Killing Compulsion [Suga ff.]

~2. èvad 32. rész~

Köhögve vágtam ki az ajtót, így azonnal szemeim elé tárult a lángokban áló szoba.

Szemeimmel azonnal Yoongit kerestem. Ott feküdt az ágyon eszméletlenül.

Elkezdtem bepánikolni, amint tudatosilt bennem hogy a lángok mindjárt magàval ragadják őt.

A szívemre hallgattam, ami azt órdibálta nekem hogy mentsem meg.

Berohantam a szobába, és nem törődve a tűzzel, ami lábamat égette, felemeltem eszméletlen testét, és kihoztam a szobából.

Ahogy kiértem vele, már szemeimet a könnyek mardosták, a sok füst miatt, és mert Yoongi oltári nagy hülyeséget akart csinàlni.

Hallottam ahogy a szirénák közeledtek, és a hang meg is állt a ház előtt. Meghallottam a lépteket, én pedig azonnal elkezdtem lesietni a lépcsőn.

- Segítsenek! - kiabáltam nekik minden erőmet összeszedve.

- A mentősök hamarosan itt lesznek hölgyem. - magyarázta.

- Hol van tűz? - elmondtam hogy hol a tűz, és azonnal felmentek hogy eloltsák.

Én addog kimentem az utcára. Méllyeket lélegeztem a friss levegőből, miközben óvatosan leültem a földre, Yoongi fejét pedig óvatosan az ölembe helyeztem.

- Mièrt? - kérdezgettem az eszméletlen fiút, miközben haját, ès kicsit kormos arcát simogattam.

Ahogy lenéztem égett, néhol kicsit hólyagos kezeire, könnyeim azonnal kicsordultak.

Az jàrt a fejemben, hogy mi lett volna ha egy kicsit később érek haza, és hogy milyen szerencse hogy otthon hagytam a telefonomat.

Hamarosan a mentősök is megérkeztek.

Habozás nèlkül fektettèk az àgyra, és helyezték be a mentőautóba. Azt mondták hogy nyugodtan velük mehetek, èn pedig azonnal beszálltam, és Yoongi kezét megfogva, figyeltem ahogy lélegeztetik őt.

Könnyeim csak megállás nélkül potyogtak. Megmertem esküdni hogy egy pillanatra kinyitotta a szemeit.

Sohasem gondoltam volna hogy újra miatta fogok sírni.

Csak arra tudtam gondolni hogy jobban lesz, de mégsem tudtam megérteni hogy miért csinàlta.

Olyan boldognak látszott amióta ott voltunk. Mi történhetett?

Akkor azt a búcsúzást, még mielőtt elmentünk a kórhàzba, tényleg egy végső búcsúnak szánta.

Mostmár csak az a lényeg hogy jól lesz.

•••

- Mikor fog felébredni? - kérdezte Haneul ahogy Yoongi mellett feküdt az àgyon.

- Nem tudom kicsim. Remélem minnél előbb. - szorongattam kezét.

Csak arra vártunk hogy felébredjen. Hogy adjon egy jelet, hogy jól van.

Fejemet fáradtan lehajtottam bekötött alkarjár, és lehunytam a szemeimet.

Az orvosok azt mondták hogy időben érkeztem, mert màr valószínűleg a halállal nézett farkasszemet.

Annyira örülök hogy él és jól van. Legalàbb is azt mondtàk hogy jobban van.

A sebei elméletben nem maradandóak, bàr ez nem biztos.

Remélem hogy minnél előbb magához tér, és megkérdezhetem a miértjét, mert én még mindíg nem tudtam rájönni.

|Y O O N G I|

Minden olyan csendes volt és sötét.

Túlságosan is sötét volt. Ilyen az amikor az ember a pokolra jut?

Nem éreztem semmit.. Csak a nyugalmat. Azt a nyugalmat amit Angela és Haneul mellett éreztem.

Lehet hogy ezzel a húzásommal életem legrosszabb döntését hoztam meg, de... Nincs rám szükségük.

Nem igaz?...

Elveszítettem a számomra két legfontosabb szemèlyt az egész világon, mert régen hoztam egy olyan döntést, amit helyesnek éreztem..

Akkora egy hülye vagyok...