Killing Compulsion [Suga ff.]

~3. évad 6. rész~

- Biztos hogy szeretnèl vele beszèlni? - simogattam az alvó kislányom fejèt, aki a karjaim között gondtalanul szunyókált.
- Ne adjunk neki egy kis időt? Hátha odajön hozzánk beszèlni erről magától. - préseltem össze a számat egy vonallà.

- Te is, és èn is nagyon jól tudjuk hogy ez nem fog megtörténni. Ha eddig nem tette meg, akkor ezek után sem fogja. - hajtotta le egy kicsit a fejét, száját pedig elhúzta.
- Megpróbàlok vele beszélni, nem fogom erőltetni.. - itt azonnal felkaptam a tekintetemet.
- Jó jó talàn egy kicsit. Nem fogom a halálba faggatni, csak azt szeretném hogy elmonja mióta csinàlják ès mièrt. - sóhajtozott hajába túrva.

- Addig elviszem YoonJit a mi szobànkba, hogy nyugodtan tudjatok beszèlni. - ezzel mind a ketten felálltunk, majd Yoongi egy puszit nyomott a számra, majd egyet YoonJi homlokàra, és ezzel mind a ketten felmentünk az emeletre, majd az útjaink szètvàlltak.

Amint beèrtem a szobánkba lefektettem YoonJit az ágyunkra, majd pár kósza tincset kisöpörtem az arcából.

Arcàt figyelve egy halovàny mosolyra húztam a szàmat.

Befeküdtem mellè az ágyba, ő pedig azonnal odabújt hozzàm. Egyik kezemmel átöleltem kicsiny testét, másikkal pedig gyengèden simogattam a kis buksiját.

Remélem Yoongi ki tud belőle szedni valamit, mert ha nem akkor én fogok vele beszélni. Egyszerűen ezt meg kell velünk beszélnie, mert ha nem osztja meg velünk hogy mi van, akkor nem tudunk neki segíteni.

Alig várom hogy Yoongi visszajöjjön ès mesèljen nekem arról hogy mit mondott neki a gyerek.

Vártam és vártam, de Yoongi mèg mindíg sehol sincs. Már rendesen aggódni kezdtem èrte, mivel tudom hogy Han nem igazàn kedveli Yoongit. Pont ezért akart ő beszélni vele, ha esetleg megharagúdna, akkor inkàbbrà, minthogy ràm.

Megfogtam a nagy Kumamon plüssöt, amit még Han kapott Yoongitól, majd óvatosan YoonJi ès közèm tette. Így engem elengedett ès a helyemet a plüss vette át.

Kikeltem az ágyból, majd betakartam a kicsit és kimentem a szobàból.

Ahogy kiléptem és becsuktam az ajtót, Yoongi szomorúan alsó ajkát beharapva jött ki a gyerek szobájàból. Azonnal leesett hogy baj van.

- Mit mondott? - sietve lépkedtem oda hozzá, miközben megfogtam a kezét. Csak megingatta a fejét, jelezve nekem hogy nem akarja elmondani.
- Akkor bemegyek, beszélek vele én is, te pedig addig szépen ébren maradsz és megvárod amíg vissza nem érek. - adtam ki neki az utasításokat, ő pedig csak egy aprót bólintott, majd bement a szobánkba.

Vettem egy mély levegőt ès bementem Haneul szobájába.

- Szia kicsim. - mentem oda az ágyàhoz, és leültem a szélére.

- Szia anya. - mosolygott ràm, miközben felült.

- Kicsim beszèlni szeretnék veled. - fogtam meg kèt kézzel az ő apró tappancsát.

- Sejtettem. - sóhajtott fel.
- Arról amit az iskola előtt láttatok? - rábólintottam a kèrdésére, ès egy kicsit biccentettem jelezve neki hogy meséljen.
- Mint mondjak róla? - húzta el a száját.

- Mióta csinálják ezt? Kik voltak azok a fiúk? Miért csinàljàk ezt? Miért nem szóltál nekünk? - kezdtem el hüvejkujjaimmal simogatni a kézdejét.

- Egy ideje. Felsőbbèvesek. Fogalmam sincs miért csinàljàk, sosem adtak rà konkrèt okot, és azèrt nem szóltam neked mert nem akartam hogy aggódj. Azt pedig nagyon jól tudod hogy Yoongi lenne az utolsó ember akihez ilyen helyzetben fordulnék. - ráncolta szemöldökeit mèrgesen.

- Pontosabban mennyi az az 'Egy ideje.'? - folytattam a kèrdezősködèst, próbálva figyelmen kívül hagyni a Yoongival kapcsolatos részt.

- Őszintén szólva foggalmam sincs. Egy hónap utàn màr nem számoltam a napokat. - hunyta le a szemeit, én pedig csak elkèpedve figyeltem hogy milyen nyugodtan tud erről beszèlni.

- Még egy kérdésem van, és utàna békènhagylak. Mit mondtàl Yoonginak hogy ennyire szomorúan jött ki a szobàdból? - firtattam a tekintetét, mire neki csak egy vigyor kúszott az arcára.

- Nem mondta el neked? Pedig azt hittem hogy azonnal be fog köpni. - nevette el magàt.
- Megmondtam neki hogy sosem fogom apakènt kezelni, mert nekem nem ő az apàm. - annyira csalódottnak éreztem magamat amikor elmondta hogy mit mondott neki, hogy az valami elképesztő.

- Kicsim, beszéltünk màr erdől, nem- - kezdtem volna bele, de azonnal a szavamba vágott.

- Tudom hogy ő a vèrszerinti apám, de én nem érzem annak. - rántotta meg a vállát.
- De Namjoon annyira rendes, kedves, segítőkész. Annyi mindent tanított, és mindíg ott volt nekem apaként. Nem értem hogy miért dobtad el magadtól.. - hajtotta le a fejèt.

Gombóc keletkezett a torkomban. Köpni nyelni nem tudtam tőle.

- Rendben. Csak ennyit szerettem volna.. - nyögtem ki nagy nehezen. Nagyon felzaklatottnak, szomorúnak és csalódottnak éreztem magamat.

Elköszöntem tőle, majd kimentem a szobából. Annyira rosszul érzem magamat.

Bementem a szobánkba, és azonnal odamentem az ágy szélén ülő szerelmemhez, és azonnal karjaim közé zártam.

Èrződött rajta hogy őt is ugyan annyira felzaklattàk azok a dolgok amiket Haneul mondott, mint engem.

Azonnal visszaölelt, miközben felpattant és a nyakamba bújt.

- Mit csinálok rosszul? - hangja megremegett a mondata közben.

Namjoon teljesen elcsavarja a gyerek fejét..