Protection

27. Az asztal a tanúm (+18)

Zeneajánló:
Conor Maynard - Pillowtalk
Corey Gray - If I lose Myself
Sofia Karlberg - Shameless

Lori

Valamikor éjfél táján felébredek. Az elmémben még keringenek egy furcsa álom darabkái - mintha nem is én álmodtam volna, mintha másvalaki szemén keresztül láttam volna magam...

De lassan minden kép elveszik, s csak a furcsa érzés marad meg utánuk, amit a képzeletem keltett bennem.

Csukott szemmel fekszem még egy darabig, de nem tudok visszaaludni.

Sóhajtok. A torkom kiszáradt, a sötétben tapogatózom a komódomig. Kinyitom, de üres - elfelejtettem vizet hozni magammal.

Nyögök egyet hosszan. Semmi kedvem felkelni, de aztán zombikat meghazudtolva feltápászkodom, felkapom a szaténköntösöm az alvósszettemre (amire lecseréltem a leggings-póló kombót), papucsba lépek, és megcélzom a konyhát.

Nem akarok nagy villanyt kapcsolni, ezért amikor végre belépek a helyiségbe, csak az egyik ledet kapcsolom fel a mosogató felett.

Fény gyúl, s a félhomályban egy alak körvonalazódik a pult túlsó felén.

Azonnal a nagyvillany kapcsolójához ugrom, majd ötezres pulzusszámmal felkapok egy kést a mosogató mellől.

- Basszus! - "kiált" suttogva ezzel egyidőben Miron. - Kapcsold le ezt a szart! - takarja a szemét.

- Miron, baszki! - kapok a szívemhez. Leoltom a nagy lámpát, így megint csak a kis melegfényű led ég, kellemes színt bocsátva a sötétségbe.

Elfeledkeztem Mironról. Majdnem felnevetek.

Miron az ebédlőasztalunk mögött áll, a pultnak támaszkodva. Kezében egy tál valami.

- A frászt hozod rám - fedd meg még félig sokkos állapotban.

- Te meg mit csinálsz? - teszem vissza a kést a helyére. Csak akkor látom, hogy vajazó kés. Az is megtette volna, ha helyzet van. Összehúzom magamon a köntöst, ami combközépig ér, így nem sokat takar.

Nem mintha szégyenlős lennék.

- Nem tudok aludni - mondja.

Keresek egy poharat, hogy vizet tölthessek magamnak. A fagyóból jeget veszek ki.

- Kérsz valamit inni? - kínálom.

- Nem - felel. Felemeli a tálkáját, amiből falatozik. - Elvagyok ezzel.

- Mit eszel? - fordulok végre felé.

- Barack. Remélem, nem baj, hogy kiszolgáltam magam. Nem akartalak emiatt felkelteni. - nyom egy újabb gerezdet a szájába, amit figyelmesen végigkövetek a szememmel.

- Érezd otthon magad - mondom csak suttogva.

- Holnap hozatok nektek egy raklappal - ígéri.

- Nincs szükségünk egy raklapnyi barackra - válaszolom szemforgatva.

Most veszem csak szemügyre. Komor a pillantása, nem olyan, mint általában: vidám, önfeledt, huncut. Ráncolom a homlokom. Süt róla az elégedetlenség.

- És te? - szólal meg, miután lenyeli a falatot. - Mi járatban erre?

- Nem tudok aludni - vonok vállat. Mellette telepszem meg én is, nekitámaszkodva a pultnak, egyik kezemmel átkarolva a mellkasomat, másikkal lötyögtetve a vizemet, mintha whisky lenne. - Amikor bejöttem, sötétben voltál. Miért nem kapcsoltál villanyt?