Lemon (Rivaille X OC)

3.

Döbbentem bámulom az előttem elő férfit. Mégis, mióta áll itt mögöttem?

-Na mi történt, elvitte a cica a nyelvedet? -néz gúnyolódva rám.

-Ott üldögélek, ahol csak szeretnék, nem hiszem, hogy zavarnék itt bárkit is.

-Zavarni nem fogsz senkit, főleg miközben megerőszakol itt a semmi közepén, te ostoba kölyök. -döbbenten nézek rá.

-Szóval te is ezért jöttél? -kérdezem, mire felhorkan.

-Minden szándékom itt, a koszos földön rámászni egy gyerekre. -válaszolja cinikusan.

-Akkor mégis miért sompolyogtál mögöttem a sötétben? -nézek rá még mindig gyanakvóan.

-Te aztán szörnyen irritáló kis némber vagy. Minek is szóltam egyáltalán hozzád?

-Tényleg minek? Amúgy meg nevem is van...-komolyan csak azért szólított meg, hogy piszkáljon?

-Semmi közöd hozzá. Inkább húzzál a szobádba aludni! -feleli parancsoló hanggal és pár lépést közelebb lép.

-Ugyan már. -sóhajtok. -Hivatalosan neked sem szabadna itt lenned. Kijárási tilalom van ilyenkor a katonáknak. Szóval mindketten tilosban járunk.

-Te mindenbe beleütöd azt a kotnyeles orrodat? -néz le rám azokkal a gyönyörű, hideg kék szemeivel.

-Sajnálom, ha túl sokat kérdezek. Ha már egyszer így alakult ez az este, akár le is ülhetnél mellém. Innen gyönyörűek a csillagok. -mosolygok rá barátságosan és megpaskolom magam mellett a földet.

-Ha azt hiszed, hogy én ilyen mocskos helyre leülök, akkor nagyon tévedsz.

-Akkor állj, ha az neked úgy jobb. -elég nehéz természetű ember... Mégis olyan békés és megnyugtató vele lenni. Amióta itt van olyan mintha teljes biztonságban lennék. Álmodozva nézek fel a csillagokra, és percekig csak csöndben bámuljuk az eget.

-Valóban szép. -fordul felém ekkor újra Rivaille, most már sokkal barátságosabban.

-Ugye? Ide szoktam jönni, ha békességet keresek, mert elárasztanak az ostoba gondolatok. Olyan nekem, mint egy titkos bázis. -nem is nézek rá, hanem továbbra is a gyönyörű csillagokra figyelek.

-Kár, hogy megzavartalak a pihenésbe. -ekkor felé fordulok. Engem néz.

-Egyáltalán nem zavarsz. -mosolyodom el. -Sőt, még élvezem is a társaságod. -te jó ég, miket beszélek! Ráadásul ő is elég zavartan néz rám. Ekkor egy hűvös fuvallat szalad végig a réten. Kiráz a hideg. Lehet, hogy egy vékony pulcsinál vastagabban kellett volna felöltöznöm. Hirtelen valami puha landol a fejemen. Egy katonai kabát.

-Vedd fel mielőtt, nem csak hülye, hanem beteg is leszel.

-Köszönöm, de te nem fázol? -nézek rá aggódva. Csak egy vékony hosszú ujjú póló van rajta.

-Nem. -morogja, majd elfordul és csak csöndben néz előre. Sokáig egyikünk sem szólal meg, hanem csak élvezzük a békét és a nyugalmat. Hallgatjuk, ahogyan a szél gyengéden meglebegteti a fákat, vagy éppen, ahogy ezernyi virágszirmot felkapva végig száguld a réten.

-Miért jöttetek ide katonának? -szólalok meg, miközben kissé jobban bebújok a kabátba.

-Mit érdekel ez téged? -fordul felém Rivaille.

-Csak kérdeztem. Eljöttetek ilyen messzire, egy csomó ismeretlen ember közé. Biztosan nehéz lehetett.

-Nem mintha lett volna választásunk. -morogja Rivaille, majd egy kis hallgatás után folytatja. -Az a rohadt szemöldök tehet róla. Rajtakapott minket, ahogy egy rakat illegális áruval mászkáltunk.