Árnyékzóna - (Newt)

XIV. Perzselés

Prue szemei lassan nyílni kezdtek, ahogy a Nap első sugarai megvilágították arcát. Olyan erősnek érezte, hogy azt hitte menten kiég a pupillája. Különösen melegnek érezte ezt a reggelt, más volt mint eddig.

- Jézusom! -  próbált feltápászkodni abból kényelmetlen pózból, ahogyan elaludt. Kellett egy kis idő, mire újra normálisan mozgatni tudta végtagjait és kezeivel takarta magát a fény elől, amit a a szélvédő üvegje mégjobban gyűjtött magába.

Ott ült, maga elé nézve, az összetört furgonban,ami védelmet biztosított számára az éjszaka. A legelső gondolata  egy valami, vagyis inkább valaki volt. Newt. Érezte, hogy életben van még. Azon kattogott, miként mehetne vissza. Több tíz kilómétert tett meg onnan, a kocsi roncs. Se víz, se élelem,még lőfegyver sincs. Ha megtámadnák, megvédeni se tudja magát.

- Francba! - gondolatai hatására, mérgesen szitkozódott. - Akkor is elindulok. A városban is fejetlenül rohantam a kijárat felé. Ez is menni fog! Hátha útközben eszembe ötlik valami.

Ezzel a lendülettel kipattant a járműből és szétnézett. Semmi más, csak sziklák, száraz kórók és a homok látványa tárult elé. A levegő érezhetően egyre melegebb volt, ahogy a percek teltek. "Menni fog, Newt-ért."
Amit talált maga körül, mindent összeszedett. Térkép, fémrúd és a legfontosabb. Az ellenszer. Ezt nagy gondosan elrejtette, ha a szükség úgy tartja ne találják meg nála.

Már jó pár órája gyalogolt, követve az utat, ahonnan jött. Szomjas volt és éhes. A verejték patakokban folyt róla, ami átitatta az amúgy is szakadt ruháját. Fojtogató és forró  volt a levegő. A bőre azon része, ami szabad volt, izzó vörössé vált, egy-egy helyen már eleven sebek alakultak ki. Azonnal felszisszent a fájdalomtól, ahogy ujjaival finoman megérintette, ezek mellett a sós izzadság is marta mindenhol. De tartotta magát, muszáj volt.

- Valami árnyék kell. - ejtette ki a szárazságtól kirepedezett ajkain. Menetelése közben erőtlenül pillantott körbe, hátha talál egy kis helyet ahová letud ülni a napsugarak elől,majd megakadt a szeme egy száraz fán, ami a magasabban lévő szikláról nyúlt rá az útra. - Igen. - legbelül örömmel telve telepedett le alá. Sose vélte volna, hogy egy ilyen dolog, ami régen természetes volt neki, most a világot jelenti majd... egy száraz, korhadt fa...

Igaz nem sokat, de némileg enyhítette felhevült testének hőjét. Vádliját nyomkodta, amiben úgy érezte menten szétrobbannak az erek. Igyekezett egyenletes tempóra állítani lélegzetét, hogy pulzusa visszaálljon a normálra és ne ájuljon el, bár közel állt hozzá.

- Szóval ilyen az itteni élet, - már kínból felnevetett - ez rohadt szívás! Itt döglök meg! - közben előszedte a térképét, megnézze jól halad-e. Forgatta jobbra, majd balra. Fel-felnézett a tájra - Ilyen nincs! - mutatóujját a kiindulási pontra tette és simította végig a papírlapot, hogy jobban meggyőződjön az eddig megtett útjáról. - Ugye nem?! - kétségbeesetten pásztázta a térképet. - - Itt ketté válik az út. Elnéztem!  - földre dobta a papírt, amit még alaposan meg is taposott. Prue eltévedt.
A kimerültség, a fájdalom és elhomályosult tudata miatt nem vette észre a mellékutat, ahol letért. Ellenkező irányba halad már több ideje.

A lány szemeiből könnyek folytak, égették a Nap által megpirított arcát. - Hogy lehettem ilyen hülye!!! - torkaszakadtából ordított bele a semmibe, hangját hosszú másodperceken keresztül is verték vissza a hegyek.

Feladta a reményt, hogy valaha is eljut Newt-hoz, magzatpózba lefeküdt a forró homokra, nem érdekelte ez sem, hogy az amúgy is égett bőrét mégjobban perzselte.
Már sírni sem volt ereje,pár percig csak hevert ott, mikor egy búgás hangja  ütötte meg fülét.

- Biztos halucinálok. Ki járna erre? - egyre nagyobb dübörgés hallaszott, amiről már tudta, hogy valóságos, hiszen a talajon is érezte a rezgést.  - Közeledik valami. - a földön lévő apró köveket figyelte, ahogy fel-le pattognak.

Végül egy hatalmas porfelleg terítette be Prue-t. Köhögött, igyekezett védeni magát, de az összes homok a szájában és a szemében gyűlt össze, a testére teljesen rátapadt a verejték miatt.
Mikor tisztult a légkör, hunyorogva bírt odanézni, nehezen ugyan, de egy motorkerékpár rajzolódott ki előtte.

- Basszus! - kiáltott fel Prue, miközben egy kéz nyúlt érte.

Sziasztok! Tudom már rég volt rész, de eléggé elvoltam havazva. Most már igyekszem minél sűrűbben feltölteni a fejezeteket. 😃😃
Legyen további szép napotok! 😃😃😉😉💜💜