Protection

9. Veszélyes szabadnap

Lori

- Szabadnap? - értetlenkedem.

Vasárnap reggel van, a reggelinél ülök éppen. Rokkó és Amarill ülnek velem az asztalnál.

- Szabadnap? - ismétlem meg újra, értetlenkedve bámulva a telefonom kijelzőjét, ahol Tatjána üzenetét olvasom.

- Mit nem értesz ezen? - csámcsogja teli szájjal Rokkó, amit Amarill összehúzott szemekkel figyel. Igazán odafigyelhetne arra, hogy viselkedik nők társaságában.

- Hát csak annyit, hogy két napja vagyunk itt...

Ideges görcsbe rándul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy kismadarak - Adrián - elcsiripelték Tatjánának a tegnapi incidensünket. A szilánkokat összetakarították, az ablakot már ki is cserélték azóta. Erről magam győződtem meg ma reggel.

Ennyire gyakran zúzzák szét a házat, hogy senkinek meg sem kottyan csak úgy nyílászárót cserélni?

Rejtély. Nem kívánok belemélyedni.

- És? - kérdezi Rokkó.

- És... - de semmilyen érvet nem tudok felhozni az ellen, hogy ma ne dolgozzak.

- Na látod. Nyugodj meg, vegyél mély levegőt - folytatja Rokkó.

- Na és te? - kérdezem inkább Rokkót. - Téged is kényszerpihenőre küldenek? - morcoskodom.

Amarill nevet. - Kényszerpihenő. Ez jó. - Aztán meglátja az arcom, és bűnbánó képet vág. - Ne haragudj, de úgy mondtad, mintha... komolyan gondolnád.

A pillantásomtól még inkább nevetne, látom rajta.

- Nekem ma jelenésem van - felel Rokkó. - Egyedül kell élvezned a szabadnapod.

Lefele konyul a szám. Hát jó. Ez fura, és nem is tudom hirtelen, mit kezdjek magammal.

Talán elmegyek a városba... úgyis jó régen jártam már bent.

Erre a gondolatra felvidulva kezden el tervezgetni a napomat.

***

Már sötétedik, amikor a csomagjaimmal megállok egy kirakat előtt. Csodás ruhákat látok, mind extravagáns nagyestélyi. Az elmúlt időben újra divatba jöttek az ilyesféle ruhák; a tehetősebbek gyakran szerveznek gálaesteket, partykat, vacsorákat, csak hogy ilyenekben parádézhassanak.

Én már bevásároltam magamnak, de az egyik vörös ruha megkapja a szemem. Számomra ez egyelőre fölösleges, főleg úgy, hogyha szükségem lenne egy ilyenre, Tatjána szerezne nekem egyet.

A szemem sarkából látom, hogy egy lány szintén megáll mellettem, és megbámulja a kirakatot. Az üvegben tükröződünk, és egy pillanatra összekapcsolódik a szemünk.

- Csodaszép - veti oda mosolyogva.

- Az. - helyeslek. - Kár, hogy sehova nem tudnám fölvenni.

- Én sem, hacsak a nagyi szülinapja nem számít - morfondírozik, mire elnevetem magam.

- Sosem lehetünk elég csinosak - mondom, ahogy megnézem magamnak a lányt az üvegben. Hosszú, barna haja és szürke szeme van. A bőrkabátja is egy őzbarna, vagány darab.

- Az már igaz - feleli, ahogy ő is szemrevételez. Kicsit zavar, de persze ez Budapest, nem kéne, hogy meglepjen. De furcsa a pillantása és a mosolya is, mintha kicsit szomorú lenne.

- A vörös jól állna neked - mondom, az estélyi felé biccentve. Látom, hogy ő is azt nézi.

- Viccelsz? Inkább az a fekete - mutat egyre, ami hátrébb van a többinél. - Mondjuk a gazdag férjem temetésére.