Killing Compulsion [Suga ff.]

~3. évad 9. rész~

- Jöjjön be. - hallottam meg Namjoon hangját az irodàjából.

Megfogtam a kilicset, lenyomtam és vatosan kinyitottam az ajtót.

- Angela! Szia gyere be. - pattant fel azonnal a szèkèből ès odasietett hozzám.
- Hogyhogy eljöttél làtogatni? - csukta be az ajtót izgatottan mögöttem.

- Azért jöttem mert beszèlnem kell veled. - mentem belljebb az irodàjàba.

- Na és, miről szeretnél velem beszélni? Yoongi már megint csinálja a paràdèt? - jött utánam izgatottan.

- Nem. Nem csinált semmi rosszat, de Yoongival kapcsolatban is jöttem. - odamentem az íróasztala előtt lévő székhez, és leültem.

- Értem. És mèg mivel kapcsolatban jöttél? - foglalt helyet az íróasztala mögött velem szembe.

- Haneullal kapcsolatban van valami, amire meg szeretnélek kérni. - tettem keresztbe a lábaimat.

- Na, mondjad. - könyökölt le az asztalára, és mélyen a szemeimbe nézett.

Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam és belekezdtem a mondanivalómba.

- Szeretném hogy egy ideig most békén hagynád őt. - mondanivalóm hallatán mosolya azonnal lelohadt az arcáról.

- De... Most miért? - hajtotta le a fejét.
- Biztos ezt is Yoongi találta ki mi? - haraggal teli tekintettel emelte meg a fejét.

- Nem, ezt én szeretném. Én találtam ki. - tettem keresztbe a kezeimet.

- Miért? Csináltam valami rosszat? - állt fel, majd elkezdett felém sétálni.

- Nem csináltál rosszat, de szeretném hogy Han jóban legyen Yoongival, és ez addig nem megy ameddig a gyerek fejét hazugságokkal tömöd. - értetlenül biccentette oldalra a fejét. Mintha hülye lennék...
- Tudom hogy miket mondasz a gyereknek Yoongiról, miközben én nem vagyok a közelben. - néztem fel rá, szemöldököt ráncolva.

- De most mond meg nekem őszintén. - kuncogta el magát. - Nincs igazam? - vigyorodott el, és közelebb jött hozzám.

- Nem nincs. Nagyon sokat változott, csak ezt te nem akarod észre venni. - köptem a szavakat már egy kicsit mérgesen.

- Kitudja? - vonta meg a vállait.
- Bármikor elhagyhat titeket újra, és akkor ismét jössz hozzám. - tárta szét a karjait, egy fájdalmasan széles vigyorral az arcán.

Mérgemben azonnal felpattantam a helyemről, és lendületről lekevertem neki egy nagy pofont.

Elkapta a csuklómat, és szúró pillantásokat mért rám.

Tartottam a köztünk lévő masszív szemkontaktust, hogy tudja azt hogy nem ijeszt meg egy kicsit sem.

- Nem fog minket elhagyni. Szeret minket. - szisszegtem fogaimat összeszorítva.

- Majd meglátjuk hogy meddig marad mellettetek. - fogta meg gyengéden államat szabad kezével, és hüvelykujjával végigsimított alsó ajkamon.

Egy grimasszal az arcomon löktem el magamtól, és egy pár lépést hátrébb léptem.

- Túl hiszékeny vagy hogyha tényleg hiszel neki azzal kapcsolatban hogy veletek marad, és nem fog keresni magának egy másik játékszert. - kezdett el közeledni felém.

Ökölbe szorítottam kezeimet mondata hallatán, készen állva arra hogyha kell akkor meg tudjam ütni.

- Az egész esküvő is csak arra kellett neki hogy elhitesse veled a változását, és hogy azt érezd hogy most már tényleg veletek fog maradni, miközben pedig csak a megfelelő alkalomra vár hogy leléphessen valami fiatal kis plasztikmacával és folytathassa a gyilkolást. - figyeltem minden mozdulatát egy szó nélkül, végig hallgatva őt.
- Hiszen ez benne van a vérében. Nem állíthatod meg. - kúszott egy kis mosoly az arcára, megmutatva gödröcskéit.

- Igen, és ez az egész egy komoly betegség miatt VOLT. - emeltem ki az utolsó szót.
- Gyógyszereket szed napi szinten hogy minden rendbe legyen vele.

- És honnan vagy te abban olyan biztos hogy szedi a gyógyszereit? Honnan tudod hogy nem hánytatja meg magát hogy kikerüljenek a szervezetéből? - döntötte egy kicsit oldalra a fejét.

- Onnan hogy előttem szedi be őket, és szinte mindig mellettem van. Minden percét velünk tölti. - hunytam le a szemeimet egy nagyot sóhajtva.
- Tudom hogy el akarsz bizonytalanítani, és elmondhatom hogy szarul csinálod. - nevettem el magamat gúnyosan.

Még egy darabig bámultam egyhelyben álló alakját, majd megfordultam és az ajtóhoz mentem, Kinyitottam de még egy utoljára hátra fordultam.

- Csak hagyj békén minket egy ideig. - ezzel kimentem és becsuktam magam mögött az ajtót.

Remélem elég világos voltam.