Protection

5. A fogadás

Lori

A klubba érve Rokkóval azonnal felmérjük a terepet.

Nekünk ez nem szórakozás, hanem munka, de ugyanúgy elvegyülünk Adrián és Amarill barátai között, mintha mi is hozzájuk tartoznánk.

A hely szép, a díszítése erotikusként hat, mivel a vörös árnyalatokkal játszanak mindenhol. Adrián egy csapat fiatalhoz megy, mi pedig követjük őt. Az úton megbeszéltük, hogy a szülei egy ismerősének a gyerekeiként mutatnak majd be minket. Magamban már felépítettem a személyiségem, amit a kocsiban meg is osztottam Rokkóval, amihez ő is hozzáigazította a saját álszemélyiségét. Ha nem fedjük fel magunkat, akkor nagyobb eséllyel csapunk le azokra, akik azt hiszik, Amarillék egyedül jöttek.

De azért a hajamat befontam, hogy ne zavarjon, bármire is kerül ma este sor.

A barátaik egy nagy boxban ülnek, heten. Öt fiú, és két lány.

Mivel Adriánnak nehezére esik egyenrangúként bemutatnia minket, ezért Amarill veszi át a szerepét.

- Ő itt Lori, ő pedig Roland - mutat ránk.

- Csak Rokkó - fog az említett velük kezet. Én integetek nekik.

Helyet szorítanak nekünk, Amarill után én ülök be, majd Rokkó a legszélére az asztalnak. Kívülről ennek semmi jelentősége nincs, de így Rokkó bármikor tud mozdulni, míg én Amarillt védem, ha kell. Régi taktika.

- Mit isztok? - kérdezi tőlünk az egyik srác.

- Mindegy, csak erős legyen - szól Amarill.

- Ez a beszéd, kislány! - nevet rá az, aki az előbb kérdezett. Barna haja kócosan van precízen beállítva, és nem kerüli el a figyelmem, hogy engem néz, amióta megérkeztünk. - Lori? Te mit iszol?

Nem iszunk munka közben, de mára bevettem egy pirulát a kisebb mennyiségű alkohol hatását semlegesítő gyógyszerünkből. Mivel nagyon erős, ezért nagyon ritkán, csak vészhelyzet esetén szabad használnunk, és mellékhatásai is vannak, aminek holnap iszom meg a levét, mikor elkezd kitusztulni belőlem, de inkább holnap szenvedjek, mint hogy ma ne tudjam ellátni a feladatom.

- Egy mimóza megfelel - válaszolok végül. Rokkó csak sört kér.

Adrián felém pillant, mire rákacsintok. Hadd higyjen, amit csak akar. Ha nem iszok, nagyobb feltűnést keltek, mint amennyit kéne.

Amarillt veszem szemügyre, amíg vígan cseveg a mellette ülő lánnyal.

Hiába próbálta leplezni, észrevettem, hogy valami bántja. Nem kéne vele foglakoznom, hiszen ez nem tartozik a munkánkhoz, de elkezdtem rajta agyalni, hogy vajon miatta vagyunk-e itt. Lány vagyok, láttam, hogy puffadtak a szemei a tökéletes sminkje alatt. Főleg azért tűnik fel, mert amúgyis annyira makulátlan az arca, hogy minden "rendellenesség" meglátszik rajta. Nem oda valóak.

Mikor a barna hajú srác - Rómeó - visszajön az italokkal, Adrián beljebb ül, hogy elférjen, így most ő kerül szembe velem az asztal túloldalán. Rómeó felénk csúsztatja a poharakat.

- Imádlak! - küld neki csókot Amarill.

- Neked bármit - kacsint az rá vissza.

- Köszönöm - vetek rá egy mosolyt én is, majd bekapom a szívószálat. Természetesen Rómeó figyeli a mozdulatot. Nem terveztem ma flörtölni, így vissza kell vennem kicsit a tök természetes emberi mozdulatokból, amit direkt értelmeznek félre a kiéhezett férfiak.