Protection

10. Miron

Lori

Már világosodik, amikor a baleset másnapján csöngetek a megadott címen, korán reggel, hogy otthon találjam az ottlakókat.

Tamási István felesége szól bele a kaputelefonba. A háztömb pont olyan lepukkant és szegényes, mint amilyen a környék maga. Megnéznek maguknak a munkábaindulók, sok férfi még füttyent is.

Nem törődöm velük. Kérem a nőt, hogy válthassak pár szót vele. A hangja gyanakvó, de lejön.

Amikor kilép az üvegajtón, meglátok mögötte egy kisfiút, akit maradásra kényszerít az üvegajtón belül.

A nő arca nem szép, de ég a szemében egy bizonyos tűz, ami szimpátiát ébreszt.

Még ha a férje egy féreg munkát is végzett, nem tudom, itthon mennyit tudnak róla, és nem is én fogom elárulni neki. Emlékezzenek úgy rá, ahogy.

A kezébe nyomom a vastag borítékot. Egy kevés abból, amit az évek során félretettem. Ebből majd fedezni tudják a temetését a férfinak, aki az életemre tört, s ezáltal az országot fenyegette. Történetesen tudom, hogy semmilyen biztosítása nem volt, így a pénz még kb. két hónapig tudja fedezni a mindennapjaikat.

- Ha még nem kereste a rendőrség, akkor ma majd fogják - mondom neki.

A nő arca szoborszerű, nem olvasok le róla semmit. Méltóságteljesen kihúzza magát.

- Számítottam rá - mondja halkan. - Veszélyes játékot űzött. Maga kicsoda egyébként?

Elgondolkodom a válaszon. Tehát a nő tudja, hogy a férje valamilyen bűnszervezet része volt.

- Az életemre tört. De a halála a saját döntése volt - felelem határozottan. - Megpróbáltam megmenteni.

Jeges tekintettel bólint.

- Így is többet tett, mint kellett volna.

Meglepődöm azon, ahogy a helyzetet kezeli. Hűvösen fogadja a hírt, s gondolatban talán már a jövőt tervezi. Ha eddig még nem lett volna kidolgozva ez a lehetséges kimenetel.

- Asszonyom, ez nem hivatalos, de ha tud bármit, ami a férjével kapcsolatos - kinek dolgozott, mit dolgozott, bármi, ami érdekes lehet -, azt kérem, ossza meg velem. A szavamat adom, hogy sem Önnek, sem a fiának nem esik bántódása. Mindössze információra van szükségem.

Gyanakvóan méreget, csokoládé szemei összeszűkülnek. Majd a kezében tartott borítékra néz.

- Adjon egy kis időt. Amíg helyreállunk, és megtudok valamit. Engedje, hogy eltemessem először.

Lassan bólintok.

- Ha lenne még szükségük valamennyire, keressenek a borítékban található címen és néven. De nem adhatják tovább senkinek a kilétem - figyelmeztetem.

Bólint.

- Köszönjük. - mondja halkan, de büszkén. - Nem felejtjük el.

Biccentéssel nyugtázom, majd elfordulok tőle. Már messzebb járok, amikor papírzörgést hallok, s egy meglepett sóhajt. A Szilveszter család kocsijába beszállva még látom a döbbent tekintetet, ami elkísér egész hazáig.