Protection

7. Összetűzések

Adrián

Úgy gondoltam, hogy itt az ideje nekilátni a tervemnek, és kicsit összekuszálni a dolgokat.
Mivel nem edzős ruhában jöttem le a terembe, ezért kezdhettem egyből azzal, hogy megszabadulok a felsőmtől.

- Mit csinálsz? - kérdezi Lori.

- Nem fogok pólóban edzeni - felelem. - Közelharcolunk?

- Csak szeretnéd - néz úgy rám, mint aki átlát minden szövetemen, és mint aki tudja, miben mesterkedem. Közben jobban szemügyre veszem őt, amíg magyarázza a botozás lényegét. Megint fonatban van barna haja, ami már kicsit meglazult, s az apró szálak repkednek az arca körül, amikor mozog. Hasonló színű a szeme, mint az enyém, és egyszerű arca van. Nincs benne semmi extra.

Viszont az alakja meglep. Amíg edzett, volt időm kielemezni, mennyire sok edzés állhat mögötte. Vékony, de szálkás a teste, a karja és combja is izmos, az még a nadrágon át is látszik.

Sőt. Ha nem ez a fényes fekete szar lenne rajta, még meztelen sem látszhatnának jobban az izmai.

És persze a feneke. Azt már megbámultam tegnap, de persze most muszáj hajolgatnia meg pucsítania, miközben azzal a bottal hadonászik.

És a melle...

Meg a dühös arca, ami hirtelen kerül a látókörömbe.

- Te mocskos disznó! - teszi csípőre a kezét. - Csak azért akartad, hogy edzzek veled, mert bámulni akartál?

- És ha igen? - heccelem.

A bottal suhint, de nem üt meg, hanem hátulról találja el a bokámat, mire hanyatt vágódom. Hangos csattanással érek földet, és belém nyilal a fájdalom. A botot a mellkasomra szegezve mellém lép, s lenéz rám.

- Szedd össze magad - csóválja a fejét lemondóan. - Különben befejeztük.

- Mondták már neked, hogy egy zsémbes öregasszony vagy? - fájlalom a könyököm, majd mikor elveszi a botot, felülök. Nehezen emésztem meg, hogy nem annyiszor néz a mellkasomra, mint amennyit terveztem. Így is több, mint a semmi, de még nem elég.

- Nem merték - figyelmeztet. Nem segít fel, így egyedül állok fel. Nem mintha nem tudnék egyedül felkelni.

- Miért bottal kezdünk? - piszkálom újra.

- Te mindig ennyit beszélsz? Mert amikor először találkoztunk, nem tűntél szófosósnak - vág vissza.

Közben újra felveteti velem a támadóállást, de igyekszik úgy, hogy a lehető legkevesebbszer érjen hozzám.

Én meg igyekszem ezt a tervét meghiúsítani. Amikor csak közel van hozzám, észrevétlenül hozzásimulok. De nem akarok agyalágyultnak tűnni, így nem húzom sokáig a tanulást.

- Készen állok - biztosítom őt.

- Nagyon várhatod a percet, hogy elfenekelj - vonja fel a szemöldökét, én pedig direkt kiforgatom a szavait.

- A te feneked? Dehogy... Nem az esetem.

Még magasabbra emeli a szemöldökét. Nagyon idegesítő szokása, rájöttem pár napos ismeretségünk alatt.

- Ha már esetről van szó... hallottam Amarillról. - kezdi óvatosan, amikor ő is felveszi a támadóállást, és óvatosan üt felém, amit kivédek. Tisztában vagyok azzal, hogy nem fog rendesen verekedni velem, és alapesetben nem zavarna, hogy hagy nyerni, de amit mondott, az betalált.