Lemon (Rivaille X OC)

20.

Miután Erwin kijelentette, hogy én is megyek hála istennek elengedett a megbeszélésről mondván, hogy most már úgyis csak haditervekről lesz szó. Menjek nyugodtan pihenni. Mivel amúgy is hulla fáradt vagyok inkább nem ellenkezek és a termet elhagyva indulok a szobám felé. Amint megérkezek rávetem magamat az ágyamra. Mindjárt meghalok a kimerültségtől... Össze is kellene pakolnom holnapra... Mondjuk mit? Az égvilágon semmi cuccom nincsen, nem volt időm összeszedni a dolgaimat a menekülés közben. Halottam róla, hogy visszafoglalták már nagyjából, de még biztosan nem mehetek át. Sóhajtok.

Magamra húzom a takaróm és szinte azonnal leragadnak a szemeim és elalszom. Álmomban emberek megcsonkított holttestein átugrálva menekülök. Fogalmam sincs mi elől, de érzem, hogy nem állhatok meg. Néhányan a földről kiáltanak nekem, hogy segítsek rajtuk, hogy nem akarnak meghalni. De én nem állhatok meg, futnom kell! Nem akarok meghalni. Ekkor váratlanul megnyílik alattam a föld, én meg elkezdek zuhanni. Zuhanni a fekete semmibe.

Riadtan kinyitom a szemem, majd meglepetésemben majdnem elfelejtek levegőt venni. Rivaille fekszik mellettem, és szorosan magához ölel. Milyen kellemes és megnyugtató az illata. Közelebb húzódom hozzá. Itt a karjai között olyan biztonságban érzem magam, örökre itt akarok lenni. Nem akarok felkelni és újra szembenézi azzal, hogy mennyire tehetetlen vagyok. Senkinek nem tudok segíteni.

-Jól vagy? -szólal meg ekkor váratlanul.

-Felébresztettelek? Sajnálom. -mondom meglepődve.

-Nem ébresztettél fel, nem nagyon szoktam alszom. -jelenti ki, majd gyengéden jobban megölel. -Ha nem szeretnél holnap jönni, akkor beszélek Erwinnel.

-Menni szeretnék. Biztonságban érzem magam, ha veled lehetek. -mondom és kissé zavarba jövök. Ő csak válasz helyett morog.

-Rivaille... hogyan ne gondoljak azokra a dolgokra, amik történtek? A sok halottra... akiket nem tudtam megmenteni? -suttogom, alig hallhatóan.

-Nem tudom. -mondja kis szünet után. -Nem kell őket elfelejteni elég, ha csak elengeded őket. Nem tudtál segíteni rajtuk, senki sem tudott volna.

-Neked megy? Elengedni őket... -kérdezem halkan.

-...Nem -mondja.

-Kérlek ne halj meg... -suttogom, inkább csak magamnak.

-Tch, mit gondolsz ki vagyok én? Amúgy meg, te sokkal többször kerülsz bajba, mint én. -morogja.

-Jó, de...

-Most már aludj. -szakív félbe. -Ha nem alszol el 2 percen belül itt hagylak.

Azonnal becsukom a szemeimet. Most meg hírtelen miért akar itt hagyni... Néha azt hiszem tudom, hogy mi jár a fejében, máskor viszont... teljesen megfejthetetlen. Remélem egyszer majd teljesen meg fogom őt érteni. Belesimulok az ölébe, és miközben hallgatom a szívverését lassan újra elnyom az álom.

Arra kelek, hogy egy párna repül az arcomba. Idegesen kapok oda és kissé bosszúsan nézek az előttem álló Rivaille-ra.

-Neked is jó reggelt... Ezt miért kellett? -kérdezem.

-Mert felbosszantottál. -jelenti ki.

-Miközben aludtam? -nézek rá kérdően.

-Tch, mert a kurva életbe nem akartál felébredni, akár mivel próbálkoztam. -dünnyögi. -következő egy vödör víz lett volna.

-Szerencsére felkeltem... -sóhajtok fel.

-Látom. Még azt is el kell mondanom, hogy mit csinált az szaros kölyök, úgyhogy ne most álmodozz. -morogja.