Protection

26. Forrócsoki

Lori

A forrócsokit kavargatom a konyhában, miután hazaértünk és mindketten lefürödtünk. Anya és Medox már lefeküdtek aludni.

A TápióFeszt minden szegletét bejártuk délután. Olyan hedonista voltam, amennyire csak tőlem tellett. Habzsi-dőzsi, zene, még dodzsem is...

És eléggé le is fáradtunk mind a ketten.

Átmegyek a kis nappalinkba, ahol Mironnak megágyaztunk a kanapén. Egy állólámpa kisebb körtéjével világítunk csak, így kellemes félhomály van a helyiségben. Anya és Medox szobája az emeleten van, ahol a fürdőszoba is, míg lent a nappali, a konyha, a vendégszoba és a spejz.

A vendégszoba igazából az én szobám, de mivel szinte alig vagyok itthon, nem is tudtam igazán személyessé tenni és berendezkedni, úgyhogy nem sajátítottam ki magamnak, bárki használhatja.

Miront is ott akartam elszállásolni, de ragaszkodott a kanapéhoz.

Végignézek Mironon, amint fekve elnyújtózkodik a virágos ágyneműn az egyszerű kis kanapén, karjai a feje alatt. Mint kiderült, az irodájából egyből ideautózott, miután beszéltünk, vagyis egyből, amint el tudott szabadulni, így semmit sem pakolt magának. Most az én, sima fekete pólóm van rajta az ing helyett, melegítőnadrágot pedig Medoxtól kértem kölcsön.

Az öcsém nem mert hozzá lejönni, és amúgy is későn értünk haza, nem akartam erőltetni a találkozásukat.

A nadrág nagyjából jó rá, de a póló... beharapom az ajkaimat. Ki gondolta volna, milyen előnyösen mutat egy szűk fekete póló egy izmos, szálkás felsőtesten?

Amint megközelítem, felül, és megpaskolja maga mellett a helyet. Felé nyújtom az egyik forrócsokit.

- A specialitásod? - kérdezi, ahogy lehuppanok mellé s felhúzom a kanapéra a térdem. Én leggingsben és egy bő pólóban vagyok, a hajam vége még vizes a zuhanytól.

- Csak egy kis kotyvasztás - mosolygok rá. Még szívószálat is tettem mindkettőbe. Leplezve a kíváncsiságomat figyelem, amint megszagolja, mintha azt nézné, megmérgeztem-e.

- Félnem kéne? - pillant rám őzbarna szemeivel.

Csak mosolyogva vállat vonok, és beleszívok a saját italomba. Ő is így tesz végül, és kortyol egyet... még egyet... még egyet.

Alig leplezem az önelégültségem. Miron rámnéz.

- Csak egy kis kotyvasztás, mi? - kérdezi szarkasztikusan, meglepődötten mosolyogva.

- Ki nem szereti a meglepetéseket?

- Meglepődnél, ha azt mondanám, én nem?

- Akkor most feszegetem a határaidat?

- Öhm, eegen, egész nap ezt tetted - helyesel. - Kezdve azzal, hogy elmentél egy szó nélkül, és amikor megtaláltalak, egy lila foltot próbáltál meg elrejteni előlem. - A pillantása perzsel. - Aztán folytattad azzal, hogy kimutattad a fogad fehérjét... meg akartál ölni a dodzsemben.

Lötykölgetem a forrócsokit, kavarom a szívószállal. - Nem tehetek róla, hogy nem tudsz dodzsemet vezetni.

- Ezt vegyem bocsánatkérésnek?

A számba harapva csillapítom a feltörni készülő nevetésemet. Aztán ártatlan arccal nézek fel Mironra.

- Vedd csak, mert olyat nem fogsz tőlem hallani - jelentem ki.

- Micsoda önteltség, Miss Loretta! - csóválja a fejét szigorú képet vágva. - De egy magyarázatra mostmár rászolgáltam, nem?

- Nem küldtek el - mondom neki, a közepébe vágva.