Árnyékzóna - (Newt)

XIII. Megmentő

A fiú nem tudta mire vélni az egészet, olyan gyorsan történt minden körülötte. Nem látta ki oldozta el,csak egy név járt az eszében: - Prue? - ahogy kezei szabaddá váltak, szélsebesen felállt a székről, hogy lássa és megölelhesse őt. Már széttárta karjait, de cselekedetét visszatartva hőkölt meg, miután rápillantott megmentőjére.

- Maga meg ki a franc? - húzta össze szemeit Newt és az emlékeiben próbált kutatni, hátha már találkozott vele, de semmi.
Egy vöröshajú nő állt előtte, gránátvetővel a kezében. Kb. vele egymagas, olyan jó negyven év körüli, karcsú testalkatú és fura  egyenruhában van.

- Meg ne merj ölelni! Pucoljunk innen, Newt! - racsított a vörös, de Newt nem igazán akart menni vele, hiába kiszabadította.

"És ha újabb csapda? Viszont tudja ki vagyok. "

- Honnan tud... - a nő igyekezni akart, így a fiúba fojtotta a szót.

- Magukhoz térnek nemsokára! Azt mondtam tünés innen!! - az ismeretlen meglökte Newt-ot a kijárat felé, akinek nem kellett mégegyszer mondani, futásnak eredtek, közben a nő hátulról adta az útirányt merre rohanjon. - Le a lépcsőn, aztán jobbra! - Egy hátsóajtóhoz értek, ami tárva nyitva volt. Newt megtorpant a jármű láttán.

- Azta! - ennyi tellett tőle, meglátva az újnak tűnő, csillogó fekete terepjárót. Valaki belülről kivágta a kocsi ajtaját és berántotta a fiút.

- Teljes gázzal gyerünk! - adta ki a nő az utasítást az anyósülésről a sofőrnek, aki azonnal teljesítette azt és megkapartatva a kocsit beletaposotott a pedálba.

Newt ijedten ült a hátsóülésen, a felturbózott motor hangját és a  murvás utat lehetett hallani, ahogy a gumik alatt megtört, míg a kanyarokat véve drifteltek a lejtőn lefelé.
Oldalán, egy a vörössel hasonló korú szőke nő ült, valószínűleg ő húzta be, a sofőrt viszont nem tudta kivenni, csak a barna szemeit, ami néha-néha rávetődött a visszapillantóból. Newt megunta a némaságot és ide-oda kapkodva a fejét kérdezősködni kezdett.

- Mégis kik maguk? És honnan ismernek engem? Egyáltalán honnan tudták, hogy itt vagyok? - pár másodperc hallgatás után, a vörös nő hátra tekerte fejét és nyíl egyenesen a fiú kétségbeesett barna szemeibe mélyítette sajátját.

- Nem kell félned, biztonságban vagy. - majd a szélvédő felé visszafordult, és az utat kémlelte tovább.

- Nem. ezt. kérdeztem! - emelt hangon, szótagolva a mellette ülő szőkeségnek nyomult inkább, aki gyorsan előrántott egy kést. - Jól van,- tartotta fel kezeit a szőke fiú. - viszont jogom van tudni! Ezek után - mutatott vissza a régi szálloda irányába - nem tudhatom valóban biztonságban vagyok-e!

- Az én nevem, Emma Green. - a vörös nő előre nézve, nyugodt hanglejtéssel mutatkozott be Newt-nak. - Jó kezekben vagy, már mondtam....És mindent tudunk rólad.

- Mindent? Micsoda? - elképedt arcot vágva igyekezett jobban a megmentőjéhez közelebb kerülni.

- Igen. Mindent. A születésed helyétől megkezdeve. De amint védett terepre érünk, elmagyarázzuk neked. Addig is nyugton maradsz, vagy újra kötelet kapsz, megértetted?

Newt hümmögve bólogatott, a csuklóin lévő piros és lila színben játszó kötélnyomokat masszírozta, amik mélyedést is hagytak és égő érzést okoztak.
"Meghalhattam volna. Újra. De már végleg. "... Majd a vörös nőn, Emma-n töprengett. "Ha jobban belegondolok, ismerős nekem, láttam már. De hol is?..." Egy lágy csengésű, mégis arrogáns hang zökkentette ki a fiút.

- Amúgy illene megköszönnöd!  - Newt a szőke hölgy felé tekintett, aki elég rosszallóan nézett rá. - Az én nevem, Sarah.

- Köszönöm. Igen. És.. örvendek. - nem tudta eldönteni, hogy tényleg megkell-e köszönni, vagy újabb borzalmak várják. Az aggodalom ami egyre nőtt benne, inkább Prue irányába terelődött tovább.
"Hol vagy, Csillagszem? Biztos fél egyedül itt kint. Megkereslek. "

A sofőr viszont teljes hallgatásban vezette a terepjárót, csak a tükörből kémlelték egymást, láthatatlan villámokat szórva, ezzel kifejezve, hogy nem szimpatikusak egymásnak.

Egyenlőre nem tehetett mást, mint hogy meghúzza magát, és kivárja a végét. A szökés lehetetlen lenne most, de mivel megmentették a félbuggyantaktól, titkon bízott benne, hogy nem akarnak ezek az emberek rosszat neki, főleg, mert tudják kicsoda is.
Fejét az ablaküvegnek támasztva,a kocsi billenésének ütemére, ami az út miatt volt, szépen lassan elaludt, ezután ismét víziók jelentek meg.....