Árnyékzóna - (Newt)

XVIII. Gyógyulás

Prue hangokat hallott. Egy nő és egy férfi beszélgetését. Néhány szót tudott csak kivenni a társalgásból,amire lassan nyitni kezdte szemeit.

Homályos foltok jöttek elő, újra behunyta, majd ki ismét. Ekkor már emberalakok rajzolódtak. Egy fiúé,viseltes bőrdzsekiben állt előtte, és egy középkorú nőé, aki gumikesztyűt viselt, mint a doktorok.
A bódultságtól egy nevet mondott ki:
- Newt? - a motoros fiúra, aki felvitte a hegyre, azt hitte ő. Prue pislogott párat, mikor kitisztult előtte, hogy más áll az ágynál, amin fekszik.
- Mi történt? - kérdezte a lány alélt hangon.

- Borzasztóan megégtél és kiszáradtál Perzseltföldön, ahol a fiam talált, - válaszolt az ismeretlen, kedves hangú hölgy. - de kaptál infúziót és kezeljük a sebeid. - erre a lány meglátta karjában a kanült, ami egy állványra felfüggesztett zacskóban végződött. Óvatosan a középkorú nőre sandított.

- Maga meg ki? - éles hangja kitöltötte a helységet, majd a srácra kapta a tekintetét, akinek úgy világított a zöld szeme, mint a smaragd. - Te Ethan vagy! Emlékszem rád! Te hoztál fel ide!

- Igen én. Súlyosabb volt az állapotod, mint hittem, de édesanyám megmentett. - válaszolt a jóképű fiú.

- Köszönöm! De most mennem kell! Rengeteget időt vesztettem ezzel az éjszakával is! - Prue bizalmatlan volt, ami nem is csoda azok után amin keresztül ment, igyekezett felülni, de nem igazán ment neki.

- Miről beszélsz? Négy napja itt vagy. - szólalt meg barna hajú, barnaszemű nő. A lány lefagyott attól, amit mondott neki.

- Ne. Newt. Ki kell szabadítani! - próbálta a kanült kiszedni karjából, de Ethan gyors reagálásának köszönhetően ez nem jött össze.

- Még nem vagy olyan állapotban! Itt biztonságban vagy, ha elindulsz a Perzseltföld felé neked véged! - a lány elgondolkodott azon, amit a nő mondott és visszafeküdt, eszébe jutott a legelő és a fák, amit utoljára látott.

- Kik maguk? És mi ez a hely? Mégsem lett az egész Földből sivatag? - buktak ki a kérdések Prue-ból.

- Mint már tudod, én Ethan vagyok. Ő az édesanyám, Victoria, aki orvos, vagyis volt. Ez a hely pedig, nos, egy doki beszélt erről a helyről és idemenekültünk. Ennek már 5 éve. Azóta itt vagyunk. Most te jössz. - félmosollyal a száján mesélt Ethan.

"Menekültek? Ki vagy mi elől?"

- Az én nevem Prue. Az Utolsó Városból szöktem el, még mielőtt teljesen romba dőlt volna. A VESZETT megbukott és egy Newt nevű fiúval útnak indultunk... - a lány mindent elmondott, még Igor és csapatánál történteket is.

- Igor, Eddie, Mark és Roy. Igaz? Volt velük bajunk, de nem gyilkolnak embert, csak fertőzötteket. - nyugtatta meg a rémült lányt Victoria.

Prue ennek hallatán lehiggadt némelyest, viszont ezután jobban körbenézett a helységben. Fából készült, eléggé masszívnak tűnő falak, jobbra egy kis, szintén fából  készült éjjeliszekrény. Balra egy vitrint látott, benne rengeteg orvosi felszereléssel.

- Gyere, segítek felállni, nézz körül jobban. - ugrott oda Ethan a lány mellé és már fogta is a karját.

Kimentek a kis épületből, amit anya és fia együtt építettek. Prue mezítláb, a zöld fűre lépett,és  lábujjaival markolázta azt.
Soha nem érzett ehhez hasonlót, majd meglepetten látta, hogy vannak baromfik az udvaron.
A levegő tiszta és friss, majd a távolból ugatásra lett figyelmes. Egy csodaszép németjuhász kutya tartott feléjük.

- Ne ijedj meg, ő miénk. - a zöldszemű fiú már válaszolt is Prue gondolatban feltett kérdésére.

- Nem is tudom mikor láttam utoljára kutyát élőben. Hogy hívják?

- Texas a neve, azért mert anyám szerint abból az államból származunk.

- Állam? Texas? - elég tudatlannak érezte magát a lány, mivel a Napkitörés előttről nem tud szinte semmit.

- Igen. Majd megmutatjuk neked a régi térképet. Viszont ez a hely természetes - karjával mutat körbe Ethan - a Föld úgy néz ki...gyógyítja önmagát...vagyis próbálkozik. - bizakodóan nézett a lányra.

"A Föld. A mi bólygónk.Gyógyul?"

- Elképesztő. Az is elképzelhető, hogy eltűnik a Perzseltföld? - mosollyal az arcán tekerte a nyakát Ethan arca felé, akinek a válláig sem ért.
Majd az erdő felé szegezte a fejét,valami megmagyarázhatatlan érzés miatt.

"Mi ez? Nyugtalanító. "

A fiú követte Prue tekintetét.
- Arra mi van? - mutatóujját az adott irányba emelte.

- Arra? Hm, csak fák. Semmi egyéb. De biztos éhes vagy. - terelte el a lány figyelmét zavartságában.

"Ez nem tetszik nekem.... De éhes vagyok, te jó ég!"

- Igen, nagyon is az vagyok! - ölelte körbe két karjával a gyomrát, majd Ethan vezette Prue-t a kisház felé.

A fiú még hátranézett, összehúzott szemöldökkel lesett az erdő felé, mintha félne, hogy valami vagy valaki kijöhet onnan...Bármikor...