Protection

28. Az Igazi

Lori

Minden olyan idilli, olyan lebegtetően kellemes.

Csak egyetlen, aprócska, nüansznyi dolog zavar bele az idillbe.

Hogy Miron nem Adrián.

Adrián

Az első nap az új testőrömmel borzalmas. Egy nagydarab srác, hasonló Rokkóhoz, és még ismerik is egymást. Fasza.

Ugyanazt csinálja, amit Lori. Csak százszor idegesítőbben. Mert úgy igazán... nem csinál semmit.

Lényegében nem is beszélgetünk, de ha hozzá is szólok, egyszerűen csak... unalmas.

Az egyetemen nem szólok, hogy Lori valószínűleg soha többet nem jön.

***

A második napon Miron ugrik be anyámhoz, így vele is összefutok.

Feltűnően jókedvű.

- Veled meg mi van? - kérdezem tőle, s egy rossz érzés kavarog a gyomromban.

Remélem, a jókedvének nincs köze Lorihoz.

- Veled mi van, haver? - kérdez vissza. - A nagyanyám jobban néz ki nálad.

- A nagyanyád jól néz ki - emlékeztetem őt.

- Ez is igaz - ért egyet. - Na és ő? - biccent a nem messze tőlünk álló testőrömre.

- Szerinted? - oda sem nézek. - Még a nevét sem jegyeztem meg.

- Miért küldted el Lorit? - kérdezi azt, amit én is kérdezek magamtól nagyjából minden második percben. Az ő szájából még vádlóbban hangzik.

- Valami elfogadhatatlant tett. - mondom egyszerűen.

Mert ez az igazság. És itt nem arra gondolok, hogy falazott a húgomnak, mikor kiderült a viszonya a testőrével...

Az az elfogadhatatlan, amilyen bűntudatot kelt bennem mindennap úgy, hogy itt sincs.

Az elfogadhatatlan, hogy itt sincs.

- Elfogadhatatlant? - kérdez vissza Miron, s nem kerüli el a figyelmem a hangjából kicsendülő él.

- Nem részletezném - zárom le inkább csak ennyivel.

- Ahogy gondolod - von vállat kis idő után.

Nem sokkal később ő is lelépett.

***

Harmadik nap épp a folyosón sétálok a Várban az árnyék testőrömmel, amikor meghallom.

Meghallom Lorit.

Az egyik sarok mögül érkezik a hangja.

Lori itt van?

Beteg vagy, Adrián. Beképzeled a csaj hangját.

Meggyorsítom a lépteimet, s lényegében belerohanok Loriba, amint befordul a sarkon. Konkrétan fellökném őt, akkora lendülettel csapódom belé, de utánakapok.

A mellette álló Rokkót észre sem veszem.

- Óh - csak ennyit nyög ki.

Zöld szemei fénylenek, a haja azokban a röhejes fonatokba építve, a szokásos bőrkabátja van rajta, meg az extramagas csizmája...

Nyelek egyet, és rájövök, hogy nem mondtam még neki semmit.

- Újra szolgálatban? - préselem ki magamból, ami először eszembejut.