Protection

11. Eközben máshol...

A lány a félhomályos szobában ül, lába keresztezve az egyszerű asztalon.

Nem fordított sokat a lakásra, hiszen ez úgyis csak átmeneti szálláshelye. Hogy meddig lesz itt, még számára is kérdéses.

Amíg el nem végzi, amiért idejött.

Meglötyögteti a kezében tartott whiskys poharat. A jégkockák az üveg falához koccannak, s egyedül ez, meg a fehér falon kattogó óra töri meg az egyébként borzongató csendet. Az ablak nagyjából kizárja a beszűrődő forgalmi zajokat.

A redőny vékony csíkjain keresztül beáramló fény játszik szép arcán. Barna haja hullámokban omlik meztelen vállára.

A földre pakolt fegyverarmadát figyeli. Mindegyikhez tud kapcsolni arcot; emlékszik, melyiket, mire használta. Az összes emléket megőrizte. Akarattal.

Mindent azért tett, hogy ide eljusson. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyetlen kijátszott kártyája van; ó, nem.

Elmosolyodik.

Halk kopogás hallatszik a kis szoba túlsó felén lévő ajtóból. Kettő hosszú, kettő rövid.

Nem zárta be az ajtót. Persze tudja, hogy ez így rendkívül felelőtlen és veszélyes, de senki nem tudna úgy belépni ide következmények nélkül.

Így csak annyit mondott: - Gyere.

A vendége gyorsan belépett a szobába. Egy férfi az, fekete öltözékben.

- Miért nem zártad be? - bosszankodik köszönés helyett.

- Neked is szia, Valter - szól neki unottan a lány. Fiatal arca semmilyen érzelmet nem sugároz, csak hanyagul kortyol egyet a poharában lévő aranyló folyadékból. - Mondanám, hogy igyál velem, ha nem lenne olyan drága ez a whisky, s ha nem szeretném annyira.

A férfi idegesen áll meg a kis asztal mellett. A lány lábát nézi, ami az asztalon pihen keresztezve. A fekete nadrág miatt szinte beleveszik az árnyékokba ebben a világtalan szobában. Az arca viszont... a gyenge fény csak kiemeli éles állcsontját, szürke szeme kiismerhetetlen, hosszú szempillái árnyékot vetnek fehér bőrére.

Valter kihúz egy széket, hogy leüljön, mielőtt túl sokáig bámulná a lányt.

Nem valami beszédes, gondolja. Remélem, ma nem bal lábbal kelt fel.

A lány végre ránéz, kérdőn felvonva a szemöldökét.

Tisztára, mintha csak az anyját látná.

A férfi megköszörüli a torkát, hogy belekezdjen.

- A főnök hiányol. - morogja. - Már egy hónapja nem látott.

- És még egy darabig nem is fog - mondja a lány kifejezéstelen hangon.

- Nem mintha ezt te dönthetnéd el - emlékezteti őt a férfi.

- Nem mintha sok közöd lenne az én dolgomhoz. Jobban teszed, ha kimaradsz belőle - figyelmezteti őt a lány. - Még mindig nem ő mondja meg nekem, mikor megyek, és hova.

- Ne játszd az istent! - mondja Valter. - Csak azért, mert azt hiszed, tudsz használni pár fegyvert...

A mondatot nem tudja befejezni, olyan gyorsan mozdul a lány. A következő pillanatban már egy hullámos élű, kicsi török kés hegye nyomódik az állának.

És a whisky-s keze meg sem mozdult a nyomorultnak.

- Megismétlem magam - néz a szemébe a lány. - Törődj a magad dolgával!

- Miért vagy itt? - kérdezi Valter, ahogy próbál elhúzódni a lánytól. Tisztában van vele, hogy hiába van fegyvere, a lány fültől fülig vágná a torkát, mielőtt még annyit mondhatna, füttyfürütty. Ez a fajta alárendeltség dühöt szít a mellkasában. - Csak annyi volt a dolgod, hogy elküldd a pontos helyét annak a lánynak. Megtetted. Mi dolgod Budapesten?

- Elvarratlan szálak - dől hátra végre a lány, ujjai között a fegyvert pörgetve, lustán kortyolva egyet az italából.

- Ajánlom, hogy gyorsan varrd el azokat a szálakat - folytatja Valter, nem figyelve a lány szemében villanó tűzre. - A főnök két hét múlva vár téged.

A fiatal nő tudja, hogy nem érdemes ellenállni a parancsnak, és hogy ez az öntelt féreg csak egy bábuja a nagy egésznek, de elgondolkodott azon, vajon mennyire fontos bábu lehet. Vajon hiányozna-e, ha elvágná a torkát, amiért a saját lakásán fenyegeti.

- Most menj - adja ki az utasítást a lány a férfira sem nézve. Tudja, hogy tetszik neki; látja, ahogy ránéz. Azt is látja, mennyire küzd benne az ellenszenv és vonzalom. Ezt sugározzák a mozdulatai, amiket a férfi maga észre sem vesz, ezáltal nem próbálja meg leplezni. Ahogy idegesen toporog a széke mellett, zsebrevágja a kezét, majd megigazítja a haját.

A lány sóhajt. A férfi hallgatja a hangot, ami édes szimfóniaként hat a fülében.

Dühös lesz magára, és végül elhagyja a terepet.

A lány utána sem néz. A redőnyt figyeli, és a fényt, ami lassan vörösbe fordul át a lenyugvó naptól.

Ma este bálozni fognak. Ő, meg a pereputtya. A lány kicsit csalódott magában, amiért tegnap odament hozzá. De nem tudta megállni... Annyi idő után...

Kiitta a maradék whisky-jét, és hozzálátott a fegyverei megtisztításához.