Lemon (Rivaille X OC)

12.

Másnap Kate-tel már korán reggel bent voltunk a rendelőben, mert rendbe kellett tenni néhány papírt és átnézi a gyógyszereket. Szóval nagyban serénykedünk éppen, amikor valaki kopogott az ajtón. Még nem is kezdődött el a rendelés. Mégis mi lehet ilyen sürgős?

-Gyere be! -mondom kis gondolkozás után. Petra. Döbbenten bámulom, ahogyan elszántan néz rám. Mégis mit akarhat? Kissé... ijesztő.

-Szerelmes vagy Rivaille hadnagyba? -kezdi, köszönés nélkül. Én meg csak állok lesokkolva Kate -tel együtt.

-Micsoda? -kérdezem, hátha csak süket vagyok.

Szerelmes vagy Rivaille hadnagyba? -kérdezi, most már kissé zavartan.

-Na jó... én akkor most megyek. Inkább majd kívülről hallgatózom. -mondja Kate, és mint egy jó barátnő, akire lehet számítani szépen kimegy az ajtón. Szóval ketten maradunk...

-Nem egészen értem mit szeretnél tőlem. -mondom, de csak próbálom kikerülni a válaszadást. Mert hát én szerelmes vagyok? Én most így hírtelen... elönt a pír.

-Azt akarom... hogy... Te a Hadnaggyal jársz? -kérdezi Petra, most már teljesen zavartan és pirosodó arccal.

-Hát, nem. Nem járunk... -felelem. Erre legalább tudok válaszolni.

-Én szerelmes vagyok a Hadnagyba. Azt akarom, hogyha nem akarsz tőle semmit, akkor kérlek hagyd őt békén. -mondja elszántan, miközben meredten néz. Szerintem nagyjából ugyan annyira zavarban van, mint én. De most mit mondjak??

-Nem hiszem, hogy bele kellene szólnod, hogy kivel beszélgetek, és kivel nem. -mondom, és egyszerűen nem tudom miért, de elönt a düh.

-Persze, én nem is... -lepődik meg a hírtelen visszatámadásomra. – Csak azt szeretném, hogy...

-Azt akarod, hogy ne menjek a közelébe, és akkor te nyugodtan megtudod környékezni, vagy tévednék? -rivallok rá, kissé talán túlságosan is. -De neked igazából nem velem van a bajod, hanem bárkivel, aki egyáltalán hozzászól. Azt hiszed, ha idejössz és elkergetsz tőle, akkor azzal majd belelopod magad a szívébe?

-Én nem... -riad meg. -Semmi ilyet nem akarok... Csak... Tudni akartam, hogy együtt vagytok-e...

-Nem. Nem vagyunk együtt. -mondom határozottan, de valahogy olyan rossz érzés.

-Értem... Én ma el fogom neki mondani, hogy szeretem. -szedi újra össze a bátorságát Petra. -Csak ennyit akartam.

Ahogyan kinyitja az ajtót, szinte beesik rajta Kate. Tényleg hallgatózott? Szuper.

-Ez tiszta elmebaj. -mondja Kate, amint Petra kimegy.

-Az. -felelem, majd lerogyok a székemre. Ma megy, és elmondja, hogy szereti... Mégis mit fog rá válaszolni Rivaille... Én tudni akarom... Mi van, hogy ha igent mond neki... Mi van, hogyha összejönnek... Szörnyű nyomás nehezedik a mellkasomra. Mégis ki is akarja Rivaille-t kisajátítani?

-Hé, Emma jól vagy? -néz rám Kate. -Jól megmondtad annak a kis csitrinek.

-Kicsit túlzásba vittem... Talán kissé durva voltam... -mondom... kicsit szégyellem magam. Majdnem elsírta magát itt... Arról nem is beszélve, hogy szörnyen nehéz lehetett neki kiállnia elém és ezt elmondani. Én meg, mint kedves megértő lélek kvázi leüvöltöttem a fejét. Gratulálok magamnak.

-Ne rágódj ezen. -mosolyog rám Kate. -Te is szereted Rivaille-t szóval, teljesen érthető volt a reakciód.

Kissé, na jó nagyon össze vagyok zavarodva. Én szeretem Rivaille-t... Annyi minden történt, annyi sok fájdalmas veszteség ért mostanában, hogy inkább úgy döntöttem, hogy próbálok nem figyelni az érzéseimre. De így, hogy Kate az arcomba mondja, minden előtör. Én annyira szeretem őt... De ez annyira fáj. Nem tudok mit kezdeni ezekkel az érzésekkel. Félek kimondani őket, talán még Kate-nek is. Mégis mikor lettem érzelmileg ennyire zárkózott? Félek elveszíteni még valakit, aki fontos nekem.