Killing Compulsion [Suga ff.]

~32~

Az estet óra 2 hét telt el. Változott néhány dolog az óta.  Nem bírom hogy ha hozzám érnek, és magamba fordultam.

Próbáltak velem beszélni, de nem mertem nekik elmondani hogy mi törtènt. Féltem hogy nem fognak hinni nekem. Nem tudnak nekem segíteni.

Rosszul szoktam lenni reggelente, ami megijesztett. Nem tudtam hogy mi van velem.

Loptam egy kevés pénzt Namjoontól, mert meg akartam tudni hogy mi van velem.

Vettem egy tesztet és el is végeztem.. Reméltem hogy ki tudja már mutatni a dolgokat.

A félelmem hogy terhes vagyok, megvalósult. A teszt pozitívan jött ki.

Remegő kezeimmel meredtem a tesztre. Boldog voltam, ès féltem is. Sőt... Rettegtem.

- Most mi lesz? - kérdeztem magamtól ahogy az egyik kezemmel beletúrtam hajamba.

- Ki a fasz vett el pénzt tőlem? Melyikőtök volt?! - hallottam meg lentről Namjoon ideges hangját.

Mikor meguntam a veszekedèst, hátam mögé rejtettem a tesztet és a lèpcső tetejéhez mentem.

- Yoongi, egy pillanatra kérlek... - szóltam hozzá kicsit hallkan.

Ő csak egy bólintás után felállt és elindult fel a lépcsőn.

Bementünk a szobámba, és leültem az ágyamra. Becsukta az ajtót és ő is követett.

- Mi az baba? - foglalt helyet mellettem.

Sóhajtottam egyet, és egy pillanatra lehunytam a szemeimet hogy össze tudjam szedni a gondolataimat.

- El kell neked mondanom valami fontosat. - szaggatottan kifújtam a levegőt. Rettegtem a reakciójától.

- Mondjad. - nyeltem egy hatalmasat, majd szólásra nyitottam a számat.

- Terhes vagyok. - vettem ki a hátam mögül a tesztet és megmutattam neki.

Először csak értetlen arcot vágott. Nem értette hogy mit mondtam, de mikor leesett neki, arca elkomorodott és kezébe vette a tesztet, és alaposan elkezdte vizsgálni.

Komor arcától csak még jobban megfeszültek az izmaim.

- Mit gondolsz? - kérdeztem meg félve. Felnézett a tesztről egyenesen szemeimbe.

- Azt hogy ez egy vicc. - válaszolt teljesen komolyan.

Szívem ettől az egy mondattól elkezdett fájni. Mintha ki akarták volna tépni a helyéről.

Pár percig egyikünk se szólt a másikhoz. Könnyeimmel küszködve vártam hogy megszólaljon.

- Nekem ez nem fog menni. - állt fel a helyéről. - Szabad vagy. Mehetsz ahovà akarsz. - dobta le az ágyra a tesztet és elhagyta a szobát, az ajtót pedig becsapta maga mögött.

Nem akartam hinni a füleimnek. Most komolyan kirakott?... Könnyeim utat törtek maguknak és csak megállás nélkül folytak.

Szívem összetört milliónyi apró darabra, és azokat a darabokat pedig apró szilánkokra zúzták, amik mellkasomat szúrták.

Arcomat kezeimbe temettem és csak sírtam, és gondolkoztam.

Pár perc múlva meghallottam egy kis kopogást az ajtómon, majd pár másodperc múlva benyitottak.

Megéreztem ahogy besüpped mellettem az ágy. És egy pár pillanattal később megéreztem ahogy egy erős kar átkarolja a vállaimat.

- Angela... - ismertem fel Namjoon hangját.

- Én vettem el a pénzt... Én voltam... - sírtam továbbra is. - Kérlek ne haragúdj rám. - könyörögtem.

- Nem haragszok. - sóhajtott egyet. - Mikor történt? Hogyan történt? - kérdezgetett. Kivettem fejemet a kezeim közül ès láttam kezében a tesztemet.

- Két hete... - suttogtam. - É-én nem... Én nem.. - szorítottam össze a szemeimet.

- Megerőszakolt?... - hángjából tisztán ki tudtam venni hogy az idegességtől embert tudna ölni.

- É-én nem akartam... - hangosítottam egy kicsit a hangomon, miközben szemeimet törölgettem remegő kezeimmel.

- Ha az egyik fél nem egyezik bele, vagy nem akarja az együttlétet, az erőszak Angela... - magyarázta mèrgesen. - Megerőszakolt Angela.. - felnéztem arcára, de még homályos látásommal is kivettem vérben forgó szemeit.

- Kirakott... Azt mondta hogy mehetek ahová akarok.. - túrtam bele hajamba miközben remegve kifújtam egy nagy adag levegőt.

- Hogy mi?... - nem akarta elhinni amit mondtam.

- Lehet el kéne vetetnem.. - keztem el gondolkozni, miközben egyik kezemet levezettem hasamra és megsimítottam.

- Hülye vagy?! - kiabált. - Eszedbe se jusson! - fordított magával szembe.

- Nekem már mindegy... Nincs hová mennem. Nincs mit tennem.. Nincs munkám... Nincs senki aki segíthetne... - mondtam ki szenvedve ezeket a mondatokat.

- Te olyan idióta vagy.. - látásom egy kicsit kitisztult, láttam könnyes szemeit.

Ledermedtem. Soha nem láttam még Namot sírni, vagy akár bekönnyezni.

- Akkor èn mi vagyok neked? - fakadt ki belőle. - Én is egy kibaszott senki vagyok? - folyt le egy könnycsepp az arcán.

Nem tudtam neki mit mondani, nem tudtam mit csinálni.

- Segíteni akarok neked. Engem érdekel hogy mi van veled. Szerinted ha nem érdekelnél akkor nem lennék féltékeny Sugára. Nem védenélek mindentől és mindenkitől? - engedte el a vállamat és kezeivel gyengéden megfogta az enyéimet.

Egymás szemébe nézve ültünk csendben, majd pár pillanat múlva ismét megszólalt.

- S-segítek felnevelni a kicsit. Mindent megadok nektek. Segíteni fogok mindenben amiben csak lehet. Csak k-kérlek ne csinálj hülyeséget... - suttogta az utolsó mondatot szipogva.

Nem tudva hogy mit tegyek, kezeimet az arca két oldalára tettem, és hüvelykujjaimmal letöröltem könnyeit.

- Köszönöm Nam.. - öleltem át nyakát és hozzá bújtam. Most szükségem van egy ölelésre...

Ő először meglepődött, majd mikor észhez tért, azonnal magához ölelt.

Tartottuk egymàst és el se engedtük a másikat. Megéreztem puha ajait arcomon ahogy egy gyenéd puszit nyomott könnyes arcomra.

- Nagyon köszönöm... - suttogtam utoljára neki, ahogy lehunytam a szemeimet.

Hát rózsácskáim, ez lett volna az utolsó rész az első évadból. De minnél előbb nekiállok a második évadnak. ^^
És fel szeretném hívni a figyelmeteket a szexuàlis erőszakra. Ha bármelyikőtökkel történt valami ilyesmi, szóljatok a szüleiteknek, vagy nyugodtan írjatok rám, és segítek nektek lelkileg ha kell. Mert tudom hogy ez az egèsz nehéz, de ne hagyjátok hogy ez az egész felemésszen titeket. És ha nem is nekem vagy a szüleiteknek mondjàtok el, akkor hívjátok a 06-30-982-5469-es szàmot.(Sexuális erőszak segélyhívószáma)
Sajnálom hogy a végére ilyen komoly lettem.
Na de akkor a második évadban találkozunk rózsácskáim!😊
Imáslak titeket.❤️
👋🏻❤️Sziasztok!❤️👋🏻