Árnyékzóna - (Newt)

XXI. Sötétség

Ethan és Victoria, míg Prue az elé rakott ételt falta befelé, mesélni kezdtek a Föld múltjáról és a helyről, ahol most vannak. A lány, szinte maga előtt látott mindent, összekapcsolva az Igorék által mutatott képekkel és videókkal.

- A Nap kitörése megváltoztatta a világunkat. Városok, kontinensek, sőt tengerek tűntek el. De mégis a legborzasztóbb, maga a vírus volt. - ecsetelte Ethan anyja, Victoria. - Aztán jött egy orvos, aki jó barátom lett, más úton igyekezett az ellenszer nyomára bukkanni. Nem akarta, hogy ártatlan gyermekeket áldozzanak fel. - ekkor fiára nézett - Más nézeteket vallott, mint a VESZETT. Viszont az általa kifejlesztett ellenszert nem mindenki fogadta be. Mi, a fiammal úgy tudjuk, csak egyetlen egy gyerek szervezete volt képes erre. A fiú eltűnt, lehet már nem is él. - sütötték le fejüket mindketten.

"Newt..." Prue tudta, hogy az apjáról és Newt-ról beszél a nő. Hogy semmilyen érzelmet ne tudjanak leolvasni róla, arcát jobban a tányér fölé hajtotta így hosszú, sötétbarna haja már majdnem a levesbe lógott bele.

- Miért kellett menekülniük? - szegezte kérdését a lány a vendéglátóinak,továbbra is az étele fölé hajolva.
Érezhetően anya és fia meghökkentek a váratlan kérdéstől, majd Ethan csak ennyit mondott:
- Ez, ne haragudj, de nem tartozik senkire. - azt hitte a lány megelégszik ennyivel, de nem. Gondolataiban a teóriákat gyártotta.

"Hm..érdekes. Inkább hagyom a témát. Még mindig nem tudni jók-e a szándékaik."

- Értem. Bocsánat. - zárta le látszólag a dolgot egy erőltetett fél mosollyal. De beötlött neki még valami :
" Honnan tudják, hogy fiú volt a kísérleti alany? Lehetett lány is. "

***
Prue-ban, ahogy megette az ételt és letette fejét a neki elkészített ágyba, ezernyi dolog kavargott. Próbálta összerakni az elmúlt napokban történteket és a megszerzett információk darabkáit. A Perzseltföldön szerzett sebei még mindig nagyon fájtak neki, de rájött, hogy a legnagyobb fájdalom az mégis Newt hiánya.

" Ha most meglógnék, azt sem tudnám merre menjek. Ha tudnám is, időbe telik, míg lejutok a hegyről. Meg amúgy is éjszaka van, az orromig nem látnék."

Az agya szokás szerint tovább pörgött.

"És mi van, ha ezek pontosan tudják ki vagyok és hogy nálam a két ampulla? Lehet Newt hol létét is ismerik és csak megjátszák magukat? Furák, annyi szent! "

Prue nem nyugodott, így aludni sem bírt. Hallotta, ahogy két "megmentő" is nyugovóra tért. Síri csend honolt, csupán a kint lévő tücskök ciripelése és az ő lélegzetének hangja töltötte be a hűs levegőjű éjszakát.

" Mi lehet ott, a fák között? A kutya onnan szaladt elő, Ethan pedig kissé feszült lett, mikor rákérdeztem."

Hajtotta a kíváncsiság afféle, de mégis félt. Látnia kellett, mert ismerte önmagát, addig nem nyugszik, míg meg nem tudja, mi rejlik ott.

"Egy idióta vagyok!"

Ezzel a gondolattal felült az ágy szélére és halkan öltözködni kezdett, azokból a ruhákból, amit Victoria szedett össze. Mikor már a cipő is rajta volt,két könyökét rátámasztotta térdeire és tenyerébe temette arcát. Bizonytalan volt. Mi fog történni, ha kimegy oda és beigazolódik a rossz megérzése?

" Na jó. Összebarátkoztam a kutyussal. Viszem magammal."

Prue óvatosan kilopózott a házból, oldalán Texas-szal és az erdő felé vette az irányt. Egy aprócska fényt bocsátó zseblámpa segítette a látásban, amit az egyik asztalról sikerült elcsennie.

Ahogy haladtak beljebb a hosszú ösvényen, a négylábú morogni kezdett és a sérült lány elé állt, mintha nem akarná, hogy odamenjen.

- Mi van veled? - suttogta leguggolva a kutyához - Van ott valami nem jó, igaz? - majd valami fura szag csapta meg az orrát,így reflexből alkarját az orrához nyomta - Ú, de büdös van!

Tovább araszolt, a németjuhász hiába próbálta útját állni. Végül egy vasráccsal - rajta egy elég komolynak tűnő zárral - találta szemben magát Prue, amit nem igazán tudott felmérni, mekkora is lehet. A félelem, egyre jobban járta át a testét és egyfolytában az járt a fejében, miért kellett ennyire kíváncsinak lennie.

- Ennyi elég volt, visszamegyek. Jól van kutyus ne hörögj már ennyire, inkább gyere! - világított le Texas-ra, de az csak meredten bámult a rács felé egyetlen hang nélkül. - Mit nézel? - óvatosan, a kis lámpát felfelé kezdte irányítani, félelemtől megremegő kézzel, amitől a fény is cikázott egy kicsit.
A látvány így is megborzongtatta a lányt,ami elé tárult az aprócska világításban.
Kifolyt szem, nyálkás szürke bőr, fekete vér a száj körül. Prue mozdulni sem bírt, erősen zilált a sokktól, a szíve úgy vert, hogy a testét ütemre rángatta, fel sem fogta hirtelen, mit is lát. Majd mikor már felocsudott, elkiáltotta magát az őt körülvevő sötétségben.

- A picsába! Egy buggyant!

Tudom, hogy sokat kellett várni erre a részre, (ami újfent dögunalom lett) de ezután igyekezni fogok jobban.

Továbbá szeretném megköszönni, hogy kitartotok a történetem mellett, ami átlépte a 3k-s (🤗) olvasottságot!

Szuperek vagytok! ☺️ ♥️ Szép napot, hetet Mindenkinek!