Lemon (Rivaille X OC)

24.

Innentől kezdve Erennel és Rivaille-al minden héten elmentünk a városba, hogy találkozzunk Arminnal és Mikasa-val. Ott hagytuk őket a kávézóban és mi meg kettesben elintéztünk a bevásárlást. Néha előfordult, hogy maradt időnk, ilyenkor egy távolabbi asztalhoz mi is beültünk a kávézóba meginni egy teát. Már majdnem olyan, mint egy igazi randi, mosolyodom el, miközben éppen azt próbálom felmérni, hogy mennyi mindent nyúlt le már megint Hanji. Ahogyan pakolgatok, egyszer csak kinyílik az ajtó és bejön rajta Rivaille... meg az egész osztaga. Te jó ég, mi történt?

-Hé, Emma! Nézd meg már ezeknek a szerencsétleneknek a kezét.

-Nincs szükség rá Hadnagy, nem is olyan mély! Nem kell... -mondja kissé szomorkásan Petra.

-Tch, de szükséges. Még csak az kellene, hogy egy ilyem kis szarság gondot okozzon a küldetés alatt. -morogja Rivaille, mire mindenki szomorúan elkezdi a földet bámulni. Mi ez a csoportos depresszió? Miután Rivaille konstatálta, hogy nincs több ellenvetés, rám néz, mintha mondani akarna valamit, de aztán meggondolja magát és csak csöndben kimegy a helyiségből. Még ő is ideges egy kicsit...

-Ki lesz az első? -kérdezem, és úgy érzem az a depressziófelhő, ami itt a szobába kering rám is kezd rám ragadni.

-Hölgyeké az elsőbbség! -mondja Oluo. -El ne baszd!

-Nem fogom. -sóhajtok fel, majd mindenki kimegy a szobából, csak Petra marad velem. Azóta nem is beszéltem kettesben vele, hogy elmondtam neki, hogy szeretem Rivaille-t. Kicsit kellemetlen helyzet... Egyszerűen csak rám néz, és megmutat egy vágást a tenyerén.

-Mi történt? -kérdezem meglepetten.

-Hát... az nem fontos... -mondja, de végig rám sem néz, csak a földet bámulja. Azt hiszem érthető okokból, nem szeretne velem nagyon beszélgetni... Hát, akkor legyen. Előveszek egy fertőtlenítőszert és vattát.

-Két perc alatt kész lesz az egész. -mondom.

-Miért kedvel téged mindenki? -néz fel rám ekkor Petra szomorúan.

-Nem hiszem, hogy mindenki kedvelne... -mondom zavartan. -Elég problémás egy ember tudok lenni.

-De igen! Eren, Hanji, Rivaille... de még az osztag is...

-Nagyon rózsaszínben látod az életem... -fordulok felé. -Mi a baj?

-Nagyon... csúnyán viselkedtünk Erennel.... -mondja egy kis hallgatás után. -Ha Rivaille hadnagy nem állít meg minket... talán mi... -újra elhallgat. Lefertőtlenítem a kezét.

-Túl sokat vádolod magad. -mondom. -Nem tudom mi történt, de miért nem kérsz egyszerűen csak bocsánatot tőle?

-Egy egyszerű „sajnálom" most nem elég... -feleli. Majd mélyen belenéz a szemembe. -Utállak téged.

-Én sem nagyon szívlellek, ami azt illeti. -mondom és elmosolyodok. Talán, ha máshogyan találkozunk, lehetnénk barátok?

-Készen vagy. -mondom, mire ő megköszöni és kimegy. Utána sorban mindenkinek lefertőtlenítem a kezét, de szinte senki nem mond semmit arról, hogy mi is történt pontosan. Valamiért megijedtek tőle és azt hitték, hogy veszélyes... Rivaille meg megvédte. Nem igazán tudom elképzelni, hogy Eren mégis, hogy lehet ijesztő...

Rivaille is elég rossz hangulatban volt... talán beszélek vele... remélem nem küld el a fenébe... Elindulok az irodájához, de annyira elmerülök a gondolataimban, hogy kopogás nélkül benyitok.

-Tch, kopogni? -kérdezi az íróasztalánál ülő Rivaille.

-Elfelejtettem... -mondom zavartan.