Protection

1. Szilveszterek

Lori

Maria mögött állok, amíg arra várunk, hogy beengedjenek minket. A hatalmas ajtó tekintélyt sugároz, mintha ő maga is megválogatná, ki léphet át rajta.

A következő pillanatban már nyílik is az ajtó, s egy szőke hajú, középkorú nő betessékel minket.

Nem is tudom, mit vártam, amikor Maria bejelentette, hogy a miniszterelnök felesége, Szilveszter Tatjána látni akar engem és Rokkót. Nem mondta, hogy konkrétan miért, és mi nem is kérdeztük. De azért persze felmerült bennünk a megbízatás lehetősége. Miért is ne?
Hallhatott rólunk, hiszen a belső körökben már elterjedt, hogyan oldottuk meg a legutóbbi incidenst.

A tekintetem elkalandozik a hatalmas irodában, ami inkább hasonlít egy modern könyvtárra, mint Tatjána asszony szentélyére. Túl hideg, túl minimalista.

Az biztos, hogy nem így képzeltem el a Budai Várat belülről...

A szemem sarkából mozgást látok, s máris odapillantok. A tekintetem összekapcsolódik egy hideg, kék szempárral, s egyből tudom, hogy megérkezett Ő.

- Asszonyom - hallom meg Maria hangját mögülem, majd egyből meg is kerül engem.

Tatjána közben nem veszi le rólam a tekintetét. Kielemez, látom rajta. Állom a pillantást, felszegett fejjel. Amíg kezet csókol neki az edzőm és mentorom, én is végignézek rajta. Elegáns, passzos szürke kosztümöt visel, ami a mai divatnak tökéletesen megfelel, talán túlságosan is. Valószínűleg a korát is megelőzte, ugyanúgy, mint a hajviselete, ami számomra furcsán van feltűzve, a maradék hullámokban. Az arca markáns, szája vékony, és olyan kisugárzása van, ami tökéletesen illik a miniszterelnök feleségéhez - nem kell szólnia egy szót sem, tudom, hogy ő játékmester ebben a világban.

- Lorettához van szerencsém benned, gondolom - szólít meg most engem.

- Így van, asszonyom. Lováry Loretta - csókolom meg a kezét.

- Sokat hallottam már rólad - húzódik mosolyra a szája.

- Vehetném bóknak is, de nem említette, hogy jót, vagy rosszat, szóval nem bízom el magam - felelem.

A mosolya kiszélesedik, de nem mutatja a fogsorát.

- Nem lehet könnyű téged lóvá tenni.

- Nem is sokan próbálták még - mondom. A tekintete sejtelmes, s én elkapom Maria pillantását. Kifejezéstelen arccal néz rám, valószínűleg ő sem tudja, hogy leállítson-e, vagy hagyja, hogy kibontakozzak. Melyikkel jár jobban? Elvégre ő most, mint portékás hozta a legszebb kelengyéit kínálni.

Engem és Rokkót.

- Asszonyom - csókol kezet Rokkó is. Látom, mennyire nehezére esik, s kedvem támad nevetni. De összeszorítom az ajkaimat. Ez a szokás, ha a legfelsőbb emberekkel találkozunk.

- Foglaljatok helyet - mutat a szoba másik végében lévő fotelekre Tatjána. Mikor kényelembe helyezzük magunkat, bele is kezd.

- Nem fogok kertelni. Bizonyára tudjátok, miért vagytok itt - néz körbe.

- Tulajdonképpen... - kezdek bele, de Maria gyilkos pillantást vet felém. Ő akarta volna átvenni a szót, de mostmár befejezem, ha már belepofáztam. - Tulajdonképpen nem, asszonyom.

- Pedig egyértelmű - feleli Tatjána. - Teát?

A szőke hölgy, aki beengedett minket, extravagáns csészéket helyez le a dohányzóasztalra.