Protection

4. Eleve elrendelt

Adrián

Anyánk az irodájába kéret minket, ezúttal a testőreink nélkül. Valószínűleg a beszámolónkat várja az első napunkról velük.

- Drága anyám - csókolom meg a kezét színpadiasan, mire csak mosolyogva elhesseget, aztán Amarill is nyom egy csókot az arcára.

Az anyánk az anyánk, bármilyen rigolyái is vannak. Nekem megadatott, hogy négy nő is létezzen az életemben: a nő, aki életet adott nekem; a nő, akivel egyszerre formálódtunk; a nő, aki most még egy cserfes kislány, de hamarosan nem győzöm majd szétverni az udvarlói arcát... és a nagyi. A nagyit ki ne hagyjuk.

- Mi a megbeszélés tárgya? - terpeszkedem el az asztala előtt lévő kényelmes fotelban. Arra a bútorra emlékeztet, amit abban az idióta sorozatban láttam... amikor teljesen belesüppednek a fotelba, és a talpukon szolgálják fel az italt.

- Egy nagyon fontos dologról kell beszélnem veletek. - kezdi. - Sokáig húztam, de most már nem tűr halasztást. A gyermekeim vagytok, és amikor megszülettetek, az életemet tettem arra, hogy mindentől megóvjalak benneteket.

Hát, ez nem kezdődik valami fényesen.

Mindketten hallgatunk. Amarill felém pillant, de nem nézek vissza rá.

- Mi történt, anya? - kérdezem.

Sóhajt, mintha nehezére esne beismerni valamit.

Aztán Amarillra néz, és belekezd.

***

Amarill után szaladok. A szobája felé robog.

Kirohant, miután anyánk közölte vele a hírt.

Férjhez fog menni.

Nem akárkihez, hanem a román miniszterelnök fiához.

- Am! - kiáltok rá, de már be is fordult az ajtón.

Mikor odaérek, akkor csapja be, rá is zárja. Állok ott, mint a mesékben, épp hogy a fejem nem lapult ki.

- Am, ne előttem csapkodd az ajtót, én veled vagyok! - szólok be. Egyből beenged.

- Igazad van - szipogja, beránt, majd újból megpofozza az ajtót. Az, ha lehet, még zajosabban vágódik be. Szerintem sosem bocsát meg a húgomnak.

Én is dühös vagyok. És tehetetlen. Nem szokatlan, hogy a mai világban előre elrendezett házasságokra lépnek különböző országok befolyásos tagjai.

De így, hogy ez pont velünk történik meg, egészen mellbevág.

Pedig belül számítottam arra, hogy valamelyikünkkel bekövetkezik. Hiszen a szüleimé is ilyen volt. Ők sem szerették egymást az Igen kimondásakor. Lehet, hogy ki sem mondták, csak aláírták. Erről sosem beszélnek.

Bűnösnek érzem magam, annak ellenére, hogy nem tettem semmit, és nem is tehetek semmit.

De Amarillért... Amarillért talán meg tudnám tenni, helyette. Talán. Nem tudom. De a román miniszterelnöknek nincsen házasulandó női rokona, így ez az ötlet eleve nem tudna kiforrni.

- Nem hiszem el! - tépi a haját Amarill.

Maratont sétál óriási szobájában, görögöket megszégyenítő szónoklatot tartva felháborodásáról.

- Hé, hugi - szakítom félbe, mikor megunom.

- Mi van? - fordul felém hirtelen.

- Jézusom! - kiáltok fel. Egy pandával keresztezett démon néz vissza rám.