arra az orvosra gondolt. "Ez most álom volt? Vagy emlék?".. Lassan kezdett tisztulni minden, felderengett neki a romos hotel és az ellenállók. A Parancsnok félig buggyant ábrázata.

Fogait összeszorítva felkönyökölt az ágyon, de ez is nehezére esett a sérülése miatt. Egy tábori ágyon feküdt, elgémberedett szinte az összes végtagja.

"Ha egy emlék volt a múltamból, akkor ez azt jelenti...."

Hallasz engem? Hogy vagy? -  Prue rángatta ki a gondolkodásból, egyenesen a valóságba, majd újabb kérdés ütött szeget benne." Ki vagy valójában Prue? Egyenlőre ez az első, amit tudnom kell. Rejteget valamit.. ez biztos. Olyan zavaros minden!! "

Newt a tenyereit kétoldalra a halántékához szorította, mintha azt várná, hogy ettől összeáll a kirakós, ami vírus miatt szétszóródott. Mikor abbahagyta, a lányra sandított barna szemeivel, aki aggódó tekintettel méregette őt.

- Jól vagyok, csak... - úgy vélte nem osztja meg vele, mit élt át öntudatlan állapotában - fáj mindenem. - és ez részben igaz is. Newt ütemesen villogó, kéklő fényességet észlelt maga körül,  jobban szemügyre vette a helységet amiben voltak.

Két kisebb és egy óriási kijelző fénye világított be mindent. Egy fém asztalon, a monitorok előtt, egy vezérlőpult helyezkedett el. Azokkal szemben Eddie ült,szakadt huzattal borított forgószékét jobbra-balra ingatva, ami nyikorgot minden egyes lendítésnél.

-Á felébredtél! - lépett elő Igor az ágy végétől - Már azt hittük elvérzel, de a kishölgy gyorsan cselekedett.

Elengedte füle mellett Igor szavait, annyira koncentrált a monitorokon lévő dolgokra- Mégis mi ez? - mutatott Newt a képernyők irányába miközben hunyorogva próbálta kivenni mi van rajtuk.

- Megmutatjuk, - lépett elő a félhomályból Willie, miközben egy pohár vizet nyújtott a beteg fiúhoz - milyen volt a világunk a Napkitörés előtt.

- Utána elmondjuk részletesen, mi is az az Árnyékzóna. - folytatta Mark rákacsintva leginkább Prue-ra.