Árnyékzóna - (Newt)

XXII. Testvér

Teljesen ledermedt, miután meglátta a buggyantat. A kutya csak morgott és állt, a jelek szerint már hozzászokhatott a látványhoz.

Prue egyenesen, a láthatóan előrehaladott állapotban lévő fertőzöttre világított, aki csúf karjával felé kapkodott a rácsok között.
Még egy hörgést hallott, majd még egyet és még egyet. Már három vagy több állt a szabadságukat korlátozó fémkapu mögött.

- Mi az Isten ez! - a lány zavart volt, nem tudta hova tenni azt, hogy két ember él a hegytetőn az erdőnél, aminek sűrűjében egy csapat buggyantat talál bezárva. - El kell húznom innen! Texas! Gyere! - hátat fordított és a kutyával együtt eszeveszett futásba kezdett vissza a ház felé.

"Hátha nem vették észre, hogy kilógtam. Bár amilyen zajt csaptam kétlem!"

A talpa alatt a lehulló falevelek surlódtak és ágak ropogtak, a szíve egyre hevesebben dobogott, amitől az ájulás kerülgette. A szemébe ütköző gallyakat a karjával igyekezett hárítani több-kevesebb sikerrel, egy-kettő így is karcolást ejtett az amúgy is érzékeny bőrén, ahova csapódtak. Kezdett kifulladni, nem is sejtette, hogy milyen hosszú is az út.

"Rohadt nagy bajban leszek, ha ezek felébrednek idő előtt."

Örömmel vette, mikor az ebbel együtt kiért a kis tisztásra. Néma csend volt és fény sem szűrődött ki a kis lakból.

- Ezt megúsztuk. Most már séta, oké kutyus? - mondta zihálva a nyelvét lógató négylábúra téve kezét.

Mihelyst megfordult, megütközött valaminek vagyis inkább valakinek. Kizárólag körvonalat látott, a Hold és a kis lámpájának tompa fényében.

- Kedved támadt sétálni, kisasszony? - Victoria. Hangjában a korábbi kedvességnek nyoma sem volt, felváltotta a harag és a cinikusság.

Én csak...friss levegőt akartam szívni. - félszegen, elszégyellve és rettegve válaszolt.

- Ne hazudj! Láttad! Igaz? - visszhangzott a tiszta levegőben a doktornő hangja.

- Nem...nem értem, hisz....áúúú!! - Victoria nem volt kíváncsi a lány mondanivalójára, erősen a hajába markolt egyik kezével és húzni kezdte a ház irányába.
Prue hiába akarta kiszedni ujjait, túlságosan is erős volt a fogás. Szinte érezte, ahogy a hajszálai reccsenés szerűen elválnak fejbőrétől. - Ez fáj, maga bolond! Eresszen már el! - a fájdalomtól összeszorított fogakkal hadakozott a nővel.
Mikor belökte az ajtón, egyenesen Ethan lábai elé esett. A zöldszemű fiú hasonló tekintettel nézett rá, de még is volt valami más is az arcán.

- Szóval, csak nem hagyott nyugodni az erdő? - gyengédebb, nyugodtabb hanglejtéssel kérdezte a földről nehézkesen feltápászkodni próbáló lányt.

- Sajnálom! Mégis, mi folyik itt? - a fejbőrét fogva, térdere tornázta magát.

- Végül is, elmondhatjuk, nem anyu? - egy bólintással adott áment a doktornő - Ezt hallgasd meg, Prue....Reed.

- Jól sejtettem, ismernek. Kik maguk? - anyáról fiúra váltogatta nézését Prue.

- Az apád, angyalom... - Victoria közelebb lépett a lányhoz -, nem csak a barátom volt...hanem szerettük egymást. Együtt dolgoztunk...aztán jött egy nő, aki elvette tőlem! Én egyedül maradtam egy ötéves kisfiúval! Titok volt, ki a gyermekem apja. Megszülettél te. Az anyád meghalt. Teltek az évek. Bejelentették, miszerint az Útvesztő projekt elindul. Ava a fiamat is be akarta dobni oda! Az apád nem védte meg! Közben jött az áttörés, egy Patrick nevű tizenhárom éves fiú személyében, aki végül a falak mögött kötött ki. Mi, Ethan-el ez elől megszöktünk, bújkáltunk és terveztem a bosszúmat a doki ellen! Erre kaptunk el pár buggyantat, meg a kísérletek miatt. Dióhéjban ennyi! Remélem érted a lényeget te kis liba! - Prue összerezzent az utolsó mondattól, akiben lassan összeállt a kép.

"Ethan..a bátyám...Patrick...pedig Newt valódi neve."

- Ez lehetetlen! Ethan és én? Testvérek?... Newt pedig...

- Okos lány vagy. - Victoria fel-alá járkálva mesélt Emma-ról és Sarah-ról, meg arról, hogyan is szövetkeztek.

"Emma és Sarah. Apu bízott bennünk! Árulók!"

- Nos hugi. Kérlek fáradj be oda. - mutatott a fiú, egy kis ablakkal rendelkező helység felé - Ahogy kivilágosodik, érted jönnek.

- Kik jönnek? - a lány könnyes szemmel és remegő szájjal tette fel kérdését, miközben a báttya tessékelte a szoba irányába.

- Azok, akiknek nagyon kellesz te is. - a doktornő kaján vigyorral az arcán hagyta ott őket.

Prue lépésenként besétált a morbid kinézetű, koszos ablakú pici kamra szerűségbe, aminek ajtaját bezárták mögötte és bekulcsolták....Fogoly lett.