Protection

32. A meztelen igazság (+18)

Lori

Minél természetesebben történik meg valami, annál félelmetesebb, milyen sorsfordító ereje lehet neki.

Annyira természetes volt Adriánnal együtt lenni. Mintha... mintha hazaérkeztél volna egy hosszúéves út után.

Amikor elengeded az aggályaidat, amikor áttöröd a gátjaidat, hogy egészben érezhesd a másikat...

Hajnal van és az ágyában fekszem, ő meg úgy ölel álmában, mintha félne, hogy lelépek. Sőt, szinte lefog a karjaival, az arcával a vállamban.

Jó, nem mintha én nem lennék belegabalyodva. Nem mintha az én lábam nem lenne összefűzve az övével, és nem mintha én nem kapaszkodnék az ő derekába...

Behunyom a szememet, ahogy újraélem az estét. Az összes mozdulatát, az összes sóhaját és apró torokhangját visszajátszom magamban, s a pulzusom új életre kel.

Vajon Adriánnak ez mit jelentett? Jelentett... egyáltalán bármit is?

Még próbálok egy kicsit hazudni magamnak, még egy kicsit tagadni a nyilvánvalót, de nem csak a testem tette magáévá tegnap, hanem a szívem... a lelkem is.

Olyat adtam neki, amit senki másnak: a sebezhetőségemet. Megnyíltam neki...

És mintha ő is ezt tette volna. Mikor a szemét az enyémbe fúrta... láttam. Sok mindent le tudna tagadni... de azt a pillantást nem, amivel rámnézett, miközben sodródtunk egyszerre lefelé és felfelé.

Az biztos, hogy ez olyasvalami, ami mindkettőnk veszte lehet. Mindkettőnk jövője ezen áll vagy bukik...

Én valahogy megküzdök magamban az érzéseimmel, de nem fog segíteni, ha Adrián minden adandó alkalommal letámad...

Erre a gondolatra kényelmetlenné válik még a jelenlegi pózunk is, de fogalmam sincs, hogy kéne úgy megmozdulnom, hogy ne keltsem fel Adriánt.

Megpróbálok megfordulni, de mintha gondolatot olvasna, mocorogni kezd ő is.

- Lori? - kérdezi bele a sötét szobába.

- Az vagyok - felelem, ahogy az oldalamra fordulok, neki háttal. A kezeit közben lefontam magamról, de neki más tervei vannak velem - újra átkarolja a derekamat, és visszahúz magához úgy, hogy ő legyem a nagykifli.

Persze meztelen, és egyébként én is, úgyhogy ez megint nem segít a helyzetemen.

Főleg, mikor hátulról a vállamat kezdi csókolgatni, az ujjai pedig a hasamnál köröznek.

A testem azonnal reagál rá, közelebb húzódom hozzá ösztönösen, aztán gondolatban egyből megrovom magam.

- Nem kéne - sóhajtom.

- Tényleg nem - feleli folytott hangon.

- Aludnod kéne - mondom, de a mondat vége elcsuklik, ahogy egész tenyérrel hasít végig a bordáimon, a mellem aljáig.

- Neked is.

- A testőröd vagyok. - Soha nem esett még ennyire nehezemre kiejteni valamit a számon.

- Hadd élvezzem a testőröm nekem szentelt figyelmét - kér, amint az ujjaival körözni kezd a mellemen.

Elalad a lélegzetem.

Basszuskulcs!

- Hát ez az - préselem ki magamból. - Én... én nekem nem szabad munkán kívül kötődnöm hozzád. Ahogy neked sem hozzám. Ez... ez... - itt már nem csak a gondolataim csapongása miatt akad össze a nyelvem.  Adrián a nyakam szívogatja, de úristen, még hogy...