Protection

8. A fegyverraktár

Lori

Ebédkor nem látom Adriánt, aminek örülök. Én ugyanis nem tehetem meg, hogy sértetten elvonuljak - egyedül neki van meg a joga ehhez.

Persze késve érek oda, hiszen a nővértől jövök, ami után még a szobámba is vissza kellett sietnem egy pulcsiért. Átöltözni már nem is volt időm, nem hogy fürdeni, amitől egy darabig amúgy is kímélnem kell a hátam. Amikor az ebédlőbe érek, már csak az én tálcám van kikészítve, és hálás vagyok azért, hogy nem pakolták el az ebédemet.

Lassan megyek visszafele, s úgy döntök, meglátogatom a fegyverraktárat. Az első napomon már jártam itt, de nem volt időm úgy igazán szemügyre venni a készletet. Egyedül az útvonalat tudtam megjegyezni. Lent, a mélygarázs melletti páncélajtó mögött rejtik a kincseket.

Amint megérkezem, őrök állítanak meg.

- Kollégák - biccentek egy féloldalas mosoly kíséretében.

- Neve?

- Lováry Loretta.

Felemeltetik a karom, detektorral ellenőriznek, mint a legelső napon, csak akkor mások álltak itt. A kézlenyomatomat már akkor levették, így most már csak hozzá kell érintenem a magas, fekete hajú őr kezében tartott szerkezethez. Ebből megtudja, pontosan ki vagyok és mit keresek itt, de az arcáról nem olvasok le semmit.

Közben megnézem a ruhájukat. Fekete szerkó, rengeteg lehetséges hellyel, ahova fegyvereket lehet rejteni. Olyan, mintha rájuk tapadna az anyag, és biztos vagyok benne, hogy minimum nagyon kényelmes, de közben meg lehet, hogy tűzálló is.

Remélem, hogy az, és hogyha elkészülnek a sajátjaim, azok is ilyenek lesznek.

- Mehet - állnak végül félre, amint kattannak a zárak a páncélajtón.

- Tiszteletem - szalutálok nekik, mire észreveszek egy rándulást a fekete hajú szája sarkában. Én is mosolygok. Tuti jóban lennék vele.

Miután magamra maradok, beljebb sétálok a polcok között.

- Azanyámat - motyogom. Tiszta orgazmus a fegyverarzenáljuk. - Legális ez egyáltalán?

- Az attól függ, melyik fél nézi - szólal meg egy hang a jobboldalamról, mire megpördülök.

Az egyik polc mögül egy extravagáns öltönyben lévő férfi lép elő. Fekete, husszúra hagyott haj, szakáll, fekete szemek... és meglehetősen fiatalnak tűnik.

Mármint, ahhoz képest, hogy van két fiatalfelnőtt gyereke, és, hogy ő a miniszterelnök.

- Ó, elnézést, uram... az a két tökfej egy szóval sem említette, hogy Ön itt van - célzok az őrökre, és odalépek Szilveszter Dáriushoz, hogy megcsókoljam a kezét.

Elmosolyodik. - Kértem, hogy ne árulják el senkinek. A feleségem nemigen szereti, ha veszélyesen élek.

Tágra nyílt szemmel nézek rá, mikor felegyenesedem. Meglehet, hogy Magyarország első embere nem egy besavanyodott politikus, aki még humorizálni is képes?

- Ugyan, ha az ő helyében lennék, én is hasonlóképpen éreznék - mondom.

Érdeklődve, hitetlenkedve néz rám. - Valóban?