Lemon (Rivaille X OC)

34.

Reggel arra ébredtem, hogy a telefonom idegesítőn hangosan rezeg az éjjeli szekrényen. Fáradtan felkeltem. Fülemhez emeltem a telefonom és fáradtan hallgatom, amit anyám magyaráz. Alig tudok koncentrálni arra, hogy mit mond, ezért inkább mindent ráhagyok. Remélem nem egyeztem vele valami hülyeségbe.

-Végre felkeltél. -mondja Rivaille, amikor letettem a telefont. Ott áll a hálószoba ajtajában karbafont kézzel.

-Nem mindenki képes olyan kevés alvással életben maradni, mint te. -ásítok.

-Nem az én hibám, hogy puhány vagy. -morogja.

-Nem is mondtam...

-Na gyere, egyél, mielőtt még enni sem lesz erőd. -mondja majd, kimegy a konyhába, én meg vidáman követem. Reggeli! Amikor kiérek a konyhába már előre ki van készítve nekem egy tál rántotta. Milyen cuki. Leülök az asztalhoz, ő meg velem szemben.

-Holnap el kell mennem, Erwin zseniális tervét követve visszafoglaljuk azt a várost, amit pár éve elvesztettünk. -mondja, de mielőtt megszólalhatnék azonnal folytatja. -Te nem jössz.

-Miért nem? Múltkor is...

-Az kurvára múltkor volt, leszarom mit gondolsz erről. Nem jöhetsz!

-Na, de ... -ellenkeznék, de szóhoz sem hagy jutni.

-Nincs de! Ne baszakodj már, elég gondom lesz azzal a hülye Erwinnel, nem kellesz még te is! -morogja.

-Erwinnel? Ha ő is mehet, a fél karjával, akkor én is! -mondom mérgesen.

-Mi vagy te, óvodás? Erwin egy kibaszott katona, te meg nem! Hidd el, én sem rajongok az ötletért, hogy egy fél karú rokkantra kelljen vigyáznom. -mondja mérgesen Rivaille.

-Mindig akkor történik valami, amikor nem vagy itt... -suttogom, de igazából ezt nem akartam hangosan mondani. Rivaille, csak hallgat. Fene, ezt nem kellett volna... Hirtelen feláll és bemegy a szobába. Most megharagudott? Felállok és indulnék utána, de hirtelen visszajön.

-Fogd. -nyom a kezembe egy nehéz, fémesen hideg tárgyat.

-Ez a szolgálati fegyvered, nem adhatod nekem! -mondom meglepetten.

-Majd azt én eldöntöm. Mostantól, ezt mindenhová magaddal viszed!

-Rendben...? -egyezek bele végül. Ezzel el is dőlt, hogy maradok. Talán, ha beszélek Erwinnel.

-Eszedbe ne jusson megkerülni! -morogja, mintha tudná, hogy mire gondolok.

-Nem foglak. -sóhajtok. Esélyem sincs. Gyengéden végigsimítja az arcomat, majd megcsókol.

-Így lesz a legjobb. -mondja kedvesen Rivaille. Ráhajtom a fejemet a vállára, mire magához ölel.

-Aztán vigyázz magadra. -suttogom. Minek háborúzunk egyáltalán?

-Hé, Emma... -mondja halkan. -Legyél a feleségem...

-Hogyan? – lepődöm meg, miközben arcomat ellepi a pír. - ...Igen.

A hangom, halkan és kissé bizonytalanul csengett, féltem, hogy elcsuklik. Olyan váratlan volt, hogy a meglepetéstől, és az örömtől egyszerre érzem, hogy mindjárt kiugrik a szívem a helyéről. Látva a zavaromat ő felkap az ölébe és megcsókol. Hosszasan tart a karjaiban, egészen addig, míg a teafőző el nem kezd csipogni. Rivaille arcán látszott, hogy egy kicsit kizökkent. Szegény mennyit gyakorolhatta ezt a szép lánykérést. Mindjárt elolvadok. Ekkor óvatosan visszatesz a földre, és esetlen léptekkel elindul a teafőző felé. Kissé kuncogok a háta mögött, de csak úgy, hogy ne hallja.

- Kérsz teát? -kérdezi Rivaille, egyre nagyobb, bár leplezni próbált zavarban. Ekkor hangosan felnevetek, majd odafutok hozzá, és egy lágy puszit adok az ajkára.

- Igen – suttogom, halkan és sejtelmesen. Még ülünk egy kicsit és beszélgetünk, élvezzük egymás társaságát. Azonban Rivaille-nek vissza kell mennie a bázisra, és már így is egy órás késésben van, ezért fájó szívvel visszakísérem Rivaille-t a bázisra, a pisztolyt, bár bosszankodva, de magammal kellett hoznom. Néha még útközben is belepirulok Rivaille lánykérésébe.

-Emma! Jó, hogy te is itt vagy! Pont kerestelek! -üvölt Hanji a folyosó végéről. Majd elkezd felénk sprintelni.

-Mit akarsz Pápaszem? -morogja Rivaille.

-Tőled semmit. -mosolyog Hanji. -Emmát keresi Erwin.

Végül mindhárman elmegyünk Erwinhez, és amint benyitunk Rivaille azonnal rácsap az íróasztalra.

-Kurva biztos, hogy nem! -mondja Rivaille mérgesen.

-Még nem is mondtam semmit! -mondja nyugodtan Erwin.

-Azt akarod, hogy Emma is jöjjön, nem igaz? Ne baszkodj velem! Most sikerült lebeszélnem erről a hülyeségről. -morogja Rivaille.

-Rivaille, te is tudod, hogy szükség van valamilyen szintű orvosi támogatásra. -mondja Erwin.

-Akkor vigyük azt a szarházi Tenmát! -mondja dühösen Rivaille.

-Nem hiszem, hogy az menne. -mondja sunyin mosolyogva Hanji. -Nem kellett volna múltkor megverned.

-Tch, kurvára nem vertem meg, megint baromira túlzol! -morogja Rivaille. -Semmi baja nem lett.

-Csak pár lila folt, meg majdnem eltörted a karját... -nevet fel Hanji.

-Mégis mi történt? -értetlenkedek.

-Semmi. -mondja mérgesen Rivaille. -Szarnak kell kötekednie folyton velem.

-Hagyjuk inkább most ezt. -mondja Erwin mosolyogva. Most ő meg miért mosolyog?

-Leszarom, mit gondolsz Erwin. 10 lépést sem tud önállóan megtenni. Beleegyeztem, hogy te jöhetsz, de ennyi.

-Végül is... tudok vigyázni magamra. -mondom, de amint megszólalok Rivaille gyilkos pillantásokat küld felém.

-Lószart! Baszd meg Erwin, most győzhetem meg újra!

-Rivaille. Én vagyok a felderítő egység parancsnoka. Azt mondom, hogy Emmát is hozzuk, és te engedelmeskedsz az utasításomnak. -mondja Erwin és az arca megkomolyodik.

-Tch, Szóval ez egy kibaszott parancs? -mondja és látom, hogy jelenleg bárkit azonnal megölne idegességében.

-Az. Ezzel lezárom ezt a vitát. -mondja Erwin és határozottan állja Rivaille dühös tekintetét.

-Legyen. -mondja Rivaille és mérgesen odajön hozzám és a ruhámat megragadva maghoz ránt.

-Ha meg mersz dögölni, esküszöm, hogy én nyírlak ki! -mondja mérgesen, majd elenged és kimegy a szobából.

-Majd megnyugszik. -mondja Erwin.

-Megyek és lehűtöm egy kicsit. -mondja Hanji és elmegy Rivaille után. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

-Mivel holnap hajnalban indulunk, ezért jobb lenne, ha ma itt aludnál. -mondja Erwin.

-Rendben. -mondom bizonytalanul. Majd én is elhagyom a szobát. Mivel nem tudok mit kezdeni magammal, ezért csak össze-vissza sétálok és gondolkodom. Nem akarok Rivaille-nak gondot okozni, és nem is fogok! Úgy is tanultam valamennyi önvédelmet Erentől, bár nem hiszem, hogy ez Rivaille-t meggyőzné.

Ahogyan sétálok le a lépcsőn, megakad a szemem Rivaille-on, aki karbafont kézzel a falnak támaszkodik. Csak néz maga elé, és nagyon el van merülve a gondolataiban. Lassan odasétálok hozzá, mire rám néz, de nem mond semmi. Mikor odaérek vele szembe, észreveszem, hogy mellette egy ajtó nyitva van. Bentről ismerős hangok hallatszódnak ki, amint jókedvűen beszélgetnek. Armin épp a tengerről mesél Erennek és Mikasának. Tele vannak álmokkal és reményekkel.

-Minden rendben lesz. -mondom, miközben Rivaille még mindig szomorúan vizslat.

-Igen. -mondja, majd megragadja a kezem, magához húz, és szorosan megölel. -Minden rendben lesz.