Lemon (Rivaille X OC)

22.

Reggel, amikor felkeltem Rivaille már nem volt mellettem. Mégis, hogy képes ilyen kevés alvással életben maradni? Örök rejtély. Kikecmeregtem az ágyból és nagyot nyújtózktam. Ahogy nézem a reggelit lekéstem, de végül is, úgy sem szoktam reggel enni. Felkaptam az egyenruhám, majd elindultam Hanji szobája felé. Biztosan már alig várja, hogy elkezdhesse a kísérleteket. Amint odaérek az ajtaja elé megpillantom Erent, aki fáradtan nekidől a falnak.

-Jó reggelt! Jól érzed magad? -kérdezem, mire a hangomra összerezzen.

-Jó reggelt Doktornő. Igen, jól érzem magam. -feleli mosolyogva. Felsóhajtok.

-Ugyan Eren... Látom, hogy sápadt vagy. Nem tudsz aludni? -nézek rá aggódva. Nem néz ki valami jól.

-Hát... nem alszom valami jól. -mondja, de közben lesüti a szemét és a padlót bámulja.

-Ha szeretnéd megkérem Hanjit, hogy ne kezdje el most azonnal a vizsgálatokat. Rendesen pihenned kellene.

-NEM!! -mondja hangosan, mire meglepődöm. -Elnézést... Azonnal el kell kezdeni a kutatást, hogy minél előbb hasznos lehessek.

-De az sem lesz jó, ha összeesel. -mondom határozottan.

-Néhány ostoba rémálom nem fog engem megállítani. Megölöm az összes rohadékot... -mondja és a szemében izzik a gyűlölet.

-Eren... nem kellene... -ám ekkor hátulról a nyakamba ugrik Hanji.

-Na készen álltok a mai csodás napra? -kérdezi, majd elenged és villogó szemekkel közeledik Eren felé, azonban hírtelen megtorpan. -Jól vagy?

-Igen. -feleli Eren. -Készen állok minden feladatra.

-Akkor jó. -mosolyodik el újra Hanji. -Emma úgy is azért van itt, hogy életben tartson. Nem lesz gond!

-Hanji!!! Azért ne vidd túlzásba!! -mondom kissé mérgesen, de ő rám sem figyelve bemegy a szobájába és húzza maga után Erent. Felsóhajtok. Remélem nem kell ma még életet is mentenem...

Egész délelőtt arra felügyeltem, hogy Hanji véletlenül se csináljon olyat, amivel megölhetné Erent... Ez nem mindig volt olyan egyszerű... Mindenesetre az kiderült, hogy semmilyen gyógyszer nincs hatással rá. Betegséget sem tud elkapni. Mint valami szuperhős... Azt leszámítva, hogy csak egy tizenöt éves fiú... Látszik rajta, hogy lelkileg nagyon megviseli az egész. Biztosan nagyon magányos, hogy kikerült a barátai közül, egy csomó vadidegen közé. Talán, ha tudna találkozni csak egy rövid időre velük... Meg kellene kérnem Erwint...

A kísérletezésnek Rivaille vetett véget, amikor is berúgta az ajtót, hogy mindenki minket vár az ebéddel. Eren és én el is indultunk az étkezőbe, Hanji meg még maradt egy kicsit, hogy nyál csorgatva rendezze a kutatásait.

Amikor leértünk az ebédlőben, már az egész egység ott volt és jókedvűen beszélgettek. Rivaille leült az asztalfőre és a katonák azonnal köré csoportosultak. Lágyan elmosolyodtam. Örülök, hogy ilyen jókedvűnek látom Rivaille-t, újra vannak emberek, akiket közel enged magához. Még akkor is, ha így én nem tudok mellé ülni...

Visszanézek Erenre, aki egy kicsit tétován odasétál az egyik ülőhelyhez a hosszú asztalnál. Kedvesen rámosolygok és leülök vele szemben. Mindenki el kezdi kérdezgetni, hogy hogy halad, ezzel csak még nagyobb nyomást helyezve rá. Egész ebéd alatt próbálom kicsit jobb kedvre deríteni Erent, de nem igazán járok sikerrel.

Miután mindenki befejezte az evést felállunk és mindenki indul a dolgára.

-Emma, te maradj. Beszélni akarok veled. -mondja Rivaille parancsolóan.