Lemon (Rivaille X OC)

30.

Az autóban Kenny mellettem ül, és egész úton egy szót sem szól hozzám, egészen addig míg meg nem érkezünk. Amikor kiszállunk egy régi, elhagyatott raktárépületet pillantok meg. Még azzal sem fárad, hogy a kezemet összekösse. Valószínűleg túl magabiztos, és nem hiszi, hogy megszököm, de téved!

-Erre tessék hölgyem! -mondja és színpadiasan kinyitja az ajtót. Besétálok és elém tárul az óriási üres tér. Néhány fegyveres ember sétálgat fel-alá, pár meg egy asztalnál ül, amin számítógépek sorakoznak. Mint egy hirtelen felhúzott bázis.

Kenny megragadja a kezem és behúz középre.

-Sajnos csak egy szabad székünk van. -mondja és leül rá. -Mivel én már elég öreg vagyok, remélem nem gond, ha maga ül a földön.

-Szerencsére nagyobb bajom is van. -mondom cinikusan, mire felnevet. Honnan lett ennyi bátorságom?

-Kezdelek megkedvelni! -mondja, én meg leülök a földre mellé.

-Mit akar tőlem? -kérdezem, mert nem úgy tűnik, hogy ő magától bármit is mondana.

-Tőled nem sok mindent. Viszont a pici Rivaille-tól annál többet. -mondja, és elővesz egy telefont a zsebéből. Várjunk csak? Az nem az enyém? Mikor lopta el? Kenny bámulja egy kicsit még a kijelzőt, aztán felemeli a füléhez és elkezd telefonálni.

-Szia Rivaille! Régen találkoztunk! -szólal meg, amint Rivaille felveszi, de amit Rivaille mond, azt egyáltalán nem hallom.

-Hmm... Ne kapd fel ennyire a vizet. Nyugi, itt van velem és egyenlőre semmi baja. Gondolom szeretnéd, hogy ez így is maradjon. -néz rám, amitől kiráz a hideg. Ezt benézte, Rivaille nem fog idejönni!

-Tudod mit, nagylelkű leszek és beszélhetsz vele. -emeli el a fülétől a telefont és odanyomja az enyémhez.

-Emma? Hallasz? Mi a faszom történt? -kérdezget, de én nem válaszolok. Nem fogok részt venni ebben az ostoba játékban.

-Figyelj, ne csinálj, semmi ostoba szarságot, maradj nyugton! -mondja Rivaille baromi dühösen, de én továbbra is csöndben maradok.

-Szólalj meg, különben, esküszöm neked, hogy csak a sikolyaidat fogja hallgatni! -mondja türelmetlenül Kenny. Félve ránézek, de nem kell nagy ész, hogy rájöjjek, hogy nem viccel.

-Rivaille, én... -szólalok meg végül, de abban a pillanatban elkapja a készüléket.

-Ennyi elég is volt a bájcsevejből. Van fél órád, hogy ideérj, természetesen egyedül. Amennyiben késel, minden öt percben levágom az egyik ujját. Sms-ben küldöm a címet, na pá. -mondja és kinyomja.

-Nem fog eljönni. -mondom nyugodtan. Nem lehet olyan ostoba, hogy idejöjjön, nem? Az mindkettőnk halálos ítélete lenne.

-Ismerem én az unokaöcsémet. El fog jönni. -mondja és alaposan szemügyrevesz.

-Tévedsz! Nem olyan ostoba ő! -mondom, nem akarok meghalni. De megnyugtat a tudat, hogy miattam más sem fog.

-Ostobább, mint hiszed! -mondja mosolyogva. -Elég hülye volt ahhoz, hogy megpróbálja elhitetni velem, hogy te is csak egy vagy a kis kurvái közül, akit megun, majd eldob. Biztosan mindent elkövetett, hogy vérig sértsen, nem igaz? Szegény, pedig annyira szeret!

-Hazudsz! -mondom mérgesen.

-Hé, kikérem magamnak! Na, akkor majd meglátjuk. -mondja és elővesz egy cigarettát a zsebéből, majd rágyújt. El kellene szöknöm, de hogyan? Hiába nézelődöm, esélytelen, hogy elfussak. Olyan tehetetlen vagyok. Basszus!