Protection

Előszó

10 évvel korábban

A lány a posta bejárata előtt állt.
Sokan elhaladtak mellette, de senki nem törődött vele annyira, hogy megkérdezzék, segítsenek-e neki. Egyik kezében a papírt szorongatta, a másikban az érmét, aminek az értékével nem is volt tisztában.
Azért kapta, mert letakarította az egyik úr cipőjét az újságárus előtt.
A levelet akarta feladni, amit kitöltött neki a koldus az élelmiszerbolt mellett. Majdnem mindennap találkozott vele, de a nevét nem tudta, mert a bácsi mindig mást mondott neki. Azt sem árulta el neki, hogy honnan tanult meg írni, mikor még Lori sem tudott tizenegy évesen. Csak az alap betűket ismerte, meg néhány számot, de iskolába nem tudott járni, mert szegények voltak.
A testvére beteg volt. Egy éve született, de nem az igazi apukájától, mert őt nem is ismerte Lori. Medox az anyukája új férjétől született, de nem olyan rég ő is elment.
Az anyukája sírt éjszakánként, de amikor Lori meg akarta vígasztalni, mindig elküldte.
Lori tudta, hogy a pénz miatt van.
Az anyja sokat dolgozott, néha Lorinak is kellett.
Amikor egyik nap megérkeztek a leveleik és számláik, Lori meglátta a nevét az egyik levelen. Nehezen olvasta ki, de felismerte a betűket.
Mikor az anyja meglátta a levelet, eldugta azt a szekrényben.
De Lori tudni akarta, ki küldte neki a levelet, és miért akarja az anyja, hogy titokban maradjon előtte.
Így amikor egyik nap az anyja dolgozott, és ő vigyázott Medoxra, székre mászott, kiszedte a cukor mögé bújtatott borítékot, ami bontatlanul hevert ott, majd kiszaladt a közeli bolthoz, ahol a koldus barátja szokott kéregetni. Ő olvasta fel neki papirost.
Behívó volt.
Lori nem tudta mi az, de a barátja elmagyarázta neki, hogyha önként áll be a magyar hadseregbe, akkor fizetségként havonta pénzbeli juttatást kap majd.
A koldus töltötte ki helyette a levelet. Nem tudott minden adatot magáról, csak a nevét, hogy mikor született, és az anyja nevét. Az anyja aláírását is rá kellett hamisítani.
Aztán hazaszaladt Medoxhoz, aki semmit sem vett észre a röpke eltűnéséből, mert aludt.
Később pénzt akart keresni, hogy fel tudja adni a levelet, hiszen az anyukája nem tudhatta meg, hogy megszerezte azt.
Ekkor tisztította meg az előkelő bácsi cipőjét, amiért kapott egy érmét. Remélte, hogy elég lesz ahhoz, hogy feladja a levelet.
És most ott áll a posta bejárata előtt.
A néninek nem kellett az érméje, és valami olyat magyarázott Lorinak, hogy a Magyarország Minisztériumának küldött válaszleveleket ingyen fel lehet adni...
Lori eltette emlékbe az érmét, és még akkor is magánál tartotta, amikor eljöttek érte.
Gondosan összepakolta mind a három ruháját a kis papírszatyrába, mikor kopogtattak.
Az anyja is otthon volt. Ő nyitott ajtót.
Egyből tudta. Tudta, hogy Lori elküldte a levelet.
Mérges volt. Sosem volt még ennyire dühös Lorira, és olyanokat kiabált neki, amik sok éjszakán át kísértették őt.
Nem akarta elengedni a lányát. De ő egyre csak hajtotta, hogy el akar menni, és hogy nagyon szereti az anyukáját, és hazaküldi a pénzt, hogy Medoxnak legyen gyógyszere.
Sosem felejtette el azt, ahogyan térdre esett az anyja, kinek könnyek áztatták az arcát, s ahogy nézte, amint Lori beszáll a kisbuszba a többi gyerek mellé.
Ennek már tíz éve.
Lori pedig felnőtt.