Árnyékzóna - (Newt)

XVI. Őrangyal

A terepjáró, amivel Newt-ot megmentették, szinte megállás nélkül haladt. A fiút mély álomba ringatta, ahogy a kocsi ingott a talaj viszontagságai miatt. A kimerültség is átvette a hatalmat, győzött felette, bár küzdeni próbált ellene.

Mihelyst elhagyta elméje a valóságot, egy kellemes hang szólt hozzá:
"Élned kell, kisfiam!"

Newt egy fémketrecben ébredt, vizet köpött vissza tüdejéből, remegett, miközben levegőért kapkodott egyfolytában.

Ismeretlen hely, ami csak haladt szélsebesen felfelé valahová, úgy érezte a végtelenségbe. Riadt volt, az elméje üres. "Hol vagyok?" "Megfogok halni?" "A nevem. Nem emlékszem!"

Majd a fémkalitka egy óriási csattanással megállt. Síri csend és sötétség, csak a fiú szapora lihegése visszhangzott, míg a teteje elkezdett nyílni, lassú gépies hangot kiadva magából. Egy 15 év körüli fekete srác állt a nyílásnál. - " Alby vagyok"..... Majd egy indába kapaszkodva találta magát, lábát nem érte a talaj. Kétségbeesés, élni nem akarás, kín járta át lelkét. Arcát könnyek marták. Elengedte a növényt, zuhant mélybe. Egy nő villant fel, nyújtva a kezét Newt felé. "Ki vagy?"
Mintha az esés lelassult volna,de így is a betonon landolt, iszonytató fájdalom járta át testét, de legfőképp a bokáját. Szívettépő üvöltésbe és zokogásba kezdett, ahogy oldalán feküdt. - "Gyűlöllek! Gyűllöllek titeket! "

Egy nagyobb bukkanón átmenve Newt kikerült az álomvilágból, ahogy koppant a feje a kocsi üvegjén. Visszapörgette az eddig látottakat magában. És a nőn gondolkodott, aki nem csupán az éterben, de testi formát is öltött az újraélt pillanatokban. "Ezért éltem túl a zuhanást? Őrangyal? ". Majd kisebb mélázás után eszébe jutott egy szó: "Anya", ízlelgette magában, fura volt,már hangosan is kimondta.

- Anya... - a két nő azonnal odakapta a fejét a fiúra, a sofőr továbbra is a visszapillantóból figyelte szúrós szemeivel.

Newt feleszmélt, hogy nincs egyedül és  egy autóban ül. Kinézett az üvegen, világos volt, de már a reggeli órákon túl. De a táj más volt, mint az eddig megszokott. Mindkét oldalon szinte égig érő fenyőfák voltak, vastag törzzsel, mintha vagy 100 éve itt állnának.

- Jó, hogy felébredtél, Pa...Newt - üdvözölte az első ülésről félmosollyal Emma,aki más néven készült megszólítani a fiút.

- Hol vagyunk? Olyan simának tűnik az út is. És fák? - pillantott körbe az utastérben Newt, válaszra várva.

- Még kb. 1 óra, és meglátod. - mosolyt eresztve magára a mellette ülő Sarah is.
Newt-ban előtört a méreg, besokallt.

- Elegem van már, hogy folyton ezt hallom! Az igazságot akarom tudni végre! - a fiú felbőszülve kiabált, majd a visszapillantóba nézte a sofőr szemeit. - És maga? Miért bámul? Szólaljon már meg! - a szőke fiú gondolkodás nélkül előre vetette magát és elkapta a gépjármű vezetőjének torkát. Akkor érezte ezt a mérhetetlen gonoszságot legbelül, mikor még buggyant volt.

Sarah és Emma gyorsan reagált, de még így sem tudták lazítani Newt ujjait, nehogy megfojtsa társukat.

- Newt, ereszd el! - rivallt Emma, de hiába, a férfi tovább fulladozott, épphogy egyenesben tudta tartani a terepjárót, nehogy felboruljanak, míg végül Sara-nak sikerült egy injekciós tűvel oldalba szúrni a fiút. Gyengülni kezdett, de nem ájult el, aléltan, izzadtan, nagyokat lihegve visszakerült a helyére.

- Megnyugodtál?! - ordított Newt arcába Sarah. A kölyök nagyokat bólogatott.

- Sajnálom.... - nyeldesve kért bocsánatot a fiú. - Prue. Látni akarom. - Emma sajnálkozó ábrázattal nézte a korához képest sokat megélt tinédzsert.

- Megkeressük. - a vöröshajú, hátra hajolva megfogta Newt kezét bíztatóan - Ígérem.