Lemon (Rivaille X OC)

7. (+16)

*FIGYELEM!! A címben nem véletlenül van benne a 16+. Ez a fejezet érzelmileg megterhelő dolgokat fog tartalmazni. 

Reggel alig bírtam kikászálódni az ágyból, egyszerűen mindenem fájt. Az ágyam a világ legkényelmetlenebb ágyai között biztosan díjat nyerne. Jó persze, ez legyen most a legnagyobb bajom. Fáradtan felülök, most veszem csak észre, hogy Hanji már nincs itt. Furcsa is volt a nagy csönd. Na mindegy is. Gyorsan belebújok az egyenruhámba, majd kilépek a sátorból. Kellemes napos időnk van, milyen jó is lenne most csak leülni valahova és süttetni az arcomat. Sóhajtok. Viszont akkor sose végzek a dolgommal. Ma még a raktárban is listát kell írnom a gyógyszerekről... Legjobb feladat... jeee...

Lassan elindulok, hogy felvegyem a reggelimet, ma inkább próbálok rendesen enni. Nem ártana jobban figyelnem magamra. Nagyot ásítok.

-Rosszul aludtál? -ugrik mellém Isabel mosolyogva.

-Igen... egy kicsit. -felelem.

-Aztán el ne aludj megint valami random helyen. -morogja Rivaille. -Szörnyen felelőtlen vagy.

-Nem szándékos volt... -mondom, és próbálok nem beleásítni a mondatba.

-Tch, az nem számít, milyen ember alszik csak úgy el a földön? -kérdezi cinikusan Rivaille.

-Egyértelműen egy nagyon fáradt ember. -vágom rá, mire Isabel hangos nevetésben tör ki.

-Reménytelen -adja fel Rivaille. Na de ha ez az igazság? Nem értem miért morog minden miatt. Farlan az étkezősátor mellett vár minket mosolyogva.

-Gyertek már alig van hely! -mondja, majd bemegy a sátorba, mi meg utána. Gyorsan elvesszük az adagunkat, majd leülünk egy padra.

-Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de sokkal békésebb itt, mint amire számítottam. -mondja tele szájjal Isabel.

-Szerintem maradjon is így. Nem akarok a golyók elől menekülni. Te, hogy vagy ezzel? -néz rám kedvesen Farlan.

-Maradjon minden békés... -sóhajtok, azt hiszem én már így is túl feszült vagyok. Vajon mi történne, ha megkérdezném tőlük... De most komolyan, hogyan tenném? Halljátok, nem akartok véletlenül ellopni egy fontos iratot? Röhejes... Sóhajtok.

-Valami gond van? Olyan nyomottnak tűnsz? -kérdezi Farlan.

-Semmi gond... nem aludtam valami jól... -végül is ez részben igaz.

-Akkor majd ma este melletted alszom! -lelkesedig Isabel. Hogy jutott ez eszébe?

-Nem hiszem, hogy olyan izgága ember, mint te segítene rajta. -mondja Rivaille.

-Persze! Biztosan csak te akarsz mellette aludni! -feleli durcásan Isabel.

-Tch, ne bosszants már korán reggel a hülyeségeiddel. -horkan fel.

-Önző. -durcizik Isabel még mindig.

Sajnos a reggelink gyorsan elfogyott, így muszáj volt felállnunk az asztaltól és kimentünk a sátor elé.

-Ma majd csak este tudunk találkozni -mondja nekem Isabel -Képzeld ma mi megyünk felderíteni.

-Vigyázzatok magatokra! -mondom, majd elköszönök tőlük és elindulok az orvosi sátorhoz. Valahogy rossz érzésem támad, ezért kissé visszafordulok. A tábor szélénél gyülekeznek a katonák, akik ma kimennek a felderítőútra. Ahogyan végig nézek rajtuk meg akad a szemem Erwinen. Ő is megy velük? Mért vagyok ilyen ideges ettől? Megbízom bennük teljesen... mégis... aggódom...

Bármi is fog történni, én nem tehetek semmit, csak tehetetlenül elfogadom majd. Most viszont a saját dolgomra kell koncentrálnom. A sérültek nem lesznek jobban maguktól. Rajtuk tudok segíteni...