Árnyékzóna - (Newt)

XX. Anya

Hűvös van. Érzi, ahogy az egész teste libabőrössé válik. Félig nyitott szemein keresztül el-elsuhanó fényeket észlel, kellemetlen szorítás a mellkasán, a csuklóinál és a bokái körül. Leszíjaszták. Tudja, hogy viszik valahová, de túl bágyadt, hogy beszéljen és túl gyenge ahhoz, hogy ébren maradjon. Inkább, a sötétségbe zuhan.

- "Kisfiam! Hallasz?" - egy távolinak tűnő, ismerős lágy hang ölelte körbe. - "Patrick, ez a VESZETT! Menekülj! " - a sötétségből előbukkant egy női alak, ugyanaz, aki visszalökte őt az életbe is, és most ismét Newt elméjében van. - "Eric. Benne bízz!" - tenyerét a fiú arcára tette.

- "Hogyan szökhetek meg? Nincs menekvés." - könnyes szemmel, kétségbeesett arccal nézett a hölgy barna szemeibe.

- "De van. Ne hagyd, hogy a düh úrrá legyen rajtad. Viselkedj megadóan. Ez a menekülés biztos módja."

Newt belátta, hogy bizony hirtelen haragúvá vált. Mindenre méreggel telve reagált. Biztos köze volt ahhoz, hogy buggyant volt.

- "Rendben. Megfogadom a tanácsod... Anya" - epekedve figyelte a szőkésbarna nőt, vajon mit lép erre az egy szóra, ami bátortalanul hagyta el száját.

- "Szeretlek, egyetlenem!" - ezzel a mondattal eltűnt a semmibe.

- "Anyaaaa! Gyere vissza! Anyaaaa!" - Newt hiába kiabált már, viszont nem vette észre, hogy az utolsó szót, már ébren ordította a levegőbe. Pár nő és férfi szóváltására lett figyelmes. Jobb oldalon egy fal, ami üvegből volt. Az egész földalatti létesítményre látni lehetett, balra gépek sokasága. Az egyikből egy műanyag cső egyenesen a karjába vezetett, amiben a vére volt. Az egész testét az ágyhoz kötözték, hogy egyáltalán ne szabaduljon ki. Veleszemben pedig Carlos, Emma, Sarah és Eric állt.

"Hideg fejjel,Newt. Nyugodtan."

- Jól van, fiú. Látom ébren vagy. - köszöntötte szarkasztikus hanglajtéssel Carlos. - Elnézést kérünk ezért, de megkell védenünk a saját testiépségedet és persze a miénket is. - Newt csupán bámulta a vénembert.

"Rohadj meg! VESZETT bérenc!... Nyugalom! Mély levegő!"

- Nos, amit itt látsz, -kezdte mondandóját Emma - az nem más mint a kiválasztás. Mivel Prue nem ért ide a két fiolával, amit Reed doki adott át neki, így most már belőled kell kinyerjük.

- Így van, - vette át a szót Sarah- Dr. Reed meglátott benned valamit, amire azt mondta "különleges". Mindenképp kellettél neki, annyi kudarc után. És igaza lett annak a bolondnak. - itt már Sarah ördögi mosollyal folytatta - Az Árnyékzóna nem egy szervezet, hanem te - mutatóujját a sápadt szőkeségre szegezte - vagy az!

- Tény, hogy a VESZETT hátamögött kísérletezett, és a projekt neve is ez lett, de csak azért, mert ez az agy egy rejtett része, ami nem mindenkinek van. - Emma ölbe tett karral állt meg a lekötözött fiú mellett.

"Ez tényleg a VESZETT! Ezek becsapták Prue apját!.. Várjunk csak. Fiolák? De honnan tudják, hogy Prue-nál van? Még én sem tudtam!"

- Maguk ott voltak. Ott....mikor a szérumot megkaptam. Árulók. - ígéretéhez híven, higgadtan szólalt meg Newt, már belül feltudott volna robbanni.

- Igen. Ott voltunk. Hát emlékszel? Érdekes. - Állát két ujjával simogatva gondolkodott el Sarah.

- Ami a többit illeti, - lépett elő Carlos - kicsi gyermekként találtunk rád Ava-val és az egységgel. Hm...eszméletlen, ahogy védtek a szüleid.... Útban voltak. Te pedig kellettél, hiába nem voltál immunis. - Newt megfeszítette béklyóit ezek hallatán, fáradt szemei vérben forogtak. Nehezére esett visszafognia magát, de mégis sikerült neki.

- Eric? - fordult a csendben, katonai szilárdsággal álló férfihoz Emma.

- Parancsolj, Emma. - szúrós kék szemeit Emmára terelte.

- Nekünk dolgunk van, figyeld a fiút légyszíves. Ha lejött a kellő mennyiségű vér, kérlek szólj, rendben? - Eric csak bólintott. Emma, Sarah és Carlos ezzel a lendülettel kilépett a szobából, becsukva maguk mögött az ajtót.

Eric le sem vette tekintetét a fogolyról, egy széken foglalt helyet. Csend telepedett a helyiségbe.

- Honnan ismeri az anyámat? - a szőke fiú nem nézett a férfira, de így is tudta, hogy kérdése mellbe vágta őt. - Nem kell tagadni. - Eric szóhoz sem jutott. Nem számított ilyesmire.

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen lassan haladok a történetemmel. Nem ihlet hiánya miatt.

Sajnos egy mély és fájdalmas dolog történt az életemben, amit nehéz feldolgozni.
😢
Semmiképp nem hagylak cserben benneteket, folytatni fogom, csak lassabban.
Köszönöm megértéseteket!
Millió puszi!