Protection

30. Basorexia

Lori

Lábakon gondolkodom.

Lábakon? Milyen lábakon?

Lábakon a derekam körül...

Az ajkamba harapva pötyögök vissza Mironnak.

Hétfő van, és Adriánnal a Margitszigeten tanulunk. Vagyis, ő tanul, én meg Mironnal chatelek, ugyanis nem akarom, hogy meglássa, mennyire béna vagyok még mindig olvasásból. Hiába gyakorlom, nem megy ám annyira gyorsan, mint szeretném.

Adrián ezt a pillanatot választja, hogy kiszúrja, hogy nagyon mosolygok a Hogyan műtünk szivet első fejezetén, így még időben észreveszem, hogy támadni készül, és az ölembe tudjam csúsztatni a telefonom, mikor lehajtja a könyvet a kezemből.

De hogy ne legyen egyszerű a történet, az orvosi könyv felett meg az Isteni Színjáték van eldugva.

Kettős lebukás.

Adrián kikapja a kis könyvecskét, én utánakapok, de megelőz.

- Ez komoly? - nézi meg a címet.

- Jé, de rég kerestem! Kösz, hogy megtaláltad - nyúlok érte, de kinyitja a könyvjelzőnél, hogy beleolvasson, hol járok. Aztán felnéz.

- Tetszik, mi, hogy együtt olvastak, aztán smárolni kezdtek? - kérdezi önelégülten vigyorogva.

A szememet forgatom. - Add ide!

Visszadobja nekem, reflexből elkapom. Most én mosolygok rá önelégülten.

- Rossz emberrel kezdesz - figyelmeztetem, majd feléhajítok egy tollat. Nehezebb elkapnia, de előrehajol érte, és sikerül neki.

Lássuk, mit tudsz, Szilveszter Adrián.

Az orvosi műkönyv repül felém.

- Baszd meg - kapom el úgy, hogy be kell feszítenem minden izmom, hogy a súlya ne zúzza bele a kezem a földbe, s egy centire álljon meg onnan.

Kérdőn nézek rá. - Mielőtt csatába kezdesz, ismerd meg az ellenséged! - javaslom neki, és teljes erőből nekivágom a súlyos könyvet. A kezével védezeik, de ha nem emelné fel azokat, akkor jól pofáncsapná őt a mű.

De addigra már elhajított egy másik könyvet, amit gyorsan elkapok és visszakézből visszadobom.

Jól van, tanul.

- Nem vagy elég gyors - elemzem. - De a gondolat és csuklómozdulatod jó volt.

- Mindig jó a csuklómozdulatom - küld nekem egy féloldalas mosolyt.

- Milyen aranyos vagy, hogy azt hiszed, érdekel -
sóhajtok.

- Mondták már neked, mennyire flegma vagy?

- Persze. Egyikük sem él már - dőlök hátra kínyújtott karjaimra.

- Küzdj meg velem - mondja hirtelen.

- Küzdjek meg veled? - vonom fel a szemöldökömet. Körbenézek. - Nem tudom, feltűnt-e, de a Margitszigeten vagyunk.

- Ja, nehéz volt nem észrevenni.

- Miért keresed a bajt? - kérdezem félrebiccentett fejjel.

- Keresem a maradék agysejted között a nekem tett ígéreted betartására való hajlandóságot.

Szinte még a szám is tátva marad. - Miért nem idiótáztál egyszerűen? Akkor nem kellett volna annyit járatni a szádat.

- Szeretem hallatni a hangom - vigyorog.